Kvótareferendum 2016
9.8 C
Bratislava
10.6 C
Dunajská Streda
8 C
Banská Bystrica
10.3 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Címke: Kvótareferendum 2016

Felvidéki fiatalok is bekapcsolódtak a népszavazási kampányba

Miskolcon segítették a népszavazási kampányt a Via Nova tagjai. A felvidéki fiatalok az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) aktivistáival összefogva találkoztak a választópolgárokkal Borsod-Abaúj-Zemplén megye központjában szeptember 16-án.

Fico és Sobotka szerint a menekültkvóták politikailag halottak

Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint az Európai Unióba érkezett menekültek kötelező kvóták szerinti elosztásának terve politikailag már halott.

A népszavazás üzenete, hogy a nemzet egységes

Szeptember 17-éig kérhető a felvétel a választói névjegyzékbe a szavazási levélcsomag leadási határideje pedig október 1.

A migrációs válság a kényszerbetelepítés elleni népszavazás tükrében

Már csupán pár hét, és népszavazást tartanak Magyarországon a kényszerbetelepítés ellen. Ennek előzménye az a brüsszeli javaslat volt, amely szerint az Európai Unióba érkező bevándorlókat egy előre meghatározott kvóta alapján kell szétosztani a tagállamok között – kötelező jelleggel.

Fontos tudnivalók az októberi magyarországi kvótareferendumról

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Az alábbiakban a referendummal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze.

Csáky: Sohasem szavaztam a menekültkvótákra

Januárban háromnyelvű (angol-szlovák-magyar) könyvet szeretne kiadni Csáky Pál az Európai Unióra vonatkozó nézeteiről.
szavazas

Mennyit érnek a határon túli szavazatok?

Sok múlhat azon, hogy milyen lesz a külhoni magyarok szavazókedve 2016. október 2-án..

A határon túli magyarok is részt vehetnek a magyarországi kvótanépszavazáson

A kormány még a február 24-i ülésén döntött arról, hogy a parlamenthez benyújtja a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazásról szóló kezdeményezését. Ezt Orbán Viktor...

Kövér László Prágában: A kötelező kvóták rendszere alkalmatlan a migrációs válság megoldására

Kövér szerint elfogadhatatlan, ha valaki nemzetállami szinten milliókat hív meg Európába, majd az ideérkezetteket szét akarja osztania az uniós tagállamok között.

Sobotka: Nem zárható ki, hogy a kvóták miatt Csehország is bírósághoz...

A cseh kormányfő úgy véli, hogy az állandó kvóták rendszere ellen egy, a visegrádi csoporttól szélesebb koalíciónak kellene fellépnie.

Népszavazás lesz Magyarországon a betelepítési kvóta ellen

Népszavazást ír ki a magyar kormány a kötelező betelepítési kvóták ellen – jelentette be Orbán Viktor nemrég, a kormányülés szünetében. „Üdvözöljük, hogy Magyarország...

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei