A trianoni diktátum közelgő 100. évfordulója kapcsán nyílt levéllel fordult Magyarország legfőbb közjogi méltóságaihoz Mihályi Molnár László felvidéki tanár, egykori parlamenti képviselő, az Együttélés Politikai Mozgalom korábbi alelnöke. …
Trianon
-
-
Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírása a magyar történelem egyik legsötétebb korszaka volt, amelynek következményeit a magyar nemzet a mai napig kénytelen viselni. A lassan száz évvel …
-
„Népek Krisztusa, Magyarország” – írta 1956 végén Mennyből az angyal című megrázó költeményében Márai Sándor, s mennyire igaza volt, hiszen Móricz Zsigmond Öt sebek! című írásában hasonlóképp vélekedett: …
-
Egy felettébb érdekes térképet fedezett fel az index.hu a reditt.com „térképmániás” honlapján. A Spartharios gondolt egy merészet és megalkotta Európa „Trianon”-térképét, annyi kivétellel, hogy itt javarészt figyelembe vették …
-
„Éppen ma van Esterházy János születésének évfordulója, külön megtiszteltetés, hogy bizottságunk ülésterme az ő nevét viseli” – nyitotta meg Pánczél Károly elnök az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának mai …
-
Egyes becslések szerint nagyjából 40-50 ezer fő fordult meg közülük a vagonokban, és 16 ezer főnél több egyszerre sosem élt ezeken a rendező pályaudvarokon, mellékvágányokra félretolt vasúti kocsikban.
-
A Via Nova somorjai alapszervezete és a Mozi Club megemlékezést szervez a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján. A megemlékezés szónoka, Duray Miklós lesz, a fellépők között pedig több ismert …
-
Kerekasztal beszélgetést szerveznek a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Budapesten a Károli Gáspár egyetemen június elsején. Beszédet mond Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója.
-
A Magyar Földön versíró pályázatot hirdet 16-35 év közötti fiatalok számára. Téma: Trianon, elcsatolt területek, megmaradás a szülőföldön, magyar értékek Az alkotásoknak minimum hat sorból kell állniuk. A …
-
Az etnikai mozgósítás sikertelenségéről, a magyar és a szlovák kölcsönös sérelmi katalógusokról és az eltérő Trianon-narratívákról is beszélt a történész.