Mézes-bábos mesterség Szepsiben címmel tartottak előadást a helyi iskola tanulói (Fotó: a szerző)

November 9-10-én került sor Dunaszerdahelyen a Kincskeresők – Regionális értékeket kutató diákok XII. országos konferenciájára. A vetített képekkel, tárgyi emlékekkel illusztrált előadások során az alapiskolák felső tagozatos tanulói, valamint a középiskolások bemutathatták lakóhelyük egy-egy említésre, sőt kutatásra méltó nevezetességét, híres személyiségét.

A tízperces prezentációk után a zsűri azonnal értékelt és jó tanácsokkal látta el az előadókat, akik valamennyien oklevélben is részesültek.

Szanyi Mária főszervező portálunknak elmondta, minden évben rengeteg a jelentkező. Az idén a program 38 előadásból állt össze. Volt olyan évük is, hogy 55 csapat vett részt a megmérettetésben, ami viszont már szinte kezelhetetlen mennyiség.

„Ez nem verseny, hiszen itt a zsűri rögtön értékel, s az elhangzott előadásokhoz hozzászólhatnak a pedagógusok is. A szünetekben és este pedig nagy beszélgetésekre kerül sor. S nemcsak iskolák, hanem civil szervezetek is jelentkezhetnek, az idén például csemadokos csapatunk is van, de volt már olyan, hogy a község támogatta a diákokat a prezentációk elkészítésében, amit aztán a falunapon is bemutathattak” – jellemezte röviden a diákkonferencia lényegét.

Bauer Győző és Szanyi Mária okleveleket adnak át (Fotó: a szerző)
Bauer Győző és Szanyi Mária okleveleket adnak át (Fotó: a szerző)

A főszervező elmondta azt is, hogy az egész országból érkező diákok a témát szabadon választják, hiszen mindenki maga tudja a legjobban eldönteni, hogy az ő szülőhelyén mi az, ami érdekes, kiemelendő lehet. Neves személyiségeket, helyeket, de mesterségeket is bemutathatnak.

„Mi azt javasoljuk nekik, hogy ezekben a témákban kutassanak tovább, ássanak még mélyebbre és folytassák a TUDOK-on, ahol már kimondottan a tudományos kutatás dominál. Munkánk eredménye, hogy vannak TUDOK nagydíjasaink, kárpát-medencei különdíjasaink, akik vették a fáradtságot és tovább kutattak a Kincskeresőkön előadott témakörben. Sokan néprajzot, művészettörténetet tanulnak tovább” – nyugtázta örömmel Szanyi Mária.

A zsűri: Szanyi Mária, Gaál Ida, Bauer Győző és Lacza Tihamér (Fotó: a szerző)
A zsűri: Szanyi Mária, Gaál Ida, Bauer Győző és Lacza Tihamér (Fotó: a szerző)

Bauer Győző akadémikus szerint, aki harmadik éve a Kincskeresők zsűrijének elnöke, évről évre emelkedik a színvonal.

„Fantasztikus nagy fejlődést látunk, főleg azokon a gyermekeken, akik már voltak itt. Akik végighallgatták és komolyan vették tanácsainkat és felismerték, hogy fel kell keresni és meg kell találni azokat a forrásokat, amelyekből építkezni lehet. Ez a tudományos munka lényege. Nem elég az internet, a google, más helyeken is kell kutakodni az információk után. A gimnazistáknál érezhető leginkább a színvonal-emelkedés. Nagy öröm, hogy a TUDOK-on, amelyre már tizenöt éve járok, egy sereg olyan gyerek mutatkozik be, akiknek az előadása annyira tudományos, hogy már-már megközelíti az egyetemi előadások szintjét – nyilatkozta nem kis elégedettséggel a hangjában a zsűri elnöke.

A konferencia résztvevői (Fotó: a szerző)
A konferencia résztvevői (Fotó: a szerző)
Megmutatják a természet szépségét

Nagy Edit tanítónő a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda intézményből érkezett két nyolcadikos diáklánnyal, Ledeczky Rékával és Jancsisin Brigittával, akik a falu természetvédelmi kincséről, a Lion tóról adtak elő. A lányokat még előadásuk előtt kérdeztük arról, mit kell tudni erről a természeti kincsről.

„A Lion tó a Csallóköz egyik legszebb és legismertebb természetvédelmi területe. Érdekességként megemlíthető, hogy a csicsói holtágat először IV. Béla adománylevelében említette, mégpedig csicsói víz néven. A Hami nádasról is szót fogunk ejteni, ahol rengeteg növény-, madár- és állatfaj él. Nyolcvan madárfajt ismerünk, amiből 51 faj védett – meséli Réka, aki tavaly a budapesti megmérettetésen egyik osztálytársával együtt második helyezést ért el.

A csicsói csapat: Nagy Edit tanítónő, Ledeczky Réka és Jancsisin Brigitta (Fotó: a szerző)
A csicsói csapat: Nagy Edit tanítónő, Ledeczky Réka és Jancsisin Brigitta (Fotó: a szerző)

Amikor arról kérdeztük őket, milyen forrásokból dolgozták ki prezentációjukat, Brigitta a következőket mondotta:

„Sokat mesélt nekünk Nagy Amália néni, de növény- és állathatározókból is dolgoztunk, valamint a Lionról szóló különböző ismertető könyveket is felhasználtuk. A fotókat például Bugyi Attilától szereztük be. A prezentációnkban megemlítjük a kerékpárutat is, amelyen mi is gyakran végigkerekezünk.”

A Kincskeresők gazdag programja, az előadások változatossága, a diákok felkészültsége biztató. Ki tudja, még az is lehet, hogy közülük kerülnek ki majd a jövő tudósai, kutatói. Egyetlen szépséghibájának talán csak az tekinthető, hogy a konferenciának otthont adó városból és környékéről egyetlen diák, iskola sem nevezett be.