A Baross Alapítvány által rendezett Gazdaságfejlesztési Párbeszéd című fórum célja, hogy bemutassa a mai gazdasági viszonyokkal harmonizált Baross Gábor Tervet, valamint tájékoztassa a vállalkozókat a gazdaság- és vállalkozásfejlesztési lehetőségekről.

Hosszabb előkészítés után idén ősszel a Felvidéken is elindulhat a magyar gazdaságfejlesztő csomag forrásainak szétosztása. Iván Tamás, a Baross Alapítvány ügyvezetője a Felvidék.ma-nak elmondta, a szeptember 18-i komáromi Tiszti pavilonban rendezett esemény az első állomása annak a fórumsorozatnak, amelyen részletesen bemutatják az idén felújított Baross Gábor Tervet, és tájékoztatást nyújtanak a vállalkozásokat érintő fejlesztési lehetőségekről.

A rendezvényen bemutatkoznak a Baross Alapítvány kuratóriumi tagjai is. A következő két hét folyamán további 22 helyszínen kerül megrendezésre a fórumsorozat, a Szenci járásbeli Féltől egészen Királyhelmecig.

Mint ismeretes, a 2014-ben kidolgozott Baross Gábor Terv felújítása azért vált idén szükségessé, hogy pontos képet adjon régióink gazdasági helyzetéről a magyar kormány által támogatott több milliárd forintos felvidéki gazdaságélénkítő csomag tervezete számára, amely alapján kirajzolódhat a megfelelő fejlesztési stratégia Dél-Szlovákiában. A frissített helyzetfelmérés célja, hogy célzottan segítse a felvidéki kistérségeket, az ott tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozásokat. A Délvidék és Kárpátalja mintájára, az MKP stratégiai partnerségével megvalósuló néhány milliárd forintos gazdaságélénkítő programról, sem annak keretösszegéről Iván Tamás, az alapítvány ügyvezetője egyelőre további részleteket nem árult el.

A különböző nemzetrészek más-más összegű támogatásra számíthatnak, a Felvidékre 13 millió euró jön

A magyar kormány számára a nemzetpolitikai törekvések mellett fontos a határon túli magyarság gazdasági jóléte, fejlődése, hogy nemzeti identitásuk megtartása mellett egzisztenciális értelemben is megmaradhassanak szülőföldjükön. Ezért 2015-ben gazdaságfejlesztési program indult a Kárpát-medence határon túli, magyarlakta területein; a különböző nemzetrészek más-más összegű támogatásra számíthatnak. Kárpátalján eddig több mint 100 millió eurót fordítottak erre a célra, a Vajdaságban pedig ennek a kétszeresét, 210 millió eurót, ahol jelenleg is elérhető aktuális pályázati kiírás a mikro- kis- és középvállalkozások számára, valamint kedvező hitelkonstrukciók mezőgazdasági földek vásárlására.

Tehát a pénzcsomag egy része kamatmentes hitel, másik része pedig kisebb összegű vissza nem térítendő támogatás, melyet a kormány a helyi partnereivel együttműködve pályázatok útján oszt el.

A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a nemzetgazdasági miniszternek a „felvidéki gazdaságfejlesztési célok megvalósításához 2017-ben további 4 milliárd forint költségvetési keret biztosításáról“ kell gondoskodnia vissza nem térítendő költségvetési támogatás formájában.

A Felvidékre tehát idén 13 millió euró jut, amely feltehetőleg több mint ezer projekt megvalósítására elegendő.