Az MKP elnöke, Csáky Pál is részt vett a strasbourgi március 15-ei közös megemlékezésen és a koszorúzáson a Petőfi-szobornál, ahol ünnepi beszédet mondott. A koszorúzást a két felvidéki EP-képviselő, Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád szervezték.
| Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke 2008. március 12-én Strasbourgban részt vett az Európai Parlament ünnepi ülésén, amelyre a Parlament fennállásának 50. évfordulója alkalmából került sor.
Az MKP elnöke részt vett továbbá a strasbourgi március 15-ei közös megemlékezésen és a koszorúzáson a Petőfi-szobornál, ahol ünnepi beszédet mondott. A koszorúzást a két felvidéki EP-képviselő, Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád szervezték. Ezen részt vettek a magyarországi és erdélyi EP-képviselők, ill. a magyarorszagi ET melletti Állandó Képviselet képviselői és Mandúr Laszló, a magyar Országgyűlés elnök-helyettese. |
![]() |
||
„Jelzésértéke van annak, hogy az otthontól több száz kilométerre, az Európai Parlamenttől néhány tucat méterre Petőfi Sándor szobránál gondolkodunk el a magyar történelem erős és kevésbé erős megnyilvánulásai fölött” – mondta ünnepi beszédében Csáky Pál, az MKP elnöke. Beszédében kitért arra: ha folyamatában látjuk a történelmet, akkor 1848 üzenetét, az oda vezető utat, a reformkor üzenetét, valamint az utána következő kor üzenetét is be kell építeni a mai törekvések közé. „Olyan Európát szeretnénk, amelyben meg tudjuk valósítani magyarként önmagunkat. Európaiként magyar, magyarként európai akarunk lenni” – hangsúlyozta Csáky.A megemlékezés részvevői egyetlen közös, nagy koszorút helyeztek el a Petőfi-szobornál. |
|||
![]() |
|||
Strasbourgi útja során az MKP elnöke találkozik Hannes Swobodával, az Európa Parlament szocialista frakciójának alelnökével is.


„Jelzésértéke van annak, hogy az otthontól több száz kilométerre, az Európai Parlamenttől néhány tucat méterre Petőfi Sándor szobránál gondolkodunk el a magyar történelem erős és kevésbé erős megnyilvánulásai fölött” – mondta ünnepi beszédében Csáky Pál, az MKP elnöke. Beszédében kitért arra: ha folyamatában látjuk a történelmet, akkor 1848 üzenetét, az oda vezető utat, a reformkor üzenetét, valamint az utána következő kor üzenetét is be kell építeni a mai törekvések közé. „Olyan Európát szeretnénk, amelyben meg tudjuk valósítani magyarként önmagunkat. Európaiként magyar, magyarként európai akarunk lenni” – hangsúlyozta Csáky.

