Mihályi Molnár László szepsi pedagógus fogalmazta meg az idén a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségének szülőkhöz, diákokhoz, pedagógusokhoz szóló üzenetét Jövőnk a tét! címmel:
Tisztelt Szülők, Pedagógusok, Diákok! Ismét a jövőnk a tét: ismét és megint és újra és mindig ehhez kell visszatérnünk, mert nem lehetünk némák, sem közömbösek, sem megalkuvók. Egy nép sorsa nem csupán a gazdasági csodákon, a műszaki ellátottságon, avagy a mindennapi jóllakottságon múlik, hanem főleg azon, miként képes megőrizni emberi arculatát, közösségi értékeit, és hogyan tudja ezeket átörökíteni a következő nemzedékekre. Az ősök, az apák és anyák tisztelete, nyelvük, hitük, kultúrájuk, hagyományaik megbecsülése a legmélyebb gyökerekig visszanyúlóan a megmaradás feltételeként jelenik meg az emberiség történelmében és a Mindenható parancsolataiban.
Ezért fogadtak ősidők óta gyermekeik mellé tanítómestereket azok a népek, amelyek történelmét és kultúráját tanulságul oktatják ma is szerte a világon.
Ám azt is meg kell látnunk, hogy amennyire lényeges az oktatás megtartó szerepe egy nép életében, legalább annyira volt fontos az elnyomó zsarnok hatalmak számára, hogy a nevelés ügyét kivegyék a szülők döntésköréből, és saját ízlésük, nyelvük, hitük és világképük szerint formálják át vagy idomítsák az ifjúságot. Volt benne részünk a kommunista diktatúra idején, amikor az iskolát a család hagyományaival ellentétes istentagadó átnevelő intézetté degradálták, ahol meg lehetett tanulni írni, olvasni, számolni, mérni, de elődeink történelméről és az emberi alapértékekről hazug képet erőltettek ránk. Sajnos, még ma is vannak, akiknek gondolkodásmódját és szándékait ez a lélektelen és embertelen kényszerképzet hatja át, és még mindig azt hiszik, hogy ez így helyes…
Márpedig nekünk azt kell hirdetnünk és tanítanunk szavainkkal és tetteinkkel, hogy ebből többé nem kérünk… és a legnagyobb bátorságunk az legyen, hogy merjük vállalni nyíltan is – népünk ezerkétszáz éves kárpát-medencei megmaradásával igazolva, és ebben a hagyományban iskoláinkat és tanítványainkat is megvédve – ezt a hitet, ezt a nyelvet, ezt a tudást és kultúrát.
Jövőnk valóban az iskola falai közé van lerakva, és rajtunk múlik, hogy tudunk-e, akarunk-e, merünk-e erről önállóan rendelkezni! Ez a jog ugyanis eredendő, természetes és elvitathatatlan, amiről lemondani sem lehet, de csak az részesül benne, aki kéri és követeli, és a szülőknek is alkotmányos elsőbbségi joguk van a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában. Az államhatalom kötelessége pedig ennek az igénynek kielégítése. S a szülők számára adassék meg, hogy olyan nevelőkre bízzák gyermekeiket, akik azt mutatják meg fontosnak és lényegesnek, ami igazán szép, ami valóban jó, és ami tényleg igaz. Mindez az anyanyelv nélkül csak sánta kutya és fogatlan oroszlán lesz, mint ahogy a hitevesztett világ is csak gazdasági statisztikává és sárba ragadt gépiességgé torzul.
Az első helyes lépés a jó döntésen múlik, mert nem csupán azt kell látnunk, hogy hol tartunk, de azt is, hogy merre haladunk. Áldja meg az Isten a szülőket, hogy meglássák a helyes utat és ebben hinni tudjanak, áldja meg diákjainkat, hogy a legmegfelelőbb körülmények közt nevelkedhessenek, és adja meg a tanítóknak és nevelőknek, hogy mércéjük az emberség és szakértelem lehessen. Mert mi is felelősek vagyunk az örökségért, amit elődeinktől kaptunk, és a jövőért, aminek útját ma is alapozzuk.
Minden rossz tapasztalat és válsághangulat ellenében is meg kell őriznünk a derűt a munkához és a hitet az élethez, ami a legfontosabb útmutatásunk lehet gyermekeink boldogságához.
Jövőnk a tét! El ne tékozoljuk!
