Új dokumentum került elő az 1956. október 23-i forradalomról. A Nagy Imre és a tüntetők képviselői közötti tárgyalásokat megörökítő feljegyzést Fenyvesi Mária országgyűlési gyorsíró készítette a Parlament miniszterelnök-helyettesi tárgyalójában.
Ez év júniusában került nyilvánosságra annak a gyorsírásos feljegyzésnek az 1989-ben készült átirata, amely szó szerint rögzítette Nagy Imre 1956. október 23-i beszédét a budapesti Kossuth téren. Rodenbücher Katalin egyetemi hallgató bukkant rá Fenyvesi Mária, a kitűnő parlamenti gyorsíró idestova húsz éve készített átiratára. Fenyvesi kissé elkésett, vagy nehezen tudott bejutni az épületbe, így a beszéd első mondatairól lemaradt. Nem rögzíthette az ominózus „Elvtársak!” megszólítást és a nyomában támadt elutasító hangzavart – pedig amúgy feljegyzése pontosan megörökítette a Nagy Imre rögtönzött mondatai nyomán hallható reakciókat is. Ezek pedig korántsem voltak egyöntetűek, még kevésbé kedvezőek. (Nagy beszédének még aznap este elkészült egy „szerkesztett” változata, amelyet az MTI leadott a reggeli lapoknak. Ezt a szöveget helyezték el a Nagy Imre-per vizsgálati iratai között is.
A beszéd végén Nagy Imre többször felszólította a tüntetőket, hogy térjenek békésen haza, akik ezt láthatóan nehezen, vagy egyáltalán nem akarták tudomásul venni. Végül elkezdte énekelni a Himnuszt, majd végleg elköszönt és az erkélyről visszatért az épületbe. Fenyvesi Mária pedig követte, s elkészítette a nevezetes sztenogram folytatását. Nagy valamivel este kilenc után mondta el beszédét, a gépirat 21. oldalának alján pedig Hidas István miniszterelnökhelyettes azt mondja: „… de tíz óra van!” – és a leirat még négy és fél oldalon át folytatódik. Vagyis Fenyvesi Mária azt rögzítette, ami a miniszterelnökhelyettesi tárgyalóban körülbelül negyed tíz és negyed tizenegy között elhangzott.
Ebben a nagyjából egy órában a szobában tartózkodott három miniszterelnökhelyettes: Erdei Ferenc, Mekis József (ő volt az iroda gazdája) és Hidas István; Nagy Imre; Déry Tibor, Veres Péter, Aczél Tamás írók, valamint Fazekas György újságíró, akik Nagy Imrét kísérték Orsó utcai lakásáról a Kossuth térre; az egyetemi hallgatók küldöttsége, akiket már akkor bebocsátottak a Parlamentbe, amikor a tömeg eleje térre érkezett; továbbá mások, részben az épületből, részben tüntetők a térről. Utóbbiakat Fenyvesi természetesen nem ismerte. Néhányukat bizonytalanul vagy alig – így a 14. lapon megszólaló „bajuszos férfit” a 19. oldalon a „KISZ” (helyesen: DISZ) nevében szóló szavaiból azonosította Fazekas Györggyel (a 23. oldalon már meg is nevezte). Mint a 4. oldalon olvasható megjegyzéséből kiviláglik, Fenyvesi Mária nem is fért oda az asztalhoz, állva dolgozott, vagyis a feljegyzés minden bizonnyal töredékes. Ám ezzel együtt is páratlan – az akkori nyilvánosság viszonyai és az akkori technikai feltételek között. Fenyvesi Mária csaknem pontos lenyomatot készített a magyar forradalom első pillanatainak egyikéről, egy kiemelkedően fontos színtéren, ahol kiemelkedően fontos szereplők voltak jelen.
A Nagy Imre-beszéd felemás fogadtatása nyomán a jelenlévőket elsősorban két kérdés foglalkoztatta: mit tesz most a tömeg és hogyan reagál a tömegtüntetésre a hatalmi központ, amelyet mindenki a párt vezetésével (Politikai Bizottságával) azonosított. Az emberek hazamennek-e (s ha nem, hová?), illetve fellépnek-e a tömeggel szemben a fegyveres testületek. Az izgatott beszélgetés közben mindkettőről érkeztek hírek, a második kérdést illetően a legdrámaibb a Magyar Rádió épülete előtti összecsapásról (8. old.).
A jelenlévők közül a tüntetők „képviselői” azt szerették volna, hogy ha már a téren Nagy Imre nem állt az „élükre”, ezt „pótlandó” mondjon azonnal beszédet a Rádióban. E második október 23-i beszédében mintegy hozza be az első beszéd okozta késést, mondjon valamit a követelésekről (a műegyetemi pontokról), esetleg mondja el, hogy kész átvenni a kormányzást. Erdei Ferenc, aki a három jelenlévő kormányfő-helyettes közül láthatóan a leginkább értette, hogy mi is történik (talán azt is, mi történhet) – ugyanakkor azonban nem a tüntetők oldalán állt! – ezt finomította arra, hogy Nagy mondja el másodszor is, a Rádióban is első beszédét, a megnyugtató, az indulatokat leszerelő mondatokat. Az érezhetően megrendült és zaklatott Nagy Imre továbbra is beszédjének mondatait ismételgette a higgadtságról és a fegyelemről – Erdei megoldására, hogy menjen a Rádióhoz, nem mondott se igent, se nemet.
Ahogy az idő előre haladt – s ahogy, feltehetően, hírek érkeztek a térről távozó emberekről – a radikálisabb hangok háttérbe szorultak. Nagy Imre elhallgatott. A prímet átvették a jelenlévő pártellenzékiek, akik elsősorban itt is pártvezetésnek beszéltek – a két másik miniszterelnökhelyettesnek, Mekisnek és Hidasnak. Ők is a tömeg megnyugtatására törekedtek. A feszültség feloldását nézetük szerint a pártvezetés azonnali nyilatkozata (reformról, változásokról, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezéséről stb.) majd gyorsan kidolgozandó részletes reformtervei biztosítanák. A folyvást közbe-közbevágó tüntetők mellett elbeszélve belebonyolódtak abba, hogy a PB vagy a Központi Vezetőség jogosult dönteni, s hogy vajon mikor kell összehívni az utóbbit: október 31-én (ahogy híre jött), esetleg korábban, vagy azonnal.
Végül Déry Tibor találta meg a formulát: Hidas és Mekis vigyék át Nagyot az Akadémia utcai pártközpontba, hogy ott megfogalmazzák a nyilatkozatot a kibontakozásról. „A nemzetet értesítsük arról, hogy a Politikai Bizottság Nagy Imre elvtárs részvételével tárgyalja az ifjúság… – mondotta Déry, de mielőtt befejezhette volna, Mekis közbevágott: – Ezt helyesnek tartom, de ne tudatosítsák, hogy hova mennek.” A diákküldöttek utolsó próbálkozását, hogy hadd lehessenek jelen a PB ülésén, Mekis és Hidas már meglehetős magabiztossággal szerelték le. „Akkor is ebben az országban rendnek kell lenni!” – közölte Hidas. Mekis a PB iránti tiszteletre hívott fel – bár hozzátette: amíg a [PB a] helyén van… Erdei utolsó figyelmeztetésére, hogy legalább a diákság küldöttei menjenek e Rádióhoz – „miután tragikus dolgok történhetnek” – végül is mindenki elhagyta az irodát. Mekisék Naggyal a pártközpontba, a küldöttek a Rádióhoz indultak azzal, hogy majd visszatérnek megtudakolandó a döntéseket. Fenyvesi Mária feljegyzése itt ér véget.
Ami egészen különleges pillanatot örökített meg. 1956. október 23-án este a reformokért, változásokért tüntetők soraiból Mekis szobájába tóduló fiatalok már érezték a forradalom lendületét, de még nem értették saját erejüket, s azt sem, hogy az ember, akit akartak, miért nem folytatja az utat velük. Pedig Nagy beszédéből megérthették volna. Nagy Imre Kossuth téri fogadtatásának sokkhatása alatt állt és s nem értette meg, mennyi minden múlhat rajta abban a pillanatban. A pártellenzékiek azt szerették volna, ha korábbi elképzeléseik kapnak zöld utat, s ez az út a Pártközpontba vezetett, ahol a vezető testületek Naggyal az élen átalakulnak majd. Mekis és Hidas szerettek volna kiszabadulni a csávából. Akadtak megszólalók, akik a különleges és magas közönségnek a maguk tisztes rögeszméit adták elő, mint az a jogász, aki a nyílt tárgyalás követelését elemezte. A közelgő bajt talán leginkább Erdei érezte meg, de ő is megkönnyebbült, amikor Déry és Hidasék megoldása kialakult. Október 23-a valódi főszereplőit, a tüntető budapestieket alkalmi küldötteik egy pillanatra megidézték a neogót falak között. Ha ott lenne, ahol mi voltunk! – mondotta egyikük, feltehetően Nagy Imrének. Még nem volt ott. A Mekis-irodában közel került hozzájuk, de a nap végén inkább távolodott, s hosszú napok kellettek, hogy ismét közel kerüljön.
Az 1956-os Intézet oldalán az 1989-es átiraton az eredeti formát képként megőrizve közlik. A nyilvánvaló elírásokat (Hidas Antal Hidas István helyett, Mekiss Mekis helyett) sem javították. A gépirat Nagy Erzsébet hagyatékából került elő.
Múlt-kor
