Az erős euro és a környező államok valutájának gyengülése azt eredményezte, hogy egyre több szlovák állampolgár vásárol valamelyik szomszédos ország határ menti bevásárlóközpontjában. Ezzel párhuzamosan nő a bankkártyával történő fizetés is készpénz helyett.

A magyar, a cseh és a lengyel statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy a bevásárlások során a tavalyi évvel összehasonlítva nőtt a bankkártyás fizetések száma a szlovák állampolgárok részéről. Példának okáért az Általános Hitelbank (VÚB) ügyfelei magyarországi vásárlásaik során a tavalyi évhez képest nyolcszor több alkalommal fizettek ezen a módon a bevásárlóközpontok pénztárainál. De ez a szám lengyel és cseh vonatkozásban is nőtt, északi szomszédjainknál például ötször több alkalommal fizettünk kártyával mint az elmúlt évben.

Hasonló a helyzet a Tatra bank esetében is. A bank szóvivője, Boris Gandel megerősítette, hogy elsősorban Magyarországon emelkedik a szlovák bevásárlóturisták bankkártya-használata, mégpedig hónapról hónapra látványos módon. Míg 2008 januárjában a Tatra banka ügyfelei valamivel több mint 278 ezer euro értékű áruért fizettek bankkártyával Magyarországon, addig ez az összeg 2009 februárjában több mint 1,4 millió euróra, márciusban pedig már 3,8 millió euróra nőtt. Ugyanakkor más hazai bankok – ČSOB, Dexia banka, Volksbank – is hasonló tapasztalatokról számolnak be.
A gazdasági szakértők előrejelzése szerint a közeljövőben nem várható, hogy csökken a környező országokba irányuló hazai bevásárlóturizmus mértéke. Ján Tóth, az UniCredit Bank elemzője szerint a cseh korona és a lengyel zloty erősödése a harmadik negyedév végére várható, míg Magyarországon a jelenlegi instabil helyzet miatt a forint erősödését nehezebb megjósolni. Vladimír Vaňo, a Volksbank elemzője is hasonlóan ítéli meg a helyzetet, és véleménye szerint a közeljövőben még biztosan megéri a határ túloldalán bevásárolni.

Felvidék Ma, tt.

Kapcsolódó cikkek:

Az üzletközpontok vissza akarják csalogatni a turistákat

Szlovákia tartja el Esztergomot

Fokozott érdeklődés a forint iránt Szlovákiában

Plazmatévé, libamáj – Elképesztő szlovák bevásárlói roham Magyarországon