„Fehér rózsaszál / mennyből alászállt / A lábnyiki templomban / kivirágoztál”, énekelte az ünneplő tömeg 2009. október 17-én este a lábnyiki templomban.
Az eseménynek külön ünnepélyességet adott, hogy a résztvevő mintegy kétszáz moldvai magyar csángó – az ötvenes éveken belül egy rövid időszakot leszámítva – először énekelhetett katolikus templomban magyarul. Először mondhatta magyarul a mise válaszait, és először hallott magyar prédikációt. A magyarul, románul és latinul elhangzó szentmisét Cserháti Ferenc, a szórványban élő magyarok lelki gondozásával megbízott, Münchenben élő püspök, és Petru Gerghel, jászvásári, iasi-i római katolikus megyéspüspök mutatta be a Teleki László Alapítvány moldvai csángók helyzetére fókuszáló „Veszélyeztetett örökség, veszélyeztetett kultúrák” c. kétnapos konferenciájának záróakkordjaként.
A magyarul is tudó moldvaiak száma ma kb. 62 ezer főre tehető. Ez a moldvai római katolikusoknak nagyjából az egynegyede. A magyar nyelvű csángó etnikum moldvai jelenlétét a honfoglalástól lehet kimutatni, akik később kiegészültek további, szintén határőrizettel megbízott csoportok odatelepítésével, illetve a történelem későbbi, tragikus eseményeket hozó időszakaiban, így az 1764-es madéfalvi veszedelem idején oda menekülő székelyekkel.
A Teleki László Alapítvány idén már ötödik alkalommal rendezte meg a moldvai csángók kultúrájának fennmaradási esélyeire koncentráló konferenciát. A Bákóban tartott tanácskozás első napján a katolikus egyháznak a csángók identitásának megőrzésében játszott szerepéről, valamint a csángók történeti-kulturális emlékeiről és a változó világban való útkereséséről szóló előadások hangzottak el többek között Cserháti Ferenc püspök, Seres Attila budapesti történész, valamint Tánczos Vilmos kolozsvári, Nyisztor Tinka pusztinai, és Mohay Tamás budapesti néprajzkutató előadásában. A konferencia második napjának helyszíne a Szeret folyótól keletre fekvő, ezer lelket számoló székelyes csángófalu, Lábnyik volt. Itt az új, egyelőre igen kisszámú csángó magyar értelmiség első, fiatal képviselői beszéltek sorsukról, pályaválasztásukról, illetve Csíkszeredában, vagy Magyarországon szerzett tapasztalataikról.
Az előadások során több, korábban is ismert ténnyel kellett szembesülni, ezek a következőek: a magyarul még beszélő moldvai csángók identitás-vállalásának több neuralgikus pontja van. Legfőképpen fiatalkorban, a tudatos identitás-választás ideje alatt érik őket súlyos előítélek. Román részről természetesen éreztetik, hogy addig tekinthetik magukat a román iskolai, közösség „körön belül” lévő tagjainak, amíg a magyar nyelvet nem használják, onnan kezdve másságuk miatt már „idegenek”. Székely környezetben ők „a csángók,” erősen negatív jelentésbeli hangsúllyal. Magyarországon pedig, talán kiváló román tudásuk okán ők egyszerűen „románok”, még csak nem is erdélyiek vagy székelyek. Külön problémát jelent azon csángó értelmiségieknek, főleg a fiatal papoknak a problémája, akik a papi vagy szerzetesi hivatást választották, annak ellenére, hogy egyházmegyei utasításra nem beszélhetnek és misézhetnek magyarul a hívekkel. A „janicsárok”, „janicsár papok” megbélyegzés és kirekesztés miatt pont ez az egyik legtehetségesebb csoport asszimilálódik a leggyorsabban a román társadalomba, és „felejti el” csángó magyar kulturális identitását.
A 2002-ben indult Moldvai Csángómagyar Oktatási Program már érezteti ugyanakkor a hatását: a román iskolai tananyagból kirekesztett magyar nyelv és irodalom oktatását szakképzett, elkötelezett pedagógusok végzik délutáni foglalkozások keretében, heti három alkalommal is többletterhet vállalva, illetve kérve a gyerekektől. A programban 9000 gyerek vesz részt, akik valamilyen szinten a képzés elején már beszélnek, illetve értenek magyarul. Az aktívan résztvevő gyerekek száma 1500. A program 21 helyszínen folyik, a résztvevő pedagógusok száma 54. Korábban 7. osztálytól, most inkább 9. osztálytól van lehetőség arra, hogy a „keresztszülők a moldvai csángó magyarokért” programon belül anyagi támogatást kapjanak középiskolai tanulmányok folytatására. A bentlakásos továbbtanulás ideális központja Csíkszereda, egyrészt mert viszonylagosan könnyen elérhető, másrészt mert a város hosszú ideje már nagy erőfeszítéseket tesz a csángó magyar fiatalok fogadására, és képzésére. Vélemények szerint ugyanakkor a keresztszülő program és a város lehetőségei is elérték felső határaikat: a csángók veszélyeztetett kultúrájának fennmaradásához többlet erőforrás-ráfordítás szükséges.
Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató szerint a román kultúrpolitikai által csak vonakodva elismert csángó magyar identitásra újabb veszélyt jelentenek azok a talán jószándékú, de a probléma elodázásával a megoldást veszélyeztető igyekezetek, melyek restaurálni, újraéleszteni és tanítani akarják a csángó nyelvet. A kutató véleménye szerint ez abszurd, és félrevezető törekvés, lévén a csángó a magyar egyik igen archaikus nyelvjárása, melynek megőrzése kiemelkedő és fontos feladat, de a közösség számbeli fogyatkozása miatt a gyakorlati cselekvés szintjén először is a csángó közösség fizikai fennmaradásának biztosítása, illetve a teljes asszimiláció elkerülése a cél. Ennek egyetlen lehetséges eszköze a mai magyar nyelv helyi oktatása, és a csángó fiatalok számára használhatóvá tétele.
A csángó magyarok identitásának fennmaradásában hagyományosan nagy szerepet játszott a római katolikus egyház, mely a korábbi évszázadok során Moldvát mindig missziós területnek tekintette az ortodoxia és az iszlám hit előretörésének megakadályozásában. A Szentszék álláspontja szerint ugyanakkor a moldvai magyar csángók misén történő nyelvhasználatának engedélyezésében a Iasi egyházmegye az illetékes. Ékes Ilona képviselő asszony (Fidesz-KDNP) felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy az Európa Tanács 1521-es ajánlása már 2001 óta arra ösztönzi Romániát, hogy a csángó falvak római katolikus templomaiban tegye lehetővé a mise csángó nyelven tartását. A gond ugyanakkor az, hogy a sokszor hivatkozott ajánlás is a csángó, és nem a magyar nyelvet említi, bár elismeri, hogy a csángó a magyar egyik ősi formája. Csángó nyelvű liturgikus szövegek már régen nem állnak rendelkezésére. A meglévőkből lehetne ugyan restaurálni, illetve elkészíteni egy új miseszöveget, de ennek szentszéki engedélyezése igen hosszú folyamat. A megoldás a romániai katolikus egyházon belül a magyar és a román püspökök közötti közeledés lenne. Ez a folyamat már többször kapott kisebb-nagyobb lendületet, ennek újabb állomása a Cserháti Ferenc és Petru Gergheli püspökök részvételével tartott lábnyiki mise.
Hogy a lábnyiki templomban október 17-én kivirágzott béke rózsaszál hajt-e újabb virágokat, azt a jövő mutatja meg. Ez egy kis lépés volt a normalizálódás felé – mondta Petru Gergheli püspök szűkebb körben. A kérdésre, hogy lesz-e folytatás, óvatosan úgy válaszolt, hogy ha szükség lesz rá, igen. A püspök korábban többször is azt mondta, hogy akkor engedélyezi egyes római katolikus templomokban a magyar nyelvű misézést, ha megbizonyosodik róla, hogy az illető településen a hívek legkevesebb öt százaléka nem beszéli a román nyelvet. Most a magyar közösségen van a sor, hogy felmutassa, nagy szükség van a magyar nyelvű misére. Ugyanakkor nem jó irányba mutat a püspök által szabott feltétel. Nem reális cél, és nem lehet semelyik fél érdeke sem, hogy a magyar nyelvű mise a román nyelv nem tudásához legyen kötve. Nem reális, mert, és ezt tudomásul kell venni, a moldovai csángók, főleg a közép és fiatalabb generációk – első sorban románul beszélnek, románul gondolkodnak és románul álmodnak. És nem előremutató követelmény, mert a magyar nyelvoktatás nem a románnal akar versenyezni. Számtalan európai példa mutatja, hogy a kétnyelvű, a többségi nyelvet jól beszélő bilingvis etnikai kisebbség milyen óriási értéket hordoz két, súlyos neuralgikus történelmi problémákat gyógyítani akaró ország kapcsolatában. Erre a románul is és magyarul is jól beszélő, a többségi román nemzettel jó, és napi kapcsolatban lévő csángó értelmiség kiválóan alkalmas közeg lehetne.
Felvidék Ma
