„Egynapos hivatalos látogatásra Pozsonyba érkezett Knut Vollebaek”, szólt a sajtóhír. Ám ha csak a sajtóértesülésekre hagyatkozna, sok mindennel szegényebb lenne az ember. Az élő tévéadásnak viszont varázsa van, képernyő sem tudja letörölni az arcokról az egyéb mondandókat. A diplomácia nyelve ugyanis nyakatekert, olyan, mint a paragrafus! Sokszor hallom dühöngeni barátaimat: „miért nem mondják ki egyenesen, milyen sületlenség ez a nyelvtörvény”. Vagy: „végre már Fico szemébe mondhatnák az igazságot, hisz ő szemrebbenés nélkül, teli pofával kürtöli, hogy mások hazudnak!” Knut Vollebaek újabb vizitje után sem tudtam ismerőseim kitörő dühét lecsillapítani. Mi, akik zárt szlovák közegben követjük az eseményeket, és naponta tapasztaljuk, milyen lelki válságot okozott ez a törvény az emberek nyelvi kapcsolataiban, a mindennapi kommunikációban, mi tudjuk az igazságot. Elfogadhatatlanul káros, embertelen, civilizálatlan. Csak a nacionalisták gőgös, beképzelt felsőbbrendűségét táplálja alantas céljai kiélésében. Amikor gúnyos mosollyal szemlélik, hogy saját üzletében a magyar boltos most már velem is szlovákul társalog jelenlétükben, mert a magánvállalkozó és fél a büntetéstől. Ha látnák a mosolyukat, az ugyanaz a mosoly, ugyanaz a civilizálatlan gőg, ami olykor a képernyőn Fico arcán is megjelenik, amikor a magyar kártyával „játszik”. De tegnap nemcsak ezt láttam az arcokon, főleg Miroslav Lajčák arcán. Élő adásban jelent meg a képernyőn a Fico-féle a düh, a szókincsével együtt, amikor a külügyesünk Magyarországról beszélt. Ugyanaz a szöveg, mely mintha ismétlőgépből szólna, mert Lajčák füstölgő fejjel, párás szemmel kürtölte a kamerákba, mennyire felháborító, amit ezek „odaát” tesznek a „galamblelkű” szlovákokkal szemben. Közben, a testbeszédéből ítélve, én őt vércsének, és nem galambnak látom. Még a legszelídebb kép is, amely a tajtékzó szájjal mondott szövege alatt eszembe ötlött, egy egerésző ölyv, amely a szememet akarja kivájni, hogy ne lássam a hamis produkcióját. Mert Lajčák tudja, hogy én őt tartom hazugnak, hiszen ő nem buta, hogy a következményeket, a törvény hatását ne sejtse, elvégre: ezért találták ki. Ő tudja azt is, hogy most, ebben a pillanatban ő hazudik, ezért a gőzölgő fej, a megemelt hang Knut Vollebaek mellett állva, hogyha az nem is érti, amit mond, legalább érezze a színészi teljesítményből a (mű)felháborodás hangját. Ám Vollebaek csak mosolyog. Mosolyog és mosolyog, mint egy igazi diplomata. Mert ő az. Mosolyogva válaszol a provokatív újságírói kérdésekre, míg el nem unja, és rövid lesz. Most már ő sem mosolyog, és kimond egy angol „yes”-t. Mielőtt még bárki visszaigazolná, tudom, hogy most ő hazudott!
Este felnyitom az MKP honlapját és olvasom: „Meglepetést okozott az MKP vezetésének, hogy az EBESZ főbiztosa a külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón pozitív választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy felvetette-e az MKP tárgyalódelegációjának a magyar kormány által létrehozott pénzügyi alap kérdését. Az MKP-val való tárgyalás során, illetőleg a parlament emberjogi és kisebbségi bizottságával folytatott tárgyaláson sem hangzott el az EBESZ kisebbségi főbiztosa részéről felvetés vagy kifogás a magyar kormány pénzügyi alapja kapcsán.”
Kell ehhez kommentár? A Fico-féle stílus ragadós, terjed, mint a sertésinfluenza, és megfertőzi lassan egész Európát!
Felvidék Ma, Mosoni Dénes
