Június 12-én parlamenti választások voltak Szlovákiában. A nemzeti irányultságú Magyar Koalíció Pártja négy százalék körüli eredménnyel kiesett a parlamentbõl, a liberális, magát magyar–szlovák kettõs identitásúnak valló Híd – Most párt több mint nyolc százalékkal bejutott. Húsz esztendõnyi pótcselekvéses magyar kisebbségi politika a Kárpát-medencében beérett, az önként vállalt politikai asszimiláció elkezdõdött a Felvidéken.
Utolsó utáni figyelmeztetés ez a magyar nemzetpolitikának, a nemzeti eliteknek a Kárpát-medencében. Tanulságos az erdélyi és felvidéki magyar többpártrendszer összehasonlító vizsgálata is. Míg az érdekköreiben és értékrendszerében balliberális felvidéki magyar politikai elit képviselõi uralták a Magyar Koalíció Pártját (MKP), addig a párt egységes volt, és az volt a legfõbb politikai érték.
Amikor egy demokratikus belsõ választáson a balliberális elittõl egy nemzeti–keresztény irányultságú elit átvette az MKP irányítását, akkor rövid idõn belül a magyar balliberális elit új pártot hozott létre, Híd – Most néven. Ekkor a szlovákiai és magyarországi média nagy része a demokrácia gyõzelmérõl beszélt, arról hogy a felvidéki magyarságot megilleti a politikai opció, hogy a verseny jót tesz a politikának.
Erdélyben a balliberális irányultságú elit vezette RMDSZ-ben az erdélyi nemzeti elit nem tudta belsõ választásokon átvenni az irányítást. Sõt 2003-ban, a balliberális erdélyi elit jelképesen is leszámolt nemzeti vetélytársaival akkor, amikor a közös örökségbõl, az RMDSZ-bõl gyakorlatilag kizárták a nemzeti elit szellemi vezetõjét, Tõkés Lászlót. Ekkor az erdélyi nemzeti elit saját építkezésbe és intézményesülésbe fogott, közképviseleti szervként létrejött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács és a választói legitimáció megszerzésére tervezett, ám 2004-ben az RMDSZ által román hatalmi segédlettel elgáncsolt Magyar Polgári Szövetség. Majd 2008-ban végül mégis létrejött és választói legitimációt szerzett a Magyar Polgári Párt.
A balliberális Híd – Most párt színre lépését a kisebbségi demokrácia gyõzelmeként értékelte a felvidéki és magyarországi sajtó meghatározó része. Az erdélyi Magyar Polgári Szövetség, majd Magyar Polgári Párt színre lépését egységbontásként értékelte a romániai és magyarországi sajtó nagy része.
Nem véletlen a kettõs mérce. A magyarázat az, hogy miközben a határon túli magyarság választóbázisa minden régióban – tudatosan vagy ösztönösen – alapvetõen nemzeti és keresztény irányultságú, a hatalomban lévõ domináns politikai elitje alapvetõen mindenhol balliberális irányultságú. Ez van a Délvidéken, Erdélyben és most már ez van a Felvidéken is. Ennek az ellentmondásnak is az eredménye, hogy a nemzetileg tudatos határon túli magyar választói réteg, amely 1990 óta a legszilárdabb szavazóbázisa a kisebbségi magyar politikának, riasztóan nagy része elfordul a közélettõl, a választófülkéktõl, és magába roskad. Egyedül érzi magát és kilátástalannak látja az általa vallott értékek közéleti-politikai képviseletét. És a jelenlegi szlovákiai választási részvétel se tévesszen meg senkit; a Híd és az MKP ugyan együttesen szereztek tizenkét százalékot (miközben a felvidéki magyarság számaránya tíz százalék körüli), de annak csak a Jóisten a megmondhatója, hogy a Híd – Most magyar–szlovák pártra leadott nyolc százalékban hány százalék a szlovákiai szlovákok által leadott szavazat. Feltehetõleg sok.
Szóval, ha egy balliberális érdekkör uralmában tart politikailag egy magyar kisebbségi közösséget, az „egység”. Az a nemzeti irányultságú erõ, amely ezt a balliberális uralmi monopóliumot nem akarja elfogadni, az „egységbontó”. Ha az irányításból kiszorult balliberális érdekkör a nemzeti irányultságú magyar párttal szemben másik pártot szervez, az a „demokrácia bajnoka”. A lényeg, hogy a meggyötört határon túli magyar közösségek fölött a balliberális érték és érdekkör uralma fennmaradjon, hegemón vagy egyenesen monopolhatalom legyen. Ez a hatalmi törekvés az elmúlt nyolc esztendõben különösen megerõsödött a határon túli magyar közösségeken belül. Ennek a felvidéki, erdélyi stb. balliberális elitnek a helyzetbe hozásában és helyzetben tartásában elsõdlegesen a utódállami akaratoknak és érdekeknek van szerepe, nem kizárva a titkosszolgálati irányítottságot sem, másodlagosan pedig azon nemzetközi érdekeknek és ezekre örömmel rácsatlakozó magyarországi balliberális érdekeknek, amelyek szerint nincs magyar kérdés a Kárpát-medencében, amelyek szerint a magyar közösségeknek egy útja van: politikailag, lelkileg, nyelvileg asszimilálódni a többségi nemzetekhez. Elõször „kettõs identitásúvá” válni, majd utána tulajdonképpen identitást cserélni.
A felvidéki magyar politikai helyzet alakulásából Budapestnek nem azt a szlovákiai és magyarországi liberális elemzõk sugallta következtetést kell levonnia, amely szerint sem a Felvidéken, sem máshol a Kárpát-medencében nem létezik már a magyarságnak olyan mentális egysége, amelyre a magyar nemzetpolitika alapozható lenne. A valóság ezzel szemben az, hogy ez a mentális egység változatlanul létezik, ám annak kiaknázásához az elmúlt húsz esztendõben megtapasztalthoz képest merõben új nemzetpolitikai szemléletre és gyakorlatra van szükség. Ha a Kárpát-medencében folytatódik a húszéves magyar nemzetpolitikai pótcselekvés, a nemes vagy nemtelen hazudozás és önbecsapás, a felvidéki helyzet nem lesz visszafordítható, sõt, a felvidéki minta – a tulajdonképpen önként
vállalt politikai asszimiláció – terjedése a többi régióban sem lesz megakadályozható.
A 2010-es szlovákiai parlamenti választás magyar vonatkozású eredménye ezért utolsó utáni figyelmeztetés Budapestnek, a magyar nemzetpolitikának, a teljes Kárpát-medencei magyar
nemzeti elitnek.
Veress László, politikai elemzõ
Magyar Nemzet, 2010. június 18.
