Az alig több mint egy éve hivatalban lévő, Iveta Radičová által vezetett szlovák kormány eddigi legsúlyosabb válságát éli ezekben a napokban. A mai pedig különösen is fontos tanulságokkal szolgálhat a továbbiakat illetően.
A szlovák kormánykoalíció sorsa – természetesen – a magyarországi érdeklődő közvéleményt is foglalkoztatja, így valamennyi mértékadó médium pontosan követi az eseményeket, beszámolva minden fejleményről. Ennek oka aligha szorul különösebb magyarázatra: az európai pénzügyi mentőalap támogatásán vagy elutasításán így vagy úgy, de Európa jövője múlhat. Másrészt – e szlovákiai döntéssel kapcsolatban – pedig Magyarország számára egyáltalán nem közömbös, ki áll az északi szomszéd kormányának rúdjánál… Egy nappal a sorsdöntő nemzetgyűlési szavazás előtt a Hvg a koalíciós válság „főhősét”, Richard Sulíkot faggatta…
– Elnök úr, mekkora a valószínűsége, hogy hamarosan már nem is szólíthatom így? A jelek arra utalnak, hogy bukik a kormányuk – tulajdonképpen ön miatt.
– Nyilván arra gondol, hogy nálunk azért bukik meg a koalíciós kormány, mert három tagja helyesli, az én pártom viszont határozottan ellenzi az európai pénzügyi mentőalap drámai feltőkésítésének tervét. Ajánlom, ne menjünk elébe a holnapra tervezett parlamenti szavazásnak, inkább várjuk ki az eredményét. Nem lehet kizárni, hogy kompromisszum fog születni, bár e tekintetben nem vagyok túl optimista.
– De ez nem egy törvény a sok közül. Ezen a voksoláson Európa jövője múlhat. Ha nem emelik meg drasztikusan a pénzügyi stabilitás védelmére létrehozott alap nagyságát, akkor összeomlik Görögország, ami könnyen maga alá temetheti az eurót is. Az euró bukása Európa bukásával egyenértékű. Ezt akarja ön?
– Ne haragudjon, de úgy beszél, mintha a leckét mondaná fel. Azt a leckét, amit nem gazdasági szakemberek, hanem politikusok írtak. Az európai politikusok többsége kizárólag az itt és most problémáját akarja tűzoltással megoldani, miközben a szomorú valóság az, hogy maga a mentőöv az, ami veszélyezteti az eurót, ha úgy tetszik, magát az uniót. Egyébként pedig mélységesen antidemokratikus ez a projekt, megvalósítása gúnyt űz az uniós alapelvekből.
– Ezt hogy érti?
– Ha a parlamentet, a Szlovák Nemzeti Tanácsot rákényszerítik – mert erről van szó -, hogy megszavazza az EFSF bővítését, az azzal jár, hogy egy szuverén ország, mint Szlovákia, egy távoli, összeurópai testületnek engedi át olyan pénzösszegek, részben saját polgárai adóiból származó bevételek feletti ellenőrzés jogát, melyek nagysága messze meghaladja Szlovákia éves költségvetését. Tehát egy önálló ország parlamentje, amely éppenséggel a nemzeti költségvetés feletti őrködést kapta feladatául, a demokratikusan kezébe helyezett kötelességét a nép megkérdezése nélkül kénytelen felmondani, és mandátumát átruházni egy külföldi országok delegáltjaiból felálló testületnek. Egy olyannak, amelyet nem nép vagy nemzet választott. Ez a legfőbb uniós alapérték, a demokrácia megcsúfolása. Minden demokratikus országban ez alkotmányellenesnek számít.
– Én mégis azt gondolom, hogy Európában olyan helyzet alakult ki, amely széthulláshoz, káoszhoz és – ismerve a történelmet – akár még háborúhoz is vezethet. Ezt minden áron meg kell akadályozni!
– Ezzel egyetértek. De szakmai meggyőződésem, hogy Európa épp azzal megy a falnak, hogy nem engedi Görögországot csődbe jutni. Ez az „euróernyő” olyanokkal fizetteti meg a görögök számláját, akik hallatlan áldozatokat hoztak már eddig is. Azért említem a szlovákiai adófizetőket, mert a nemzeti össztermékhez viszonyítva nekünk kellene a legtöbbet befizetni az EFSF feltőkésítéséhez. Mi járuljunk hozzá egy olyan ország állítólagos megmentéséhez, ahol háromszor akkora a nyugdíj, mint Szlovákiában? Mi, akik az elmúlt években vállaltuk, hogy radiálisan csökkentjük az állami kiadásainkat, és ezért nem emelkedett az életszínvonal, ugyanakkor gazdaságunk a világ egyik legversenyképesebb gazdaságává vált? Abszurdum, amit kívánnak tőlünk. Ez nem kevesebb, mint hogy vegyünk fel új kölcsönöket, mert csak új hitelekből tudnánk finanszírozni a ránk eső részt. De mi adósodjunk el újra, és gyengítsük nemzetközi hitelminősítésünket, csak azért, hogy egy totálisan eladósodott országnak ne kelljen csődöt jelentenie?
– Ebből akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy Szlovákiának ön szerint ki kellene lépnie az euróövezetből.
– Dehogyis. Az euró ragyogó projekt. Az eurót nem én, hanem az sodorja veszélybe, ha nem szorítják a görögöket egészen radikális kiadáscsökkentésre, ami természetesen életszínvonal-zuhanást is jelent. Valamint, ha nem kényszerítik ki, hogy Görögország hivatalosan is bejelentse a pénzügyi csődöt. Ezzel párhuzamosan minden hitelezőnek bele kell nyugodnia, beleértve a külföldi bankokat, kormányokat, intézményeket, hogy elveszítették az odaadott pénzük 50-70 százalékát.
– Ha a hitelezők ennyit buknak, akkor semmi sem menti meg Európát attól, hogy a következményei megrengessék az európai bankrendszert, és egész Európára mély recesszió jöjjön. A többi, adósságcsapdában ülő dél-európai ország bedőléséről nem is beszélve.
– De mi történne az euró megmentését célzó pénzügyi alap bővítése nyomán? A görögök, ahogy ezt tették az első és második pénzügyi csomag után, vígan folytatnák költekező életmódjukat: másfél éve szónokolnak a takarékosságról, de még hozzá sem nyúltak a hatalmas köztisztviselő-állományukhoz. Hitelt piaci alapon senki sem nyújt nekik, de az alap pénzéhez minden további nélkül hozzáférnének. A recessziónak egyébként semmi köze ahhoz, hogy van-e EFSF-bővítés vagy nincs – a gazdasági visszaesés így is, úgy is bekövetkezik. Egyszerűen azért, mert Európa túlköltekezte magát, erején felül élt. Ennek vége. Az államok nem gyárthatnak újabb adósságokat, a közkiadásokat mindenütt csökkenteni fogják, és ez visszafogja a fogyasztást, következésképp a termelést. Erre kell felkészülnünk, ezért nem engedhetjük meg, hogy Görögország mentése érdekében adósságba sodorjuk magunkat. A pénzt másra, beruházási programokra, munkanélküli-ellátásra kell tartalékolnunk.
– Az egykulcsos adó bevezetése Szlovákia nevezetes gazdasági intézkedése volt, amit aztán több ország is megpróbált másolni. Ezt annak idején önhöz kötötték. Az Orbán-kormány tavaly vezette be, ami nagy lyukat ütött a költségvetésen, és egyáltalán nem élénkítette a fogyasztást.
– Az egykulcsos adó nálunk sokkal több jót hozott, mint hátrányt. Az időzítés persze fontos tényező. Egy felfelé ívelő időszakban sokkal erősebb a létjogosultsága a bevezetésének, mint akkor, amikor válságosra látszanak fordulni az idők. Mi jól időzítettünk. Az egykulcsos adó eleve liberalizált, állami beavatkozásoktól megtisztított üzleti környezetben tudja csak kifejteni áldásos hatásait. Ugyanakkor elveszti jelentőségét, sőt árthat, ha közben államosítások zajlanak a gazdaságban vagy az intézményrendszerben. Ebben az esetben a befektetők a bizonytalanságot érzékelik. Mi azon vagyunk, hogy Szlovákiában folytatódjék a liberalizáció, a közigazgatást, az önkormányzati rendszert nem központosítani, hanem decentralizálnunk kell, a gazdaság ugyanis ilyen környezetben tud élénkülni.
– Visszakanyarodnék végül a kiindulóponthoz: mi történik Szlovákiában a holnapi parlamenti szavazáson?
– Meg kell várnunk a holnapot, még minden nyitott. Pártom benyújtott egy kompromisszumos javaslatot, amivel azonban nem arattunk túl nagy sikert. Eszerint a parlamenti többség a mi támogatásunkkal is megszavazhatná az EFSF bővítését, de Szlovákia fenntartaná önállóságát a projektben. A szlovák parlamentnek beleszólási, sőt, vétójoga lenne minden olyan tranzakcióba, ami az EFSF-en keresztül egy-egy euróövezetbeli tagállam mentését szolgálja. Esetről esetre vizsgálnánk meg, hogy az adott akcióhoz csatlakozik-e Szlovákia vagy sem. Ezt ajánlottuk, de a felvetésünket egyelőre nem nagyon támogatják.
Kérdezett: Zentai Péter
hvg.hu /Felvidek.ma
