35536

 A királyhelmeci születésű Erdélyi Claudiát az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség a Hadtörténeti Múzeum dísztermében az 56-os Hűség a Hazához Érdemrend Nagykersztjével tüntette ki szeptember 6-án Budapesten.

Az indoklás szerint: „A rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért s az abból fakadó tiszteletet érdemlő magatartásáért, cselekedeteiért, amelyekkel a hazához való hűségét példamutató nemzeti öntudatát bizonyította.” Mindezt a Duna Televízióban végzett munkájáért és közéleti tevékenységéért kapta.

Ebből az alkalomból beszélgettem Erdélyi Claudiával, aki Királyhelmecen született és a bodrogközi Kiskövesden nőtt föl.

1997-ben érettségizett a Sárospataki Református Kollégiumban. Ezt követően a sátoraljaújhelyi Zemplén Televízióban dolgozott. 2002-ben pedagógiai diplomát szerzett a magyar nyelv és irodalom művelődési területén. Ekkor már Pozsonyban a Szlovák Televízió magyar nyelvű adásának volt a hírműsorvezetője szerkesztő-riportere, a Magyar Televízióban pedig a Palackposta és a Kárpáti Krónika c. határon túli műsorok műsorvezetője. Járta a Felvidéket és nagy örömére gyakorta készített interjúkat a Bodrogközben is. De nemcsak a kamera segítségével közvetíti a szülőföld képeit hanem ecsettel és pasztellel. Festeni, rajzolni édesapjától Erdélyi Bélától tanult és művészettörténeti tanulmányokat folytatott a miskolci Csontvári Kosztka Tivadar Tanműhelyben, Papp Gábor vezetésével. A Miskolci Egyetemen 2007-ben politológiából és politikai kommunikációból szerzett újabb diplomát.
A Duna Televízióban 2008 óta dolgozik. 2006-ban tudósított Kassáról Rákóczi újratemetésének évfordulója kapcsán. Akkor figyeltek föl rá. Így több alkalommal dolgozott tudósítóként. 2008 óta mindmáig a Térkép munkatársa. 2011 júniusa óta a Vasárnapi Újság műsorvezetője a Kossuth Rádió hullámhosszán. A Duna Televízióban a Kívánságkosárban, az M1-en a Megoldások Magazinja műsorvezetőjeként is találkozhatnak vele a nézők.

„Mindenkor mozgalmas volt az életem: tanultam és dolgoztam de különösen az elmúlt egy év állított sokrétű feladatok elé. Kihívás volt számomra az egyesült közmédiában újra megtalálni a helyemet és a feladat ma is az: nap mint nap helytállni” – mondja mosolyogva, majd így folytatja: “Jótékonysági rendezvények, kárpát-medencei magyar programok, kulturális események háziasszonyaként is szeretettel tevékenykedem. A Rákóczi Szövetséggel pl. sokéves munkakapcsolat köt össze. Nem azt szoktam kérdezni, ha felkérnek műsorvezetésre, hogy mennyit fizetnek, hanem azt, hogy hol van rám szükség. Szeretem az embereket, azokat akik képesek a felszín mögé látni, akik megértik a gondolat a tiszta szó erejét. Az emberi és az isteni jóságba vetett hitet kell közvetíteni. Ez a legfontosabb szolgálat és nem a szereplés. Ez utóbbiban hamar kiégne az ember. No meg a fő iránytűnk az ember szíve, ha jó úton járunk kapunk elég erőt a feladathoz és a szemünk csillogása is tükrözi a mindennapi életünket. Annyi mindent kaptam, amit tovább kell adnom jól kell sáfárkodnom. Korábban például énekeltem, és egy éve találkoztam az Ezüst-Patak zenekarral, velük vendégelőadóként lépek föl. A legközelebbi koncert Budapesten lesz október 13-án az Aranytíz Kulturális Központban. Népdalokat adunk elő folk-rock stílusban akusztikus koncerten. Ez újabb élmény, a zene által adni és szárnyalni. Október első felében pedig kiállításra is készülök Budapesten a Szilágyi Dezső téri református gyülekezeti házban édesapámmal lesz közös tárlatom Bodrogköz színei címmel” – adja hírül Claudia. Hozzáteszi: “Az igazi feladat, az otthonról hozott értékeket, a tiszta magyar szó erejét, hittel, szeretettel őszintén szolgálni és örömet szerezni a munkámmal. A szeretet a legnagyobb erőnk!”

A díjhoz gratulálunk és kívánjuk, szolgálata teljesedjék ki mindannyiunk örömére!

Balassa Zoltán, Felvidék.ma