„A héten több olyan impulzus ért, amiért érdemes felemelni tekintetünket” – Nt. Buza Zsolt rozsnyói református lelkész osztja meg a Felvidék.ma olvasóival adventi gondolatait.
1. Az első a kórházi látogatások idején volt. Láttam, hogy az onkológiai betegeknek olyan sok minden fel van tűzve a póznára és intravénásan kapják az élethez szükséges dolgokat.
2. Az áhítatok csendje volt, amikor pedagógusoknak és diákoknak tartottam igemagyarázatot.
3. Iskolánk teaosztása volt a rozsnyói főtéren. Ahol látni lehetett a világi nyüzsgésnek a teljes pusztító hatását és az emberek zárkózottságát.
Mi hiányzik a mi adventünkből?
A meghitt látogatások melegsége. Hiányzik belőlünk az az első szeretetet, amely még édesanyáink és nagymamáink generációjában ott él. Egymás meglátogatása. Legyen bennünk olyan adventi indulat, amely nemcsak a bevásárlóközpontok felé indít el minket, hanem egymás felé is. Kopogtassunk át szomszédunkhoz és kívánjunk neki szép és áldott napot. Olyan csodálatos látni, hogy Mária és Erzsébet találkoztak. (Lukács evangéliuma 1. fejezet) Két áldott állapotban lévő asszony nem félt a távolságtól, nem volt bennük közöny, hanem a korabeli „baba-mama körben” elmesélték egymásnak a legnagyobb dolgot: Istenben való reménységüket. Te is lehetsz a másik ember számára az az intravénás antibiotikum, táplálék, amely életben tartja.
A másik fontos dolog a mi belső csendességünk. A családok, közösségek áhítatos csendje. Egy ima, egy kérés, egy fohász a jó Istenhez. Necsak ásítsunk bele ebbe a világba, hanem áhítsuk önmagunk lelkének és testvéreink lelkének a tisztaságát. Kérjük és várjuk, hogy Isten mosogasson meg bennünket belülről. Úgy szóljon hozzánk, ahogy csak Ő tud. Legyen ez az advent a tisztálkodás ideje is. A belső csend ideje, amikor a test ugyan szalad, rohan, lót-fut, de a lélek pihen, készül Megváltója teljes fogadására. „Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!”
A harmadik az adventi nyitottság. Merjünk szolgálni azok felé, akiket nem ismerünk. Akikkel sohasem találkoztunk. Tudják, nagyon nehéz volt ott állni a főtéren és teát osztani. Sohasem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet ilyen szeretetszolgálatot is végezni. Jó volt azonban megtapasztalni, hogy a sok elutasítás után, voltak olyanok, akik éppen a mi pohár teánkra szomjaztak. Akik rohantak, de meg-megálltak mellettünk. Egy ilyen didergő világban, ahol mindenki fagyos, hideg és rideg, nagyon fontos, hogy te is és én is kinyilvánítsuk, hogy a szív megmelegedhet. Úgy érzem, hogy Krisztus ajtót nyitott mindenki felé, Ő az ajtó. (Jn 10,9) Imádkozzunk azért, hogy sokak életében, ahol önvád, fájdalom, szenvedés, betegség, nyomorúság, szerelmi csalódás, meg nem értés van, Isten általunk is tudjon ajtót nyitni.
A világ és sok keresztyén adventje úgy néz ki, mint ahogyan a református énekeskönyv 457. dícséret 2. verse írja le: „Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz. Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár! Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!”
Adja az Úr, hogy általunk a világ meglássa és megtapasztalja az ének harmadik versét is: „Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér: Így bánsz velem? – teérted hullt testemből a vér!” Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.” (457. dicséret 3.verse)
Személy szerint én így próbálom megélni és másokkal is megéltetni az adventet.
A rozsnyói istentiszteleti alkalmak letölthetők ITT>>>.
Testvéri szeretettel, Buza Zsolt
Felvidék.ma
