Ezekben a hetekben, napokban honi sajtónk, internetes portáljaink mind a magyar iskolába való beiratkozással foglalkoznak. Szükséges ez, mert még mindig vannak olyan szülők, akikről minden józan és értelmes érv lepereg.
Ugyanakkor a felvidéki magyar iskolaügyben már hosszabb ideje létezik egy olyan negatív jelenség, amiről keveset beszélünk. Pedig gyilkos indulatok feszülnek már egymásnak, s nem elég politikai, közösségi megosztottságunk, saját magunk „nyírjuk ki” iskoláinkat – önként és dalolva.
Miről is van szó? Az ádáz konkurencia-harc felette káros voltáról. A versenyhelyzetet általában hasznosnak minősítjük, ha az a minőség, jobb teljesítmény ösztönzője. Ha azonban ehhez nem túl etikus eszközök is járulnak, nos, akkor már egész másról van szó.
A tömbben élő magyarság talán nem is tudatosítja, milyen jó, ha néhány száz gyermek koptatja a padokat az iskolában, sőt, ha egy városban több magyar iskola is van, még azt is jónak látják, ha a verseny új, jobb körülményeket teremt. Nem úgy a peremvidéken. Mivel nagyon kicsi a gyermeklétszám sok községben elkeseredett harcot vívnak az iskola fenntartásáért.
Teszik ezt szorgos munkával, toborzással, rengeteg rendezvénnyel, kultúrműsorral és sorolhatnám. Mindez azonban veszett fejsze nyele, ha az iskola tágabb körzetében akad olyan oktatási intézmény, mely az iskolabusz programját kihasználva, későbbi – középiskolai tanulmányokra szánt- jelentős összegű ösztöndíj ígéretével „elcsábítja” az ingadozó szülőket. Hiába a sok munka, a minőség…
Törvénytelen? Talán nem. Felháborító és etikátlan? Bizony igen. Nem vesszük észre, hogy ezzel a hatalom arrogáns politikáját hitelesítjük? Azok a szülők, akik anyagi ígérgetés fejében lemondanak arról, hogy helyben vagy a legközelebb eső, körzetükhöz tartozó iskolában taníttassák gyermeküket, precedenst teremtenek. Arra mutatnak rá, hogy lehet messzebb utaztatni őket, nem baj… Leépítjük a sajátunkat? Az sem baj. Majd később azért kell utaztatni a jövendőbeli kisiskolásokat, mert nem lesz helyi iskola, kit érdekel?… Ott, a másikban, biztos jobb lesz, mert az hangosabb, többet ígér…. Na, akkor kié is a felelősség? Pedig az a község, ahol megszűnik a magyar iskola, lassú halálra van ítélve. Legalábbis nemzeti szempontból.
Tudom, hogy miről beszélek. Nincs gyermek, aki szerepeljen, ha ünnepről van szó. Nincs tanító, aki műsort rendezne. Nincs fiatal, akiben lenne kötődés községe iránt, hisz hatéves korában kiragadták onnan. S így nem lesz fiatal család, akinek gyermeket hozna a gólya, végül már fiatal sincs, csak idősek, akik elsiratják a valaha volt szebb éveket. Feladjuk szülőföldünket. Kié a felelősség?
A középiskolákkal sem jobb a helyzet. Mikor alig van gyerek, a szülők megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy válogassanak. Szívük joga, megtehetik. Válasszák a jobbat. De azért tegyük hozzá, olyannyira uniformizált a szlovákiai oktatásügy, annyira egységesített a követelményrendszer, annyira igyekszik mindenki minőségi munkával a legtöbbet kihozni a saját iskolájából, hogy nagy vonalakban igazából nincs is sok különbség középiskoláink között.
Eltekintve egy-két kivételtől, ahol a nagy számok törvényéből kiindulva sok száz gyermek között törvényszerűen van és ki is emelkedik a valóban nagyon tehetséges. Na, de ilyen nagy iskolának miért van szüksége több tucat vagy száz kilométerről is a gyerekre, ha a saját vonzáskörzetében is akad rengeteg? Ugyanakkor a peremvidéki kis városban talán az az egy icipici középiskola a magyarság bástyája, ahonnan egy-két diák is hiányzik. Kié a felelősség?
S mit szóljunk akkor, ha a kisvárosban élő magyar értelmiségi rendre elsorolja a helyi középiskola fontosságát, de a sajátját abba a híresbe, nagyba küldi? Ő is precedenst teremt. S ha nem tudatosítja példaadó szerepét, még érvel is amellett, hogy hisz ezt szeretné a gyermeke!
Ránk erőltettek egy olyan törvényi rendelkezést, melynek hatására nemrégiben a parlament előtt „temettük” koporsóval iskoláinkat. A hatalom durva és arrogáns lépéséhez miért nyújtunk segítő kezet azzal, hogy az erősebb nyer elve alapján magunk harcolunk önnön sorstársainkkal szemben?
A szomszéd község kisiskolája, a szomszédos város, járás középiskolájával szemben… Belesétáltunk a hatalmi játszmába. Ez nem versenyhelyzet, hanem kíméletlen küzdelem. A küzdelem ára pedig sok jobb sorsa érdemes iskola lehet, amelynek nem kellene törvényszerűen tönkre mennie, ha csak egy kicsit is körültekintőbben járnánk el. Kié is a felelősség? Van jogunk ujjal mutogatni másra? Államra, miniszterre, hatalomra? Mellette azért nézzünk kicsit tükörbe!
Zárszó. Akik a magyar iskola mellett – nagyon helyesen – sok követ megmozgatnak és érvelnek, tegyék hozzá: „Kedves szülők, tegyék ezt helyben, legalább kicsit szeressük azt, ami a miénk!”
Kiss Beáta, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43738,43632,43503,43496″}