45005

Néhány hónappal ezelőtt az Európai Parlament magyar képviselői arra hívták fel a közvélemény figyelmét, hogy Szlovákiában „van egy olyan emberjogi probléma – Malina Hedvig esete –, amelyre oda kell figyelni; egy jogállamtól mindenki elvárja, hogy az igazságszolgáltatás felderítse az ügyet, megtalálja az igazságot”.
Minderre a szlovák külügyminisztérium így reagált: „Szlovákia jogállam, teljes jogú tagja az Európai Uniónak, az Európa Tanácsnak, az ENSZ-nek és más nemzetközi szervezeteknek, tehát semmilyen országnak nincs joga kétségbe vonni a független vizsgálati, bírói szervek munkáját”.
Ennyi. Itt be is lehetne fejezni tárcánkat, hiszen e sorokat felnőtt emberek olvassák: saját sorsukon megélt történelmi tapasztalatokkal. Ezért – ismerve Malina Hedvig hét és fél éves kálváriáját – talán csak legyintenek, esetleg elszomorodnak a szlovák külügyminisztérium egykori „tiltakozásán”, mely elfogódottságában még azt sem akarta-akarja látni, hogy egyrészt az említett képviselők – bár joggal megtehették volna – nem vonták kétségbe a „vizsgálati és bírói szervek munkáját”, másrészt mindenki látja, mit fed, illetve nem fed a „Szlovákia jogállam”-szlogen a Malina-ügy esetében: tudniillik azt, hogy ebben az országban az áldozatból vádlottat lehet kreálni, perbe lehet fogni anélkül, hogy az ügyészség megnevezné, milyen tettel vagy szóval sértett törvényt. Miközben ugyanez a hatalom a milliárdos csalókat s alvilági alakokat futni enged.
Vannak népek, amelyeknek a kitalált, hamisított nemzeti történelme a soha véget nem érő nemzeti elnyomásról szól, és amelynek a mentalitásába mélyen beleivódott, hogy ők – mivel soha senkinek nem ártottak – csak galamblelkű áldozatok lehetnek. Ha valaki mást állít, az megátalkodott ellenség, aki csak ócsárlásra méltó, s minimum bolondokházába zárandó.
Így lesz aztán a galambból karvaly, ha úgy tetszik, angyalarcot viselő ördög, báránybőrbe bújt farkas. Ki ne tudná a történelemből: 1945-ben, amikor Európában elhallgattak a fegyverek, s véget ért az elfajult barbarizmus, a katonabakancsok metafizikája s a fasizmus kaszárnyaszelleme, mifelénk mindez éppen akkor kezdődött el, egy futballmérkőzés második félidejeként, melyen a futball-labdát a „kollektív és háborús bűnös”, ezért szájon verendő, kopaszra nyírandó, marhavagonba tuszkolandó nemzeti kisebbségek jelentették; meg a megbékélést szorgalmazó, ezért halálra ítélendő Esterházy Jánosok. Kegyelmet csak azok a „megrettent magyarok” kaphattak, akik átálltak az ellenfél csapatába, vagyis megtagadták nemzetüket, s puszta életüket mentve „reszlovakizáltak”, kitépetve ezáltal a Szent Korona oltalma alól.
Az Esterházy Jánost halálra ítélő főügyész a kérdésre, miért ez az igazságtalan, ördögi végzés az ártatlan gróf ellen, kurtán ennyit válaszolt: „Hiszen ez csak egy magyar!” Hiába, nincs szerencsénk a galamblelkű szlovák nép főügyészeivel és helyetteseikkel! Szerintük ugyanis – kimondatlanul – Malina Hedvig is „csak egy magyar”, ezért ennek az „önmagát megverő” hazudozó fehérszemélynek kijár a lélektelen hatalmi gépezet, ha úgy tetszik, a szlovák nemzetállam „intézményes politikai terrorja”; hátha az áldozat megtörik, észbe kap, esetleg megőrül, és nem vádol többé „galamblelkű” szlovák bőrfejűeket olyan nemtelen cselekedettel, hogy egy nőt bántalmaztak; ilyet a szlovák nemzet egyetlen tagja sem tenne, hiszen a bárányszelíd nép ezer éven át áldozat volt: a magyar farkasok áldozata.
Sajnos, 1945 óta mifelénk annak a bizonyos futballmérkőzésnek a második félideje zajlik. Harminc-negyven évvel ezelőtt, a husákizmus meg a biľakizmus idején is az volt a fő gond és a fő cél, ami ma: a Szlovákiát magyar történelemmel, František Rakociakkal, Matej Čákokkal „benépesítő” Vladimír Mináč és galerije szerinti „itt egyetlen nemzet él” hazugsága; továbbá a „még mindig túl sok magyar gyerek jár magyar iskolába” aggódása; a „budapesti parlamentből barna pestis árad” népbutítása; a „Szlovákiában magyarok már alig vannak, azok is inkább cigányok” gyalázkodása; az „Esterházy János fasiszta volt” uszítása; a „szlovákiai magyarok mindig is biztonsági kockázatot jelentettek a szlovák nemzetállam számára” demagógiája – félemlítsük hát meg őket állampolgársági törvénnyel; sorvasszuk el iskoláikat; hozzunk ellenük hazafiassági és nyelvtörvényt; és főleg: támogassuk a soraikból támadt spenóthuszárokat.
Ezerszer leíratott: a fasiszták és a kommunisták, tehát a totalitárius rendszerek sarokba szorították, börtönbe, elmegyógyintézetbe zárták a számukra kényelmetlen, nemkívánatos személyeket. Most a szlovák külügyminisztérium – és mások – által „jogállamnak” deklarált Szlovákia is ezt tervezi tenni Malina Hedviggel, hogy igazolja a tételt: egy magyarnak soha nem lehet igaza egy szlovákkal szemben. Éppen ezért olyan ijesztő az ügyünk – Malina Hedvig ügye. Mert az ő ártatlan személyében engem, téged: egy nemzeti kisebbséget, a „kollektív bűnös” szlovákiai magyarságot vádolják önmegveréssel, hamis tanúzással, s kényszerítik az „ősi szlovák szállóige” szerint – Maďari za Dunaj! – szülőföldjük elhagyására.

Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”44993,44076,43954″}