Veszély, sötétség, hideg. Nyirkos, ismeretlen, sötét üregekbe leereszkedni, nem tudva, hogy odalent mi vár ránk. Azt hiszem, ez a legtöbb ember számára rémálom. De nem a gútai származású, Csehországban élő felvidéki barlangásznak, aki 18 évvel ezelőtt, 27 évesen kezdett el előbb csak hobbiszinten barlangászni, ma pedig már a bécsi Földrajz- és Regionális Kutató Intézet kérésére és megbízására keresi fel Bécs ivóvizének forrását az osztrák Alpokban. Morvaország harmadik leghosszabb barlangját ő fedezte fel, amely azóta a nevét viseli. Szalai József barlangásszal beszélgettünk.
Hogyan lesz egy csallóközi gyerekből barlangász?
Gyermekkoromban a Magyar Televízió ismeretterjesztő filmjein nőttem fel, mindig elvarázsolt a természet mérhetetlen sokszínűsége. Különösen kedveltem a magyar gyártású dokumentumfilmeket, amelyek a környezetemtől eltérő természeti kincseket mutatták be. Sokan nem tudják, de a magyarok élen jártak, járnak ma is a barlangkutatás terén. A barlangmászás nem volt tudatos döntés a részemről. Amíg Gútán éltem, a Csallóköz élővilága és annak a megismerése kötötte le a figyelmemet. A mai napig lenyűgöz, szeretem az itteni folyókat, erdőket, mezőket, az itt élő állatokat, növényeket. Aztán a sors úgy hozta, hogy a katonaság után cseh feleségem lett, és 20 évvel ezelőtt Csehországba, Vsetínbe költöztem. Ott a baráti körünkben volt egy barlangász, aki felajánlotta, hogy az egyik közeli barlangba elkísérhetem. Ez volt az ún. Ördög-szikla (Čertové skály), addig még hegyet se nagyon láttam. Amikor végigmásztam ezt a barlangot, döntöttem úgy, hogy barlangász leszek. Ugyanis ettől rosszabb, nehezebb barlang szerintem nem is létezik.
Ehhez, ha jól gondolom, kellenek bizonyos fizikai képességek?
Nem igazán. Edzettnek kell lenni és előny, ha valaki vékony. Az első élményem után megállíthatatlanul kerestem a lehetőségeket. Végigjártam a környék barlangjait, felvettem a kapcsolatot az országos barlangszövetséggel, mert szervezetten több lehetőségem kínálkozott. A szövetségen keresztül eljutottam haza, Szlovákiába, hiszen itt nagyon sok mészkőbarlang van. Bejártuk Rozsnyót és környékét, a Felső-Vág mentét: Kelet-Szlovákia, konkrétan Pelsőc, új távlatokat nyitott meg előttem. Évi 5-6 alkalommal látogattuk meg ezeket a barlangokat. Akkor azonban a barlangászszövetség elnöke új ötlettel állt elő: 25 éve nem jártak a Krím-félszigeten általuk feltárt barlangokban.1998-at írtunk, ez volt az első külföldi utam. Mészkőbarlang, különleges kristályokkal díszítve: nincs fotó vagy videó, ami vissza tudná adni a hely szépségét. A megbízatásunk úgy szólt, hogy több mint 20 év után egy tízfős expedícióval a legújabb technológiákkal feltérképezzük az évtizedek óta bezárt barlangot. Érkezésünk napjára kibontották a barlang lezárt bejáratát, 3 héten keresztül napi 10-12 órát töltöttünk az Emine Bojir Chasan barlang mélyén. Ez a barlang nekem betett: a csúccsal kezdtem, ettől a barlangtól szebbet nem lehet találni, Európában biztosan nem. Különlegesebbet talán igen, Mexikóban a gipszkristályos barlangokat, de az helyi specifikum. Az Emine Bojir Chasan gyönyörűsége abban rejlik, hogy megtalálható benne minden: mészkő, aragonit, tavak, de még folyó is van benne. Ez az elvarázsolt barlangpalota 7 „teremből” áll, ezeket szűk folyosók kötik össze. A termek más-más színben pompáznak, a sztalagmitokon, sztalaktitokon és a sztalagnátokon kristályok nőttek, a fehér, sárgás-fehér árnyalatokon keresztül a vörösig megtalálható minden szín. A tóban „tavirózsák ringanak”, „kaktuszok” csüngenek a falakon, mindez természetesen kőből. Elmondhatatlan látvány, élmény, a National Geographic számára filmet is készítettünk erről a helyről. Emberi fantázia nem tudja felülmúlni a természetnek ezt a bőkezű megnyilvánulását. Kevés embernek és ritkán adatik meg, hogy ezt láthassa: nekem 9-szer sikerült újra és újra visszatérni ebbe a barlangba. A legutóbbi alkalmakkor már vittem magammal a családomat. Jó kapcsolatokat ápoltunk a helyiekkel, magánexpedíciókat is tarthattam. Az utóbbi hónapok politikai eseményei sajnos meghiúsították további terveinket.
Nem volt csalódott, hiszen ezek után nagyobb élmény aligha éri az embert?
Dehogynem. Úgy éreztem, mindent láttam. Aztán rájöttem, hogy egy barlangásznak nem lehet csupán az a célja, hogy a már meglévő barlangokat feltérképezze. Újat kell keresni, felfedezni. A szívem mélyén éreztem, hogy erre hivatott vagyok, persze kikértem a barlangászszövetség elnökének véleményét is ez ügyben. Egy közös túra alkalmával kérdeztem tőle, hol érdemes kutatni. A legjobb tanácsokkal látott el: a morva-sziléziai Beszkidekben található Pustevny erdős részén járva elmagyarázta, hogy a terepszemlét követően 2-3 kőnél többet nem érdemes megmozgatni. Ez a túra 2005-ben, a kislányom ötödik születésnapján történt. Megmozgattam 2-3 követ kíváncsiságból, a negyedik kőnél beomlást észleltem. Kötelet ragadtam, és lemásztam. Szűk, omlásveszélyes járatot találtam, de annyira veszélyes volt, hogy akkor nem volt érdemes tovább haladnom. Megfelelő felszereléssel és kutatócsoporttal tértem vissza, amikor is feltártuk a Beszkidek harmadik leghosszabb barlangját, ami azóta a nevemet viseli. Ezen a tájon már csaknem 30 éve nem találtak új barlangot. Talán mert nem is kerestek. Tudni kell, hogy ez a barlang és a továbbiak is, amelyeket felfedeztem, felfedeztünk, a földfelszínnel sohasem állt kapcsolatba. Ember előttünk nem járt ezeken a helyeken. Ma már évente 20-25 barlangot tárunk fel, de a természet sokszor csak megmutatja, hogy vannak rejtett kincsei, de aztán elzárja az utat előttünk. Az ő hatalma előtt fejet hajtunk, erejét tisztelnünk kell. Aki alábecsüli, nem éli meg a következő napot. Egyik mottóm: aki nem fél, az már nem él. A kíváncsiság a hajtóerő, de józanul és az adott körülményeket figyelembe véve kell a különböző helyzeteket kezelnünk.
Végigjárta a világot: a Távol-Kelettől Dél- Amerikáig a legkülönbözőbb helyeken járt. Voltak-e különleges helyszínek?
Igen, sok különleges helyszín volt, de amit most megemlítenék, az Kuba. Kubában, Matanzas városában jártunk. Ott is végeztünk hivatalos barlangkutatást, de nem kerülhette el a figyelmemet egy, a térképen nem szereplő barlang. Mint később kiderült, nem véletlenül nem szerepelt a számunkra kijelölt listán. Természetesen a kíváncsiságom bezavart a barlangba, ahol nem mindennapi látványban volt részem nekem és a csapat többi tagjának. Eltitkolt, térképen fel nem lelhető barlangban emberi kéz által alkotott óvóhelyet fedeztem fel, egy atombunkert. Hihetetlen, de buszok számára is kiépített közutakat, még körforgalmat is találtunk. Mindezt úgy, hogy a természetes kövek, képződmények láthatólag nem károsodtak, ezért dicséret jár nekik. A helyről térképet készítettem, ha azzal megtalálnak Kubában, valószínű, nem beszélgethetnénk most itt.
Laosz, Vietnam barlangjait végigjárva a legnagyobb meglepetés Európa közepén ért. Kiderült ugyanis, hogy a közhiedelemmel ellentétben az osztrák Alpok kanyargós barlangjai szinte feltáratlanok. A Hochshwab megszámlálhatatlanul sok csodát tartogat a számunkra a mai napig. Ahol ledobunk egy kötelet, ott barlang van, túlzás nélkül. Ellentétben a Himalájával, ahol az ott élő emberek a táj adottságait kihasználva próbálnak megélni, az Alpokban élők, amikor tehetik, szabadidejük van, elmennek onnan. Ezért nekünk adatott meg ennek a csodálatos világnak a felfedezése. Megint csak azt tudom mondani, hogy a természetet a legnagyobb mértékben tisztelni kell. Három évvel ezelőtt, amikor felfedeztük a „Jégkirályságot”(mi neveztük el így) az Alpokban, csak elképzelni tudtuk, mi várhat ránk. Az akkori terepszemléink alapján tudtuk, hogy felbecsülhetetlen értékek bújnak meg a föld mélyén. Egy 2-3 hetes expedíció nem elég a feltérképezéshez. Évről évre visszajárunk. A helyi adottságokat jól tükrözi, hogy szakmai nevén úgy neveztük el a barlangot, hogy Vihar-töbör. Az éghajlati viszonyok, a lokális időjárás ellehetetleníti a töbör teljes feltárását. Olyan vastag jégréteg zárta le a bejáratot, hogy lehetetlen oda még egyszer lejutni.
Meddig lehet ezt csinálni?
Egészen pontosan tudom az idejét: az életem utolsó napjáig.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>.
sze, Felvidék.ma
