Százd valóban gyönyörű hely, ámde kevéssé praktikus, és ez most is bebizonyosodott, amikor hazamentünk. Az én életem meg már csak úgy alakult, hogy a praktikum áll benne az első helyen – és minden más csak ezután következik.
Szóval, mikor hazaértünk – akkor még dühöngtek a mínuszok, nem érkezett meg a januári tavasz – a házban alig van 14 fok! Jóllehet, Éva néni és a férje, akik Százdon a személyi segítőim voltak, amikor éppen szükségem volt „külső” segítségre, de amikor Somorjára költöztünk, azt is elvállalták, hogy a távollétünkben is gondoskodnak a házról és Néró kutyáról… szóval, ők már előző nap befűtöttek, de a falak még így is árasztották magukból a hideget.
Alig érkeztünk meg, mikor anyuéknak indulni kellett a temetésre – ugyanis, a bevezetőben elfelejtettem említeni, hogy az egész hazautazás egy közeli, jó ismerős halála miatt történt, akinek mindketten ott akartak lenni a temetésén. Elég azonban csak annyi, hogy a következő másfél órát egy Faludy kötet társaságában dideregtem végig, úgyhogy, mire megjöttek a temetésről, én már jó úton voltam a kocsonyásodás felé.
A délután hátralevő részében, és este anyu úgy próbált felmelegíteni, hogy párnákat rakott rám, amiket előtte a radiátoron melegített fel. Az éjszakát is úgy töltöttem, hogy két takaró volt rajtam, de sokáig még így se tudtam elaludni.
Másnap reggel már barátságosabb melegre ébredtem. Reggelre 19 fokra sikerült feltornázni a hőmérőt – úgy, hogy éjjel két óránként járt apu a tűzre rakni. Ez már ismerős volt, hiszen azelőtt is előfordult, hogy a lakásban 19 fokot mutatott a hőmérő.
A magunkkal hozott mobil internet valamiért nem akart működni, így aztán, maradt a Faludy kötet, amit nem is nagyon bántam, hiszen a napjaim mostanában úgy telnek, hogy a monitor előtt ülök. Így legalább volt rá alkalmam, hogy könyvet is olvassak.
…Amikor éppen nem a tájat bámultam, a szobám ablakából, ami pont ránéz a templomra. Azelőtt is előfordult, hogy hosszú percekig csak a templomot néztem, révült állapotban, mintha onnan várnám az ihletet…
A délután baráti látogatásokkal telt. Régi, jó szomszédok, akikre eddig és ezután is számítani lehet/ett/, mert manapság falun is veszélyes az élet. Tizenegy óra is elmúlt, mire az utolsó látogató is elment, és mi aludni tértünk, mert másnap várt ránk egy út hazafelé. Otthonról, hazafelé.
Folytatás következik…
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51244″}
