A Szövetség a Közös Célokért elnökével, Duray Miklóssal készített riportot a Kossuth Rádió riportere, Cservenka Judit. Témája a Polgárok Házában rendezett Pozsony, a magyar koronázó főváros című műsorhoz kapcsolódott.
Ma mik a közös célok?
A közös célok nem változtak, mondhatnám azt is, hogy gyarapodtak, a kérdés az, hogy mennyire tudunk a közös célok mögé együttesen felsorakozni. Sajnos világossá vált, hogy nagyon sok embernek, érdekcsoportnak nem igazán tetszik, hogy meg tudjuk fogalmazni a közös célokat, és tenni is akarunk az elérésük érdekében. Ez látható a felvidéki magyar közösségnek a társadalmi szerveződésén, hogy a 90-es évekhez képest a 2010-es években sokkal szétesettebb. Ha egyszerűsítenénk, akkor mondhatnám, azt is, hogy ma egy közös cél van, újraéleszteni a felvidéki magyarok pozitív értelmű társadalmi aktivitását.
Mondhatni úgy is, hogy harci kedvét vagy egyáltalán azért, hogy meg akarjon maradni magyarnak?
Magyarnak megmaradni elvontan nem lehet. Sohasem lehetett, csak talán annyi kihívással nem állt szemben az ember, mint most. Azt kell megvizsgálni, mi a gondoknak a sorrendje, hierarchiája. Mert ha mindenáron csak azt propagálom, hogy maradjál magyar és tartsd meg az anyanyelvedet, és ugyanakkor munkanélküli az ember, vagy elvándorolni kényszerül, akkor pusztába kiáltott szó lesz.
Az utolsó népszámlálásnál 1910-ben, ami a történelmi Magyarországon zajlott Pozsonyban 41% volt a lakosságból a német, 40% a magyar és 15% a szlovák. Jelenleg 4% a magyarok aránya Pozsonyban, de lehet, hogy már kevesebb.
Ez egy tény, amelynek vannak objektív és szubjektív okai is. Az objektív oka az, hogy így alakult a történelem. Pozsonyból lett Szlovákia fővárosa és egy óriási betelepítés történt. A szubjektív oka pedig az, hogy minél inkább zsugorodik egy közösség, annál inkább hajlamos az asszimilációra, szétesésre az elsikkadásra. Ez jellemző a pozsonyi magyarokra is, hiszen olyan saját intézménye, ami összefogná a város területén szétszórtan élő 15 ezer magyart, gyakorlatilag nincsen. Illetve vannak, csak olyan város területén, amelynek négyzetkilométerben számítva majdnem kétszerese a területe, mint Budapesté, az szinte lehetetlen.
Hogy ha egy turista megérkezik Pozsonyba, valamit lát, amiből sejti, hogy ez volt a magyar koronázó város?
Sok mindenből nem láthatja. A valamikori diéta épületének homlokzatán (Magyar Királyi Kamara) ott van a történelmi magyar címer, de ez olyan magasan van, hogy alig venni észre. A Szent Márton Dóm tornyán ott van a Szent Korona. Amennyiben tudja, hogy az a Szent István-i korona, akkor felismeri, hogy azt látja. Ha egyébként nem tudja, akkor fogalma sincs, hogy mit lát.
De ez a szlovákoknak is Szent Koronája vagy nem?
Igen. Sok mindenre mondhatnánk, hogy a magyar államiság történetéből és a magyar történelemnek nagyon sok olyan mozzanata van, amely mindenkire azonos mértében gyakorolt befolyást pozitív vagy negatív értelemben. Hogy ne menjünk messze, nem rég volt március 15-e, amihez kapcsolódik a jobbágyság földhözkötöttségének a felszámolása is, meg a közteherviselésnek a bevezetése is. Emiatt nyugodtan ünnepelhetnék a például a szlovákok meg a románok is március 15-ét, de nem az hogy nem ünneplik, hanem inkább keresztbe tesznek. Ha volt is mondjuk még 100 évvel ezelőtt közös történelemtudat az teljesen megszűnt.
Duray Miklós felvidéki politikus, közíróval készített interjú a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el és a Polgárok Háza honlapján az alábbi linken meghallgatható ITT>.
HA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52609,52691,52492″}
