52270

A Szepsi Nyugdíjasok Klubjában március 7-én „A kor szükséglete – Isten akarata” (P. Theodosius Florenti OFMcap) címmel Viszlai Zsuzsa keresztes nővér, egykori kolléganő vezetésével lelki napot tartottak az idén szeptemberben megnyíló Magyar Tannyelvű Boldog Salkaházi Sára egyházi intézmény jövendő pedagógusainak.

A lelkigyakorlatozók arra keresték a választ, hogy ki is érkezett el az emberekhez Jézus Krisztusban. Az evangéliumi események felszíne alatt nem lehet nem látni a belső történést: Isten emberkeresését, hogy reményt és jövőt adjon neki. Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni önmagunkban a hitre, a rátalálásra szomjazó ember keresését és elindulását a Krisztus-követés útján. „Mit kerestek?” – hangzott az evangéliumi kérdés és a tanítványok zavarukban kiejtett visszakérdező válasza „Mester, hol laksz?”

Jézus viszontválaszában magához hívta az első tanítványokat. A lelkigyakorlatozók így megértették, hogy Jézus itt lakik Szepsiben is. Boldog Salkaházi Sára testvér példájára azonban szem és szív kell ennek felismerésére. Sára testvér a szolgálat és a munka embere volt, aki az imádságból és a Jézus iránti határtalan szeretetből merítette az erőt. Élete egyértelmű választ volt arra a kérdésre, hogy ki érkezett el hozzánk Jézus Krisztusban, és az is, hogy hogyan lehet Őt megtalálni, és szolgálni.

A hívő ember Jézus Krisztusban a teljességet ismeri fel. Azt, aki mindent meg tud adni. Nekünk, mint az egykori és kései a tanítványoknak az a feladatunk, hogy vele menjünk és nála maradjunk. A leendő iskola így lesz lelki sziget, otthona nemcsak számban és értékben fogyó közösségünknek, de fészke minden jóakaratú embernek, hogy együtt keresve és szolgálva korunk szenvedő emberét, bennük Jézust látva és megtalálva szolgáljuk a diákokat, a szülőket és egymást. Cum Deo pro patria et invicem – Az Istennel, a hazáért és egymásért.

A legközelebbi lelki nap május 2-án lesz, amelyre már ezúton is szeretettel hívunk minden jövendő munkatársat, aki a kor szükségletében Isten akaratát látja.

További információk az iskola honlapján találhatóak: www.salkahazisara.sk

Gábor Bertalan, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”51256,50887,50852,50841,46366″}