Lassan öt éve, hogy foglalkoztunk Jakab Gábor ügyével, aki sok más sorstársához hasonlóan elvesztette szlovák állampolgárságát. Azóta visszaigényelte azt, ám arra nem számított, hogy kérelme benyújtása és útlevelének átvétele között 1869 nap telik el. Egy Budapesten élő felvidéki magyar kálváriája.
Egy kis visszatekintés
A vásárúti (Dunaszerdahelyi járás) Jakab Gábor 2009 augusztusában már életvitelszerűen Magyarországon élt, 2004-től a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult. Kérvényezte a magyar honosítást. 2010. november 4-én tette le az állampolgársági esküt. Az eljárás ekkor még nem az egyszerűsített honosítással folyt, mint ismert, az csak 2011. január 1-től van hatályban, s még a szlovák ellentörvényt is csak tárgyalták.
„Ekkor még sehol nem tartott a szlovák állampolgársági törvény módosítása. Ezt igazolta az is, hogy a Nagyszombati Kerületi Hivatal állampolgársággal foglalkozó osztálya nem tudott mit kezdeni velem, főleg mivel elsőként jelentem meg náluk. Az irataimat itt lemásolták, majd közölték velem, hogy értesítenek, ha van valami változás” – emlékszik vissza Jakab Gábor, akit aztán 2011. március 4-én telefonon hívtak, hogy megszületett a törvény, s ennek alapján 2010. november 4-től visszamenőleges hatállyal megfosztották a szlovák állampolgárságától: személyi igazolványát és útlevelét tehát a budapesti szlovák nagykövetségen le kellett adnia.
Majd megszületett a szlovák belügyminisztériumi rendelet, melynek alapján 2015 februárjától elkezdték visszaadni az állampolgárságokat, azzal a kikötéssel, hogy csak azok nyerhetik vissza az állampolgárságukat, akik úgy kaptak egy másik állampolgárságot, hogy az adott országban állandó lakcímmel rendelkezvén életvitelszerűen éltek. Jakab Gábor esetére ez érvényes volt, így elhatározta, hogy visszaigényeli szlovák állampolgárságát. Nem ment azonban ez olyan egyszerűen.
Szülőföldjén tartózkodási engedélyt kellett kérnie
„Két éve dolgoztam egy budapesti vállalatnál csoportvezetőként, amikor a felvidéki hírportálokon olvastam, hogy elkezdték visszaadni az állampolgárságokat. Nem rohantam azonnal, hogy visszaigényeljem – az előző esetből tanulva – hanem vártam egy kicsit, hogy néhány eljárást lefolytassanak, rutint szerezzenek a hivatalok, és akkor én egy-két nap alatt elintézem. De nem így történt” – mondja Jakab Gábor.
Alaposan utánaolvasott, hogy milyen iratokra lesz szüksége: erkölcsi bizonyítvány hitelesített fordítására, igazolásra, hogy nincs adótartozása Magyarországon, lakcímekről szóló igazolásra, munkahelyről és keresetről szóló igazolásra (amihez egyébként ebben az esetben nem sok köze lenne Szlovákiának), a magyar honosítási okirat hitelesített fordítására, szlovák születési anyakönyvi kivonatra, adó- és TAJ-kártyára (egészségbiztosítási kártya), az uniós egészségbiztosítási kártya másolatára, valamint a magyar személyi igazolványának és útlevelének a másolatára.
„Végül megtudtam, hogy első megalázó lépésként szülőhazámban tartózkodási engedélyt is kell kérnem a dunaszerdahelyi idegenrendészeten” – meséli a Felvidék.Mának.
Vendég a szülői háznál. Az édesanya nyilatkozata arról, hogy szállást biztosít fiának a Szlovák Köztársaság területén való tartózkodása idejére…
Jakab Gábor 2015 május elején hozzálátott a szükséges papírok beszerzéséhez. Mint mondja, megaláztatásként élte meg azt is, hogy édesanyjának kellett egy hitelesített nyilatkozatot adnia arról, hogy amikor Szlovákiában van, a vásárúti szülőházában tartózkodhat. Miután hazautazott a Felvidékre, első dolga volt, hogy felkeresse az idegenrendészetet.
„Rá kellett jönnöm, az idegenrendészeti nyilvántartást nem arra találták ki, hogy egy volt szlovák állampolgár tartózkodási engedélyt kérjen, hanem arra, hogy a Szlovákiába első ízben beutazott személyt nyilvántartsák, és kérelme elfogadása után személyi azonosítót és hivatalos papírokat kapjon. Ezt „röpke” 2,5 óra alatt sikerült is bevinni a számítógépes rendszerbe, közben az ügyintézők többször összevesztek és kiabáltak előttem, mivel mindegyikük segíteni akart, de ugye nehéz úgy adatokat beírni, hogy a kitöltendő rovatok teljesen mást kérnek és feltételeznek” – emlékszik vissza az ügyintézésre.
Jakab Gábor végül kapott egy papírfecnit, igazolásként arról, hogy 2015. május 25-től tartózkodási engedéllyel rendelkezik a Szlovák Köztársaság területén. „Lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek – mintha körözött bűnöző lennék – igazolványt viszont nem kaptam, arra való hivatkozással, hogy nekem nincs rá szükségem, a lényeg, hogy a nyilvántartásban szerepeljen, hogy van érvényes tartózkodási engedélyem” – idézi fel.
A legnagyobb meglepetés azonban csak azután érte, amikor az ügyintéző megkérdezte tőle, tudja-e, hogy a szlovák személyi igazolványa körözés alatt áll a Schengen SYS II rendszerben. Ez már csak azért is volt érthetetlen, mert személyiét útlevelével együtt adta le a budapesti szlovák nagykövetségen.
Le kellett tennie a szlovák állampolgársági esküt
Az állampolgársági kérelmet Jakab Gábor a budapesti szlovák nagykövetségre nyújtotta be, hiánypótlás után 2015. június 3-án indult az eljárás. Két hónapra rá, augusztus 6-án kapott egy – csak saját kézbe adható – ajánlott levelet Vásárútra, a tartózkodási lakcímre. Igazolnia kellett, hogy mikortól meddig volt Magyarországon regisztrált lakcíme.
2015 december 16-án értesítették a budapesti szlovák nagykövetségről, hogy kérelmére megjött a szlovák belügyminiszter válasza. Másnap, 2015. december 17-én már le is tette az állampolgársági esküt Szlovákia budapesti főkonzulátusán. Az adatok másfél héten belül kerültek frissítésre az elektronikus állampolgári nyilvántartóban, ezt követően igényelhette volna a szlovák útlevelet. Azt a tanácsot kapta, hogy az igénylkést Dunaszerdahelyen nyújtsa be, ezért 2015. december 30-án hazautazott, hogy a dunaszerdahelyi rendőrség illetékes osztályán kérvényezze az útlevelet.
„Előadtam a történetemet érthetően és világosan, hogy miért szeretnék útlevelet, mire az egyik hölgy megszólalt, hogy készítünk személyi igazolványt és útlevelet is. Már akkor tudtam, hogy semmi nem változott, folytatódik a kálvária, hiszen személyi igazolvány csak állandó lakhellyel állítható ki. Majd kérték az igazolást arról, hogy megszüntettem a magyarországi állandó lakcímemet, s folytatták azzal, hogy Vásárúton hajléktalanként vagyok nyilvántartva. Ekkor pattant el valami bennem, és rájuk csaptam az ajtót” – meséli.
Jakab Gábor azonban nem adta fel: 2016. február 11-én a budapesti szlovák nagykövetségen ismét útlevélért folyamodott, ám ezúttal sem járt sikerrel. Mint megtudta, azért nem, mert hanyagul és hiányosan volt kitöltve az elektronikus állampolgársági nyilvántartója, így a következő hétre kapott időpontot.
Nem automatikus az ideiglenes tartózkodási cím
„2016. február 18-án már sikerült leadni az elektronikus rendszerbe az útlevélkérelmemet. Helyben ki is fizettem az útlevél és a konzuli illeték árát (40 €-nak megfelelő összeget forintban). Mivel az iratokat diplomáciai postával szállítják, hét euróval többet kellett fizetnem. A nagykövetségen figyelmeztettek, hogy a belügyminisztérium nyilvántartási rendszerében 2015. december 17-től szlovák állampolgárként szerepelek, így ettől a naptól megszűnt a szlovák tartózkodási engedélyem. A magyarázat egyszerű volt: egy állampolgárnak nem lehet tartózkodási engedélye a saját országában, hiszen ott alanyi jogon tartózkodhat. A tartózkodási engedéllyel együtt megszűnt a tartózkodási lakcímem is. Ennek automatikusan át kellett volna változnia az állampolgárokra vonatkozó ideiglenes tartózkodási címmé. Már meg sem lepődtem azon, hogy ez automatikusan nem történt meg”.
A vásárúti tartózkodási cím bejelentése sem ment zökkenőmentesen, de végül 2016. február 22-én bejegyezték a szülőházát, mint ideiglenes tartózkodási címet. Ezt maximum öt évre lehet megadni, és ötévente meg kell újíttatni. Most április 25-én, hétfőn ismét telefonon értesítették a budapesti szlovák nagykövetségről, hogy megérkezett az útlevele. 2016. április 28-án, csütörtökön át is vette. Mindez 1869 napba telt. Ugyanezen a napon határozott a szlovák törvényhozás, hogy továbbra is érvényben marad a szlovák állampolgársági törvény azon kitétele, amely szerint „elveszíti” szlovák állampolgárságát az a személy, aki egy másik ország állampolgárságát felveszi. Ahogyan érvényes a belügyminisztériumi rendelet is, mely szerint, aki egy másik országban él életvitelszerűen, az visszaigényelheti az elveszített szlovák állampolgárságát.
„1869 nap igazságtalanság – soha nem fogom elfelejteni”
Sok hűhó – ennyiért. A szlovák honosítási okirat, Robert Kaliňák belügyminiszter aláírásával…
„Most érzem úgy, hogy vége van az egésznek, és minden a helyére került. Én ezt az 1869 nap igazságtalanságot soha nem fogom elfelejteni Szlovákiának” – mondja Jakab Gábor, aki nem vehetett részt a márciusi választásokon.
„A választási törvény úgy szól, hogy a külföldön állandó lakcímmel rendelkezők levélben szavazhatnak. Január 15-ig kellett volna magam regisztráltatni levélben, amit meg is tettem. De mivel még nem volt útlevelem, és az állampolgársági bizonyítványom is legalább 2 hónap, mire megérkezik, úgy döntöttem, hogy esetemet leírva, a honosítási okiratom másolatát csatolva teszek próbát. Mondanom sem kell a végeredményt. Tudom, hogy egyedi esetről van szó, de ez akkor is nagy hiba a választási törvényben“ – véli.
„Én Csehszlovákiában születtem, születési jogomnál fogva csehszlovák, majd szlovák állampolgár lettem, és a szememben érvénytelen minden ezt megszüntető törvény és határozat. A szlovák alkotmány 5. cikkelyének 2. bekezdése értelmében senki nem fosztható meg akarata ellenére a Szlovák Köztársaság állampolgárságától. Engem akaratom ellenére fosztottak meg. Teljesen hidegen hagy a szlovák Alkotmánybíróság mindenféle határozata. Az, hogy ezt az egész meghurcoltatást és az említett 1869 napot számon kérem-e Szlovákián, még a jövő kérdése, de a történteket semmiképp sem lehet elfelejteni” – jegyzi meg Jakab Gábor.
A szlovák belügyminisztérium adatai szerint 2016. februárig 1301 ember veszítette el szlovák állampolgárságát, köztük 66-an a magyar állampolgárság felvételét követően. Arról nincs nyilvántartás, hogy közülük hány magyar igényelte vissza a szlovák állampolgárságát. A kettős állampolgárságért küzdő felvidéki honfitársaink, Tamás Ilonka néni, Dolník Erzsébet, Fehér István, Kassai Gyula ragaszkodnak a szlovák lakóhelyükhöz, s nem élnek Magyarországon, nincs is ott lakcímük, így a szlovák törvény értelmében ők továbbra is hontalanok.
