A megmaradás útjai – helyzetkép a külhoni magyarságról címmel hétfőn a fővárosi Magyarság Házában rendezett konferenciát a Kántor Zoltán vezette Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI).
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott: Trianonban egy új korszak kezdődött, a múlt eltörlésének és átfestésének kora. Százezrek voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, milliók életét keserítették meg csak azért, mert magyarnak születtek. A huszadik század során Benes és Maniu, Sztálin uralma és Tito partizánjai jelöletlen tömegsírokat, szenvedések tengerét zúdították nemzetünkre. Ezeket követték a szocializmus évtizedei, amelyekben a nemzeti összetartozást tagadták, szimbólumait sörrel és virslivel, templomait a pionírházakkal váltották fel. A magyar korona az óceánon túlról várta, hogy hazatérhet-e valaha is – fogalmazott a politikus.
Minden keserű és nehéz történés ellenére mégis ma, közel száz évvel az országvesztés után, magyarok százezrei őrzik az anyanyelvet, élik meg a magyar kultúrát, az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai nemzetrészekben. Összetartozásunk egyre inkább élő valósággá válik a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt.
A helyettes államtitkár a megmaradás titkát a minőségi intézményrendszer mellett abban látta, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek. Példaként említette Márton Áront Erdélyben, Esterházy Jánost Felvidéken, Olofsson Placid atyát, Gulácsy Lajos püspököt a szovjet lágerekben, Böjte Csabát a nehéz sorsú gyermekek között.
De mindezeken túl a legfontosabb, hogy mi magunk, személy szerint cselekvő részei legyünk a magyarságnak – fogalmazott Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén.
Kiemelte: a nemzeti összetartozás ünnepével 1920 következményeire kívánnak választ adni, a nemzet államhatárok felett álló egységét vallják meg. A magyar emberek életerős közösségét hirdetik, amely magában hordozza, „hogy magyarként fontosak vagyunk egymás számára, és eszerint is cselekszünk” – fogalmazott.
Ablonczy Balázs történész úgy fogalmazott: Trianon egyfajta ősbűnként jelenik meg a magyar társadalom számára, ami kérdőjeleket állított az addigi magyar nemzetstratégia elé. A 18. század végén elindult nemzetépítés, nemzeti modernizáció, ami arról szól, hogy olyan intézményeket, kereteket hozunk létre a társadalom számára, amilyen Franciaországban, Németországban, vagy Angliában van, akkor szükségképpen Magyarország is olyanná válik, mint az előbb felsoroltak. – „A trianoni békeszerződés, a háborús összeomlás éppen ezt tette kérdésessé, valamint a 18. század óta ott van a nemzeti köztudatban a nemzethalál, a megnemértettség, a herderi jóslat, mely ezeket felerősítette.”
A történész kifejtette: 1920-ban nemcsak a liberális Magyarország szenvedett vereséget a közvélemény szemében, hanem a demokratikus modell is, hiszen Párizsban nem a totalitárius, elnyomó hatalmak hozták meg a döntést, hanem olyan demokratikus modellállamok, amelyekhez Magyarország, a magyar politikai elit mindig is csatlakozni akart.
Legfontosabb dilemmának az időrendiséget nevezte, azaz mi volt előbb, minek köszönhető az utódállamok kialakulása. Azt gondolta, ha nincsenek nagyhatalmi szándékok a monarchia felosztására, ami már 1916-tól jelentkezett, akkor gyökeresen másként néznének ki ma Magyarország határai. A mostani állapotokban a magyar képviselet hiánya is közrejátszott a párizsi békekonferencián – jegyezte meg, felidézve: egy évig egyáltalán nem volt helyszíni jelenlét. Ez 1920 januárjában már megkésett volt – mutatott rá. Kitért arra is: Trianon után 350-425 ezerre tehető a menekültek száma, az ő történetük feltárásával még adós a történettudomány. Ezeket a történeteket el kell mondani, ennyivel tartozunk – fogalmazott.
Bárdi Nándor, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének osztályvezetője a budapesti kormányzat magyarságpolitikájáról beszélt a hallgatóságnak. Úgy fogalmazott: a nemzetpolitika szót a kilencvenes években a magyar állam és a határon túli magyarok viszonyára kezdték el használni, de ma már a politikai diskurzusban is nemzeti politikáról kezdünk beszélni, a magyar állam hosszú távú közösségi céljairól. Az előbbi szóhasználat egyfajta skizofrén állapotot eredményez, mert például így nem lehet tudni, hogy a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) az egész magyarságnak tervez, vagy csak a külhoniaknak? Sokkal szakszerűbbnek látom a magyarság politika kifejezést, ahol az egyes kormányzatoknak a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos politikájáról van szó, a magyar-magyar kapcsolatokról és a támogatáspolitikáról – emelte ki Bárdi Nándor.
Ma az egyik legnagyobb kulcskérdés az, hogy a külhoni magyar közösségek önálló politikai közösségek, vagy Magyarország és a magyar politikai közösségek folytatása. Hogy a magyar kormányzat anyaország politikát folytat vagy diaszpóra politikát? – tette fel a kérdését a szakember, majd azzal folytatta: van egységes retorika a Fidesz nemzetpolitikájában, de nagyon jól tudjuk, hogy a különböző erőközpontok között milyen különbségek vannak. A Németh Zsolt és a Kövér László által képviselt álláspont között van egy lényeges különbség: Kövér egy egységes politikai nemzetet már most elvár a határon túli politikusoktól, és az abban való gondolkodást, míg Németh Zsolt sokkal inkább elismeri, hogy régiónként más-más fejlődési utat jártak be ezek a közösségek, és más-más stratégiát igyekszik velük kialakítani – fogalmazott.
A konferencia a nemzeti összetartozás hetéhez kapcsolódik, szombatig számos kulturális programmal, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket.
Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője kiemelte: az egész hetet annak szentelik, hogy ismét a Kárpát-medence magyarságára, a Trianon utáni Magyarországra fordítsák a figyelmet, és igyekeznek minden korosztálynak színes programokat kínálni számos műfajban.
(Felvidék.ma/MTI)
