Kép: Duna Televízió

Évek óta a Duna televízió élő közvetítésén keresztül kapcsolódom be a csíksomlyói pünkösdi szentmisébe. A kétezres évek elején egyszer voltam jelen személyesen is, csodálatos élmény volt, és visszavágyom, de valahogy mindig közbejön valami. A televíziós közvetítést azonban nem hagyom ki. Sajnos idén a közvetítés szokatlanul akadozva indult, és meglepően korán ért véget!

A közösségi oldalakon közzétett felháborodott megjegyzésekből látom, ez nemcsak nekem tűnt fel. A himnusz közös éneklését sokan ünnepi szívvel várták, de a Duna csatorna a szentmise végén még az áldást sem várta meg. Nem tudom, mi lehetett ennek az oka, mindenesetre otrombán hatott. A Mária Rádió közvetítése zavartalan volt, oda kapcsoltam, hogy a közös éneklést halljam…

A képernyőn a szememmel pásztáztam, hol látok felvidéki arcokat, táblákat. És örömmel fedeztem fel, hogy évről évre több a felvidéki tábla, zászló, kifeszített nemzetiszínű vásznakra festett felirat, ami a mi jelenlétünket igazolja.

Kép: Duna Televízió
Kép: Duna Televízió

Visszatérő, ismerős látvány már a Felvidék-Csallóköz, a Nagyfödémes – Felvidék, a Makranc – Felvidék, a Maradunk – Péder – Felvidék, a Párkány – Szőgyén – Rendületlenül tábla. És hát szerencsés volt a tábla helye is, a vendégek, Áder János államfő és Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes mögött emelkedtek a felvidéki táblák a magasba, a kamerák „tüzében”.

A 2004-es népszavazás után jelent meg a Maradunk, Felvidék feliratú tábla, hogy a szülőföldünkhöz való ragaszkodásunkat hirdesse.

Kép: Duna Televízió

A televíziós kamerák szeretik a magasba emelt táblákat, amelyekkel a nagy tömegben a kisebb csoportok igyekeznek megkülönböztetni magukat. Magyarországi helységnevek mellett, úgy tűnik, leginkább a felvidékiek szeretnék megüzenni – nekünk, itthon maradottaknak, vagy a nagyvilágnak – hogy megtették az ezer kilométeres utat, hogy együtt imádkozzanak a több százezres tömeggel Boldogasszonyunkhoz.

Egyre több a zarándokcsoport, illetve kirándulócsoport, akik ehhez a nagy nemzeti találkozáshoz kötik az erdélyi útjukat, és vannak visszatérő szervezők, akik már idén lefoglalják a felvidékiek részére csíki falvakban a szállást, hogy jövőre újra ott lehessenek…

Kép: Duna Televízió
Kép: Duna Televízió