A világ legtermészetesebb dolga Szlovákiában, hogy a „demokrácia ünnepéhez” közeledvén előkerül a sublótból a jó öreg magyar kártya. Bizonyára a kormányban vitézkedő magyaroidoknak is köszönhetően azonban ez a magyar kártya már nem az a magyar kártya, amellyel annak idején Mečiar, Slota, vagy éppen a jelenlegi kormányfő is önfeledten játszadozott.

Manapság már nem a harsány, proli tempós magyarellenesség a nyerő, hanem a finom, szakértői, „elemző magyarellenesség”. Ebből tartott egy leheletnyi ízelítőt Alojz Hlina, a bukott kereszténydemokraták által futtatott politikai kalandor.

A parlamentből a legutóbbi választások során kibukott Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kalandos múltú jelenlegi elnöke a Tablet.tv online televízió politikai vitaműsorának tegnapi adásában „szakértette” az előttünk álló megyei választásokat. Az OlaNO-tól a független képviselősködésen és egy saját párton keresztül a KDH-ig evickélő politikus igen borús, sőt tragikus képet vetített előre – már ha nem lesznek elég éberek a szlovákok.

Elmondása szerint ugyanis az egyfordulós megyeelnök-választás egyértelműen a magyaroknak kedvez. Konkrétan: „Bizonyos körülmények között magyar elnöke lehet Nagyszombat, Nyitra és Kassa megyének”. Besztercebányán „cserébe” Kotleba lesz a befutó, Blanár és Baska is megtartja pozícióját, Eperjesen pedig harc lesz. „Ha nem szeretnénk, hogy így legyen, harcolnunk kell” – zárta le sötét vízióját Hlina.

Ami a konkrét terveket illeti: bár hallottunk már ilyet, egyelőre Hlina is azzal indít, hogy nem kíván együttműködni a Smerrel, sem Kotleba pártjával. Közös megyeelnök-állítás ügyében viszont szívesen ülne asztalhoz az ellenzéki SaS-szel és az általa korábban faképnél hagyott OLaNO-val. Az SNS, illetve a lényegesen radioaktívabb Most-Híd nincs a kereszténydemokraták (nyilvános) tárgyalólistáján, a régiókban erős MKP pedig végképp.

Csak hogy világos legyen, mi az, ami a ma Szlovákiájában igazán számít…