Menyhárt József (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

Március 7-8-án Brüsszelbe utazik az MKP elnöke, Menyhárt József. Ez lesz a pártelnök első látogatása  az uniós intézmények központjában. A sűrűnek ígérkező brüsszeli program keretében elsőként Csáky Pál, az MKP EP-képviselője fogadja Menyhártot kedden brüsszeli irodájában, ezt követően közösen tartanak megbeszélést a parlament elnökének kabinetjébe frissen kinevezett nyelvi kisebbségekért felelős kabinettaggal, Markus Warasinnal.

Március 7-én délután négy határon túli magyar képviselő szervezésében (Bocskor Andrea, Csáky Pál, Deli Andor és Sógor Csaba) az anyanyelvi oktatás fontosságát hangsúlyozó konferenciára kerül sor Államnyelv kontra anyanyelv? címmel, amelyen Menyhárt a szlovákiai magyar oktatás helyzetéről tart előadást. A konferencia nyitóbeszédét Navracsics Tibor, oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos mondja. Az MKP-elnök és az MKP EP-képviselője a keddi napot Joseph Daulnál, az Európai Néppárt elnökénél zárja.

Március 8-án Menyhárt találkozik a Fidesz EP-képviselőivel, részt vesz a képviselők delegációs ülésén, továbbá kétoldalú tárgyalásokat folytat Szájer Józseffel, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának alelnökével, hasonlóképpen rövid megbeszélést tart Gál Kinga EP-képviselővel, aki a parlamenti Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport társelnöksége mellett az Európai Néppárt egyik alelnöke is.

Csáky és Menyhárt parlamenti közös programjukat Manfred Webernél, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának vezetőjénél fejezik be szerdán délután.