A néptáncról közölt sorozatunk következő részében folytatjuk Takács András 1995. április 26-án Szilicén felvett beszélgetésének közlését id. Mezei Sándorral (sz. 1910), a “kincsőrzővel”.
Bevezetésként álljon itt egy vallomás Máté László Sziliceföld, Sziliceföld című könyvéből…„Sokszor belém villan a gondolat: vajon ki írja meg a bölcsőhelyem, Szilice történetét. Önmagamra sokáig nem gondoltam, aztán évekkel ezelőtt mégis előálltam egy bátortalan gondolattal/…/Igen, mert az ember örökös adósa az őt felnevelő közösségnek és bölcsőhelynek. Még akkor is, ha nem tarisznyázta őt fel különösebb földi javakkal. Mert sziliceinek lenni nem volt könnyű régen sem, de most sem az. Nehéz, de szép örökséget kapott, aki itt született/…/A sziliceiek kemény, de jó szívű emberek, különösen dalaikat, táncaikat és hagyományaikat tartották nagy becsben a gyűjtők. Népzenei adattárakban sok lejegyzett dal származási helye Szilice. Írók, költők, újságírók is gyakran megfordultak a községben, hírt adtak az ottani emberekről és a fennsík változatos zugairól. A felejthetetlen Gyurcsó István, aki pedig nem is az itteni táj, hanem a Garam mente szülötte, első látogatásakor a hatvanas évek elején nyomban otthon érezte magát Szilicén, a sziliceieket megkedvelte, ahogyan azok is őt.” Az Ének a Szilicei-fennsíkon című versében énekelte meg csodálatát: ”Messze, magasan járok, mégis közel /a földhöz, amely lábam megkötözi, /tűzhelyek melegével ölel körül/…”
Sándor bátyám, sok verse volt a sorozási játékrésznek?
A versekből annyi volt, amennyi katonát a káplár be tudott sorozni. Én is tudtam vagy húszat-huszonötöt. A káplár egy verssel egy katonát „verbovált” be. Minden legény előtt elmondott vers után odaszólt a cigánynak: „Húzd”! Egy kört táncolt a beverbovált katonáival, majd megállt a következő legény előtt, a táncát abbahagyta, s a zenét „Ácsi!” kiáltással állította meg. Az újabb legény előtt elmondta az újabb verset, a besorozottat a sor végére állította és újabb dallamnyi táncolás következett. Ezt mindaddig folytattuk, amíg valamennyi legényt be nem verbuváltam. Majd sor került a sikeres munka összegzésére:
Vannak már vitézim, mindannyian láthatjátok, Tudom, okosságom nagyon csodáljátok. De, ha még a táncomat ezután látjátok, A nagy kacagásban kihasad a szátok.
Az összegzés is több strófában történik. Lényegében a káplár dicséri önmagát, hogy milyen sikeresen hajtotta végre a toborzást, majd eskütételre és imára szólítja a „katonákat”:
Most már minden legény essen a térdére, Tartsa fel az ujját, esküdjön fejére. Hogy lesz a káplárjának hív segítségére, Mondjon násznagyuram áment a végére.
A káplár soronként mondja az esküt, a legények pedig az elmondott szöveget hangos szóval megismétlik:
Az erdőben, a mezőben, ……….. Az erdőben, a mezőben, (a folytatásban hasonlóképpen Valamennyi makkfa van, …………. ismétlik.) Ugyanannyi tölgyfa van………….. A szarkában, a tarkában,…………. Valamennyi fehér toll,……………. Ugyanannyi fekete van……………
Egy nagy kerek erdőben,………… Egy nagy-nagy fa,……………………. Abban a nagy-nagy fában……….. Egy nagy-nagy odú,……………….. Abban a nagy-nagy odúban,……. Egy nagy-nagy madár……………..
Csakugyan az a madár,……………. Ássa ki a szemetek világát… Ássa ki a szemed világát! (szöveggel ismétlik a káplárt) Ha ezen főkáplárnak (mutat magára), Ha ezen főkáplárnak (mutatnak a káplárra) Szavát nem fogadjátok……………. Szavát nem fogadjuk
Az „eskü” is terjedelmes tréfás szöveg. A beverbuváltak az esküt térdelve mondják el. Aztán a káplár felállítja a katonákat, akik a hosszú térdelés után komikusan dülöngélve állnak fel, majd elmondja a befejező strófákat:
Minthogy a hitet már szépen letettétek, Ez lesz néktek mindjárt a tisztetek:
bőgő-brúgósról ne feledkezzetek, Amit elszántok, oda betegyétek.
Becsületes ifjak, nincs egyéb hátra, Készen van a verbunk, indulhatunk táncra. Csakhogy minden legény vigyázzon magára, Engedelmes légyen hív szolgálatában.
Szilice főtere a kultúrházzal (Fotó: Máté László)
A káplár ezután a besorozottak felett teljes hatalommal rendelkezik. Élére áll a libasorban felsorakozott katonáinak és azok mindenben követik a „parancsait”. Tánclépéssel haladva megindul a sor és bejárják a házat, az udvart. Ha ő beüti a fejét az ajtófélfába, vagy a lakodalmi vendégek nagy kacagása közepette átbújik az asztal alatt, a kemence háta mögött, az ágy alatt, kiugrik az ablakon, kimegy az udvarra, akkor minden katonája azt teszi. Ha a káplár megiszik egy pohár vizet, akkor minden katonája iszik, ha elvesz az asztalról egy pohár pálinkát, mindenki követi. A káplár az engedetlen katonáit a kezében levő pálcával/bottal téríti a helyes útra. A lustálkodóknak, a játékból magukat kivonóknak is jókat odacsap. Végül, ha táncra kerekedik, minden legény verbunkot jár. A játékot úgy fejezzük be, hogy a káplár a lakodalmas nép közül párt választ magának, őt követve minden legény felkéri a párját, és egy igen lendületes csárdással teszünk pontot a verbuválás végére. Szilicén a csoportnál is, meg a lakodalmakban is általában én voltam a káplár. No, a lakodalmakban voltak néha mások is.
Az általatok is felújított tréfás lakodalmi verbunk egy nagyon értékes gyöngyszeme a magyar néphagyomány-kultúrának. Ma már kevés helyen találkozhatunk vele. Szerencsére itt Gömörben, Szilicén is megmaradt, és megmaradt Abaújban a Bódva folyó völgyében Bódvavendégin is. Ott Király Józsi bácsi a nagy verbunkkáplár?
Meg a Tisza mentéről is mondták egyszer, hogy ott is van. A televízióban is hallottam egyszer, de igen keveset. Nálunk így ment ez végig. Én roppantul bírtam az ilyesmiket. Ha megpendült a hegedű, már pezsgett, itt belül pezsgett ‒ mutat a mellére ‒, már mozgott velem a föld, a talpam meg úgy viszketett, hogy valamihez hozzá kellett dörgölni. Hiába, arra születni kell.
A korral a tánc, a muzsika szeretete nem vész el?
Nem, az nem halványul, sőt öröklődik. A fiam olyan, mint én, sokszor már ő a káplár.
Mikor sikerült végül Szilicén a hagyományőrző csoportot igazából megszervezni, amely a hazai szerepléseivel olyan hasznos munkát fejtett ki, hogy 1973-ban eljutott Kalocsára a Duna Menti Népek Nemzetközi Folklórfesztiváljára?
Jóval azelőtt. Talán már a hatvanas évek elején. Már előtte többször felléptünk Krasznahorkaváralján a járási Csemadok-napokon, meg Gombaszögben az Országos Dal- és Táncünnepélyen, Zselízen az Országos Népművészeti Fesztiválon.
Ki volt a csoport vezetője, szervezője?
Magamnak kellett szervezni, meg a Várady tanító néni.
A sok funkciód mellett jutott időd ilyesmire is?
Jutott. Nekem azért kedves, mert a nagyapámtól, nagyanyámtól örököltem a szeretetét.
(Folytatjuk)
A szerző a MMA köztestületi tagja
