Önkormányzati választások előtt állunk, s van, ahol már beindult a kampány, másutt viszont úgy gondolja az egyedüliként induló polgármester, hogy minek kampányolni, találkozni az emberekkel, hiszen anélkül is ismerik. Két véglet.
Van, aki mindent bevet, hogy rá szavazzanak, elhiggyék, hogy jót akar a városának, falujának. Szürkemarha- és mangalicafesztiválokkal, kitüntetésekkel, borsátrak és falunapok sokaságával keltik a néppel való törődés látszatát, mert hiszen szórakozni, élni, mulatni, pihenni, kikapcsolódni mindenkinek kell(ene).
Igaz, nem mindenkinek megy le a torkán a finom falat. Viszont – mint faluhelyen mondják – igen könnyű megetetni a népet, s a gulyás íze bizony a választásokig is eltart.
Ilyenek vagyunk! Könnyen megvehetők, lefizethetők, elámíthatók, s egy-egy vezetőnek nagy tapasztalata van abban, hogy hangos szóval, sunyisággal, hazugsággal, figyelemeltereléssel hogy lehet tömegeket ámítani, becsapni, félrevezetni, s egy-egy település vagyonát elherdálni.
Sőt olyan is akad, aki a „majd én megmutatom” hatalmi fegyverével kisiskolát zár be, magyar (mert rólunk van szó) papot üldöz el a faluból petícióval, földet birtokol magának, családjának, községi vagyont ír át, de még olyan is, aki nagyobb rangú politikussal szövetkezve játssza át magánszemélyek egykori jussát, vagyonát. Csak azokat a példákat sorolom, amelyek közösségeket tesznek tönkre.
Mert a népet fel is lehet emelni, de el is lehet tiporni!
Mielőtt többen felháborodnának, hogy milyen alapon merek én itt bírálni, példákat felhozni, más települések belügyeibe beavatkozni, leszögezem: felvidéki magyarként, közösségünkért, választópolgárként, és tapasztalt önkormányzati képviselőként (a szocializmus alatt 10 évig, 1990 után csaknem 20 évig városi, majd falum képviselőjeként), sok mindent láttam, tapasztaltam, harcoltam, és megalázva ugyan, de eredményeket is elértem, miközben gondolkodtam, s talán már a koromnál fogva is kimondhatom, bölcsebb lettem.
S a nép, az istenadta nép! Leginkább hallgat. Aki szólni mer, azt a helyi hatalmasságok ellehetetlenítik, megbüntetik. S a nép megtanult hallgatni, közömbös maradni, „úgyse….”. szóhasználattal érdektelen lenni.
Mert nincs fóruma, nem tanították meg, nem ismerhette meg a kritikus megszólalás kultúráját, a kritika elfogadására, a másik iránti tiszteletre, az alázatra, szolgálat-, és segíteni való készségre, a tudás, az érdeklődés igényére, mások elfogadására már vagy ötven éve senki nem figyel (tisztelet a kivételnek).
S itt jön az, ami itt és most zajlik: mindenki szidalmaz mindenkit, legfőképpen a politikusokat, rájuk fog mindent, holott azt sem tudja, mi különbség van a felvidéki magyarság egységét szétziláló négy párt között. Szidja a papot, mert nem az ő kedve szerint cselekszik, prédikál, temet, szidja a tanítót, aki nem a kedve szerinti, szidja a romát a falujában…
Szinte mindenki bűnös sok mindenben, csak ő nem, csak ő nem tesz a közösségért, a másikért semmit, mert ő a kenyérkereső, a munkás, ha pénze van, azért nem, ha nincs pénze, azért nem.
Hosszan lehetne sorolni, milyenek vagyunk. Ilyenek vagyunk.
Hitünk az Istenben, hűségünk a nemzethez, a szűkebb és tágabb családunkhoz, a jövőbe vetett reményünk – rég eltűntek, elfogytak. Pedig egy településen valaha a pap, a tanító, a falu vezetője, a közösségek csodálatos megtartó erőforrása volt. Na meg az emberek erkölcse, gerinces kiállása, a természethez, földhöz, munkához való ragaszkodása, mindezek megteremtése volt az alapja az emberi életnek.
Mi meg pusztulunk, veszünk, lassan széthull a nemzetünk…
S végül, kampánnyal kezdtem, s e sorokat írva eszembe jut az a polgármester, aki több mint ötven éve áll az egykor falu, ma már híres városa élén, aki alázatával, szolgálatával, szerénységével elérte, hogy Veresegyház polgármestereként neve bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Ő egy példakép lehet a polgármesterek előtt. Ez évben nálunk is megkapta a Pro Probitate díjat, hiszen gyökerei ide kötik, és az ő népe nemcsak a saját városáé, hanem a Kárpát-medencében élő magyarokat is sajátjainak érzi, akiket különböző módon segít. Pásztor Béla 80 évesen is a város élén áll, szolgálatkészen (nem nyolc órában), alázattal, figyelemmel, szeretettel az emberek felé.
Ő nem kampányol, csak cselekszik, dolgozik.
