Esterházy János síremléke (Fotó: Csányi Péter)

Bár a mindenszenteket és a halottak napját már magunk mögött hagytuk, pár nap múltán, november hetedikén újabb alkalom nyílik az emlékezésre: felvidéki vértanúnk, Esterházy János mindnyájunkért hozott áldozatát megköszönve, Krisztus követő embersége előtt tisztelegve Alsóbodokon, mártírunk végső nyughelyén gyújthatunk gyertyát vagy mécsest.

Az Esterházy János Szülőföldjéért Egyesület és a Pázmaneum Társulás délután 17 órától várja havi rendszerességgel sorra kerülő, ezúttal második szentmiséjére a híveket. Az Esterházy János Zarándokközpont Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnájában Nagy Gábor Emmanuel atya celebrálja majd a szentmisét, s utána külön-külön is megköszönhetjük Istennek, hogy Esterházy János hazatérhetett a szülőföldjére, hogy szellemi jelenlétével erősít bennünket a mai forrongó világban. És megköszönhetjük az Úrnak a kápolnaépítő, Esterházy János közelében nyugvó Paulisz Boldizsár áldozatát is, gyertyát vagy mécsest gyújtva.

Reméljük, az elmúlt hónapban az alsóbodoki kápolnából elindult imafolyamba egyre több magyar, szlovák, lengyel, és cseh testvérünk, illetve bármilyen más nemzetiségű férfi vagy nő kapcsolódik be. Ehhez nem feltétlenül szükséges Alsóbodokra utazni, más helyszíneken is lehet fohászkodni, a Szűzanya segítségét kérni az emberek közötti megbékélés útján.

Esterházy János élete hatalmas ihletforrás mindnyájunk számára. Bár megalázták, alaptalanul vádolták, kínozták és börtönökbe zárták, lám, az ő igazsága él, mert a világ alapköveit nem az ember, hanem az Isten rakta le, s az ő műve sohasem rombolható le.

Bármely nemzet vagy népcsoport egységét csak a hit teremtheti meg. Ez Esterházy János huszadik századi üzenete a világ számára.

Jöjjünk hát össze Alsóbodokon minél többen, november hetedikén, kora este. És ki-ki hozzon magával gyertyát vagy mécsest!