GMKÜ Rimaszombatban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Jó volt gömöri magyarnak lenni Rimaszombatban a Csemadok fennállásának 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen. A július 13-i találkozót a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete közös rendezésében egybekötötték a hagyományos Gömöri Magyarok Kulturális Ünnepélyével.

A rendezvényt Rimaszombatban a Városi Művelődési Központ színháztermében rendezték és nemzeti imánkkal, a Himnusszal kezdték a rimaszombati Blaha Lujza Vegyes Kórus előadásában.

A Csemadok megalakulásának 70. évfordulója alkalmából országszerte ünnepségeket szerveznek. A rimaszombati jeles alkalom bemondója, házigazdája Polgári Mária volt, aki a műsor elején köszöntötte a vendégeket, így többek közt a Csemadok országos elnökét és országos titkárát.

A Blaha Lujza Vegyes Kar (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Tóth Csilla, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke beszédében kiemelte, hogy a kulturális szövetség megalakulásától azzal a céllal szerveződött, hogy ápolja a magyar kultúrát és továbbadja a népművészeti értékeket.

„A kisebbségi kultúraszervező feladata az is, hogy megtanítsa gyermekeinket a magyarságunkhoz, hagyományainkhoz és nemzetünkhöz való kötődésre, majd felnőtt korban segítse mindennek az éltetését. A Csemadoknak tehát közművelődési és oktató szerepe is van” – mondta Tóth Csilla. Hozzátette:

a gazdag múlt kötelez bennünket, s mi is arra törekszünk, hogy teret és alkalmat teremtsünk a rimaszombati régió magyarsága számára a kulturális és közművelődési érdeklődésük kielégítésére.
Tóth Csilla (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Az alapszervezetek mellett működő csoportjainknak megtartó és összetartó erejük van, s ez nagyon fontos” – hangsúlyozta.

A szövetség megalakulásának 70. évfordulója alkalmából a Csemadok Országos Elnöksége Hűségdíj emléklapot adományozott  a területi választmány és a helyi alapszervezetek javaslatára az arra érdemeseknek.

A díjat Bárdos Gyula országos elnök és Görföl Jenő országos titkár adták át. A díjazottak nevében Imre Mács Katalin mondott köszönetet.

Imre Mács Katalin (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

„Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy díjazott leszek, hiszen csak teszem a dolgom, ahogy ti is, szabadidőt és energiát nem kímélve. Majd köszönetet és hálát éreztem. Köszönet az alapszervezetemnek, hogy gondoltak rám, és jelöltek erre a kitüntetésre. És hálát érezhetünk mindannyian a családunk iránt, hogy ezt elviselik, támogatnak, és mellettünk állnak” – mondta Imre Mács Katalin.

Rimaszombatban legendás színjátszócsoport működött Droppa Géza vezetésével. Innen indult komoly színházi pályafutására Csendes László Jászai Mari-díjas színész.

Méltán dicsekedhetnek olyan egyéniségekkel, mint Ádám Lajos tánctanár, aki a Gömöri Néptáncegyüttes alapítója és vezetője volt hosszú éveken keresztel, vagy akár Lévay Tibor tanár-karnagy, akit zenészlegendaként ismertek Szlovákia-szerte – emlékezett az elnök.

Hűségdíjjal kitüntettek (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A járásban számtalan alapszervezet működött és tevékenykedik ma is.

A területi választmány elnöke emléklappal és plakettel jutalmazta az alapszervezeteket és elnökeiket Ajnácskő,  Almágy, Balogfala, Balogiványi, Bátka, Csíz, Détér, Dobóca, Feled, Gesztete, Jánosi, Jeszte, Lénártfalva, Nagybalog, Nemesradnót, Óbást, Péterfalva, Rimaszécs, Rimaszombat, Simonyi, Tamásfalva és Újbást községekből.

„A kultúra olyan, mint egy nagy ház, mely védelmet nyújt, ám az évek során mindig újítjuk, szépítjük, aktuális igényeinkhez alakítjuk” – jegyezte meg Tóth Csilla. Hozzáfűzte, a kultúránkat meg kell élnünk mindennapjainkban, a családban, az iskolában és a közösségekben.

A Csemadok-alapszervezetek elnökei (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
„Évezredes kultúránk olyan érték, melyet éltetni és megújítani erkölcsi kötelességünk. Ezt a feladatot senki sem végzi el helyettünk” – szögezte le Tóth Csilla.

Az ünnepi műsor fergeteges volt. Mindenki ajándékként élvezhette a pozsonyi Trio Impression fellépését, kinek fuvolán játszó tagja, Kolozsi Ágnes rimaszombati származású.

A Csemadok a fiatalabb korosztályt is mindig igyekszik bevonni programjaiba. Ezúttal a Tompa Mihály Alapiskolából népdalokat énekelt Kovács Dorina Cyntia, Radics András pedig népmesével kedveskedett a közönségnek. Bemutatkozott a Tompa Mihály Református Gimnázium Éneklőcsoportja: Czigány Zsófia, László Fruzsina, Magic Vivien, akiket gitáron Kovács Bence kísért.

A pozsonyi Trio Impression (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A Gömöri Magyarok Kulturális Ünnepélyét 1994-től szervezi a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya, az eltelt évek alatt a rendezvény nagyon sok helyszínt bejárt. A XVI. évfolyamot a Gömör-Kishonti Művelődési Központtal és a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetével közösen szervezték. Idén az Almágyi Népdalkör, a Balogfalai Fürtöcskék, a Détéri Asszonykórus, a Gesztetei Barkó Menyecskék, a nagybalogi Szivárvány Énekkar és a rimaszombati Új Gömör Néptáncegyüttes mutatkozott be.