Fontos dalokra, emberekre és történetekre emlékezik vissza hétfőn megjelenő első könyvében Presser Gábor Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a magyar könnyűzene történetének kiemelkedő alakja.
„Már évekkel ezelőtt kaptam megkereséseket egy könyv elkészítésére. Egyszer fel is kértem egy kiváló rockzenei szakírót, üljünk le beszélgetni, de gyorsan kiderült számomra, hogy így nem lesz jó, mert a beszélt szöveg egészen más, mint amit írásban kellene elmondani” – mondta a szerző a Presser könyve című kötetről az MTI-nek.
Mivel prózát nem írt korábban, dalszövegírói metódusát alkalmazta és közben használta az évtizedek alatt felhalmozódott spirálfüzeteit, jegyzeteit, zenekari dokumentumokat, számlákat, fotókat, újságcikkeket. Rajongók segítségével már korábban létrejött egy LGT-archívum, az 1992-es, Nyugati pályaudvaron zajló LGT-búcsúkoncertről például minden fontos dolog megmaradt és onnantól tudatosan igyekeztek eltenni az emlékeket.
A Helikon Kiadó gondozásában most megjelent memoár írásába 2018 októberében, az Aréna-koncertek után kezdett bele, a Presser könyvébe 21 fejezet került.
„A könyvnek nincs igazi rendszere. Nem akartam időrendben haladni, mert akkor állandóan görcsösen figyelnem kellett volna a történtek pontos egymásutánjára. Szándékosan nem foglalkoztam a tőlem ezerszer megkérdezett, közismert dolgokkal, például az LGT megalakulásával. A kiindulási pont az lett, hogy kezdő omegásként Lauxszal bemegyek a tévébe, aztán ehhez rögtön kapcsolódott valami, ahhoz megint más és elindult egy folyam. Sokat szöszöltem, javítottam a leírt anyagon, de a munkamenet ez maradt” – jegyezte meg.
Kiderül például, miként instruálta a szerző a szinkronstúdióban éneklő, félig vak Major Tamást, hogyan zajlott egy ebéd Babos Gyulával a VIII. kerületben, miként vette meg Presser Gábor 1969-ben első Hammond-orgonáját Szakcsi Lakatos Bélától, mit mondott a legendás énektanár, Sík Olga a zenész esetleges operaénekesi karrierjéről vagy hogyan mentette ki őt a kötelező katonai szolgálat alól a hatvanas évek slágerszerzője, Lovas Róbert.
Persze a legtöbb történet az 1971-ben alakult és Somló Tamás 2016-os halálával megszűnt Locomotiv GT-hez fűződik. A könyvben Somló mellett Barta Tamás, az 1974-ben Amerikában maradt, majd 1982-ben elhunyt gitáros is kiemelt helyet kap.
„Velünk minden nap történt valami, hihetetlenül sűrű és inspiráló volt mellettük az élet. A szocialista valóságtól elrugaszkodva éltünk, miközben a kellős közepében voltunk. Amikor az emberek háromévenként pályázhattak útlevélre, mi azért tízből ötször aláírhattunk egy szerződést, és elutazhattunk külföldre játszani. Somlóval rövid ideig már az Omegában játszottunk együtt, Bartával három és fél év jutott összesen, de az meghatározó időszak volt. Nemrég mutatták be a róla készült dokumentumfilmet, amelyben én is megszólalok. A rendező, Hajdú Eszter rengeteg anyagot mutatott Tomiról, ami előhívott számos sztorit a könyvhöz” – fejtette ki.
A 72 éves zenész szerint az LGT valóban a világsiker kapujában állt 1974-ben Amerikában, „akkori élő tévéfelvételünket a mai napig vállalná nagyon sok banda”.
Megjegyezte, hogy a zenekarnak nemcsak az otthoni politikai rendszer által támasztott akadályokkal kellett megküzdenie, hanem hiányzott mögülük a helyi professzionális háttér és a pénz is. „A könyvben megpróbálom elmagyarázni az akkori magyarországi kulturális élet működését, furcsaságait is, a be nem avatottak számára enélkül nem érthető, ami történt. Ezek közt nyilván jóval több a régmúltból származó történet, de azokat sajnos már csak én írhatom meg”.
Presser Gábor teljesen véletlenül, a könyv írása közben kapott egy egykor Prágában tanult orosz diáktól hivatalos dokumentumokat az 1973-as prágai LGT-koncertről, ami után a hatóságok kitiltották a zenekart Csehszlovákiából.
Kérdésre válaszolva azt mondta, nagyon szerencsésnek érzi magát, amiért az Omegával és az LGT-vel, majd később szólóban az Egyesült Királyságban és Amerikában sztárokkal volt lehetősége megismerkedni, többükkel együtt is dolgozni. Köztük volt Eric Clapton, Ginger Baker, Jimmy Miller, Dr. John, Jack Bruce, Ronnie Wood, Garth Hudson, Steve Jordan. „Akit igazán a barátomnak tekinthettem, az Lew Soloff, a Blood, Sweat & Tears egykori trombitása volt, aki óriási tiszteletnek örvendett Amerikában”.
Presser Gábor több mint hatszáz dalt írt az elmúlt évtizedekben, emellett színpadi művek szerzője is. „Nagyon sokszor hallottam vissza az emberektől, mennyire fontos nekik egy-egy dalom, és hogy kapaszkodót nyújtott nekik az életük során. Ez több mint megtisztelő” – mondta.
A Vígszínházban 1988-ban Sztevanovity Dusán és Horváth Péter szövegeivel bemutatott A padlás című darabot már több mint egymillióan látták, és az ezredik előadás előtt áll. A Broadway-bemutatón immár hosszú évek óta dolgoznak.
„Mivel szerintünk nem igazán működött, új fordítást kértünk, bár tavaly egy verziót már próbáltunk New Yorkban. A járvány miatt most minden színházi produkciós cég padlón van, így nem tudni, mi lesz” – jegyezte meg.
A könyv második része várhatóan jövőre jelenik meg.
