Virágvasárnaptól kezdődően a keresztény egyházak átélik és ünneplik Jézus Krisztus húsvéti misztériumát, mely által az emberiség Isten legnagyobb szeretetében részesült, a feltámadás csodájában és az örök életbe vetett hitben. Az idei évben, a tavalyi húsvéthoz hasonlóan, zárt templomajtók mögött végzik a lelkészek, a papok, a szertartásokat. A hívő közösség az online térben tud csatlakozni húsvét szent titkainak ünnepléséhez.
A katolikus egyházban, virágvasárnapon a templomokban megszentelték a barkaágakat, melyeket legtöbb helyen, a hívő közösség számára elérhetővé tettek a templomok előtti téren, vagy más kijelölt helyeken. Sokan kerestek fel, egyénenként vagy kisebb csoportokban megszentelt helyeket, a természetben lévő kereszteket, emlékjeleket, vagy zarándokutakat.
A napsütés sok embert szólított a szabadba virágvasárnap délutánján. Szőgyénben, a falu legmagasabb pontján, a Fehér keresztnél imádkoztak a Mária Légió tagjai, akikhez csatlakoztak az úton sétálók és zarándokok.
Keresztutat, passiót, litániát és rózsafüzért imádkoztak, egyházi énekeket énekeltek.
Azóta is sokan járnak a kereszthez, naponta lehet ott látni imádkozó embereket.
Karaffa János atya, a felvidéki Pázmaneum alapítója és elnöke, a nagyhét kapcsán, a szenvedés és az áldozat útján elmélkedve eredt Boldog Batthyány László, a fiatalon elhunyt szentéletű fia Ödön, és az év elején elhunyt pannonhalmi diák, Sajben Solt Bendegúz (Bendi) nyomába. A Bendegúz gyógyulásáért kért imaláncba a felvidéki hívő közösségek is bekapcsolódtak. János atya elmélkedése Isten kifürkészhetetlen útjait mutatja meg azon az üzeneten keresztül, melyet portálunknak küldött:
„Az ember szeret nyugalomban, biztonságban élni. Ilyenkor általában nem tesz fel feleslegesnek tűnő kérdéseket, hanem megállapítja, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. Amikor azonban megérinti a fájdalom, a baj, a gyász, azonnal felkiált: Miért van a kereszt?
Miért kell szenvednünk? Az ember szeretné megfejteni a szenvedés titkát, választ akar kapni kérdéseire. Isten Fia elmerül a szenvedés legmélyebb bugyrában s ezáltal megszenteli a szenvedést. A szenvedésnek, a megaláztatásnak tehát megvan a helye Isten tervében – a kereszt az Isten dicsőségébe való fölemelkedés jelévé válik.
A szenvedés ezek szerint az Istennel való találkozás helyévé lehet, mert az ég és a föld, Isten és az ember éppen a kereszt által kapcsolódnak össze. Jézus szenvedése és halála értünk vállalt engesztelő áldozat volt tehát. Ebből az áldozatból valamennyien részesülünk, és különböző módon bele is kapcsolódunk. Ezek a gondolatok ötlöttek eszembe, amikor váratlanul érkezett hír: Bendi (Bendegúz), fiatal barátunk az Örökkévalóságba költözött…
Sokat és sokan imádkoztunk Bendiért, a pannonhalmi diákért, aki tüdőtranszplantációra várva nehéz hónapokat élt át szenvedésben, de a reményt és a hitet megőrizte s felkészülten indult az Atyai Házba.
Szekér Ádám, fiatal focista barátom, az NB2-es Ajka kitűnő játékosa ajánlotta figyelmembe barátját s kérte érte az imákat, amit továbbítottam felhívásomban: imádkozzunk Bendegúzért, a pannonhalmi diákért s támogassuk lehetőségeink szerint! Sokan imádkoztak az imacsoportokban és ajánlották fel segítségüket.
Egy másik focista, a DAC egyik legjobbja, Schäfer Andris is azonnal jelentkezett és örömmel jelentette be, hogy a magyar válogatott tagjai is támogatni fogják Bendi kezelését. Sok jó ember egyesült az imában és a segítségnyújtásban, s mindannyian reménykedtünk, hogy a rossz jóra fordul. Mégis, épp Boldog Batthyány-Strattmann László ünnepén, mialatt a körmendi online szentmisén imádkoztunk érte, Bendi az örök életet választotta. Ami emberi szemmel nézve a legnagyobb rossz, a halál, annak kapuján át kellett lépnie. A rossz, ha hittel akarunk felülkerekedni rajta, mégis jóra fordulhat. Ahhoz, hogy Bendit megismerhessem, egy rossz dolognak kellett megtörténnie: Ádámot, Bendi említett focista barátját megütötték egy focimeccsen. Ártatlanul kapta azt az ütést, láttam a televízióban, pedig azt a meccset nem is terveztem megnézni… De Valakinek más terve volt s onnantól az érvényesült…
Kapcsolatba léptem az ártatlanul megütött focistával s biztattam, ne adja fel a jóért való küzdelmet, imádkoztam érte s később a hit dolgairól is beszélgettünk.
Ő vezetett el lélekben Bendihez, akit soha nem láttam személyesen, de a világhálón kapcsolatba léptünk és imádkoztunk érte. Schäfer Andris, a válogatott kiválósága is épp akkor olvasta el a sok-sok neki küldött üzenetből az enyémet, amikor Bendinek szüksége volt rá s azonnal cselekedett. Nem volt mindez hiábavaló! Bendi, sajnos, nem gyógyult meg, de hittel és reménnyel léphetett az Úr elé, s utat mutat számunkra, miként küzdjünk meg hittel a földi megpróbáltatásokkal.
Bendi barátunk Boldog Batthyány László nyomában járt születésétől földi élete végéig: Körmenden született, Boldog László tevékenységének egyik legfontosabb helyszínén, s élete utolsó szentmiséjét is Körmendről hallgatta január 22-én, Boldog László ünnepén, majd azt követően tért meg az Égi Hazába. Köszönjük az érte mondott imákat, Ő már az Örökkévalóságból imádkozik értünk, az Úr akarata szerint, amit megnyugvással fogadott.
Boldog Batthyány László is elveszítette kedves fiát, Ödönt, aki mindössze alig 20 éves volt – hasonló korú, mint Bendi, s a herceg doktor azt mondta akkor: Azért adunk hálát most, hogy Ödön eddig velünk volt és szerethettük. Adjunk hálát mi is Bendiért, ismerve vagy ismeretlenül, mert mindig a jóra törekedett és hősiesen viselve a keresztjét, elnyerte a legnagyobb jót jutalmául! S adjunk hálát a két fiatal focistáért, Ádámért és Andrisért is, akik felismerték a jót és meg is valósították azt tetteikkel, példát adva a fiataloknak.
Az imának van ereje, ha hittel végezzük.
Boldog Batthyány László sokat és buzgón imádkozott, épültek valamennyien összeszedettségén, amiből semmiféle zavaró körülmény nem zökkenthette ki. Ő mesélte a következőt: egyszer Szombathelyre ment családjával. Az autónak valami baja esett, a közelben nem volt senki. Imádkozott, kérte Ödön fia közbenjárását. Erre megjelent egy ismeretlen fiatalember, valamit igazított az autón és az rendben volt. A fiatalember pedig, amilyen váratlanul jött, éppoly váratlanul tűnt el. Azt mondotta, azt hiszi, ez a fiatalember Ödön fia volt…
Az ifjú Batthyány Ödön ezt a verset írta néhány héttel halála előtt, kifejezve reményét az örök életben:
„Hová sietsz te lengő szellő
Messze tova, puszták felett?
Fáradt vagyok, magas sziklákon
Jó lesz nekem, ott megpihenek.
Hová repülsz te dalos madár?
Erdők lombjának rejtekébe:
Fáradt vagyok, a ringó ágak
Úgy csalogatnak pihenésre!
És te én lelkem hová, hová?
Magasan szálló felhők fölé:
Odavisz engem, mert fáradt vagyok
Az Örök Szeretet övéi közé!”
Ödön és Bendi, két jóra törekvő fiatal testvérünk, az égből segítsetek bennünket földi zarándokutunkon! Küldjetek nekünk segítségül a Jó megvalósításához, és a Szeretet Országának építéséhez sok Ádámot és Andrist, hogy egykor mi is elérhessünk hozzátok, az Örök Szeretet Honába! Boldog Batthyány-Strattmann László, hitben és szeretetben példaképünk, könyörögj érettünk!”
A nagyhét misztériuma alkalmat ad az elmélkedésre, az elmélyülésre. A természetben való séta, a tavasz csodája nyugtatóan hat a vírus által okozott helyzetben, az elszigeteltségben. A nagyhét napjain átfénylik Krisztus értünk vállalt szenvedésének misztériuma és a feltámadás csodája, ami erőt, reményt ad a nehéz időkben s azt üzeni: Ne féljetek!
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
