Az oltást valamilyen okból nem vállalók teljes ellehetetlenítése után a kenyér és korbács politikáját alkalmazva a mai nap folyamán döntött a parlament arról, hogy az állam pénzjutalomban részesíti azokat, akik rábeszélnek valakit az oltásra, s mindezek mellett a beoltott személyek Covid-lottósorsoláson vehetnek részt.

Akik mindkét dózist megkapták, dupla eséllyel indulnak a sorsoláson. Azok, akik a Johnson&Johnson egydózisú vakcináját kapták, automatikusan két „szelvénnyel” kerülnek a sorsolásba, mivel ebben az esetben az egy dózis teljes értékű beoltottságot jelent.

A Covid-lottó során 6 240 nyeremény kiosztását helyezték kilátásba, melyet a sorsolástól számított 30 napon belül fizet ki a pénzügyminisztérium. Erre a célra 600 ezer és 1,5 millió közötti összeget, legfeljebb pedig 2 millió eurót költenének hetente. Ezzel kapcsolatban jogos a felvetés, még akkor is, ha történetesen Robert Ficótól származik, hogy ha már mindenképp ilyen módon szeretnék ösztönözni az embereket az oltásra,

miért az államkasszából térítik a sorsolás költségeit, s nem a jelentős haszonhoz jutott gyógyszergyártókkal fizettetik meg…

Ugyancsak jutalomban részesülnek azok, akik rábeszélnek valakit az oltásra. Feltétel, hogy az ajánlott személy nagykorú legyen, s az oltást július 1. és október 31. között kapja meg. A bónuszt november 30-ig fizetik ki. Egy ember legfeljebb 50 személyt ajánlhat. Amennyiben az így beoltott 50 év alatti, 30 euró jár az ajánlásért, ha 50 és 60 év között van, akkor 60 euró, ha hatvan évesnél idősebb, akkor pedig 90 euró jár a közvetítőnek.

(NZS/Felvidék.ma/TASR)