Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárószentmiséjén a több mint 2100 fős kórusban a Kárpát-medence különböző tájairól érkező énekesek vettek részt. Három emeletnyi magasságban, 28 sorban a Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekarával együtt teljesítettek zenei szolgálatot a Ferenc pápa által celebrált, kongresszust lezáró Statio Orbis misén. Felvidékről többek között a komáromi Concordia Vegyeskar lépett fel. Stubendek István alapító kórustagot, karnagyot kérdeztük a Budapesten tartott világeseményen való részvételről.
Az 1980-ban alapított vegyeskar, ahogy Kertész Attila, a Magyar Kodály Társaság elnöke fogalmazott, a „szlovákiai magyar kóruskultúra kiváló képviselője és negyven éve bizonyítja ezt szűkebb hazájában, Európa országaiban és a tengeren túl is”.
Mint megtudtuk, már 2019 őszén jelentkeztek a NEK zenei szolgálatára, e jelentős egyházi eseményre.
„Kórusunk 2020-ban volt negyven éves, ezt a mai napig nem tudtuk megünnepelni a világjárvány miatt, s úgy éreztem, itt az a kihagyhatatlan alkalom, hogy ezeket az együtt eltöltött évtizedeket megköszönjük Teremtőnknek” – fogalmazott Stubendek István. Hozzátette, a Concordia Vegyeskar nem templomi és nem egyházi kórus, mégis nélkülözhetetlennek tartja az egyházi kórusművek jelenlétét egy kórus életében.
„Azon a vasárnapon a Hősök tere katedrálissá változott” (Fotó: Hideghéthy)
„Az egyházi kóruszene előadása nélkül nem tudom elképzelni egy énekkar egészséges fennmaradását” – húzta alá. Megjegyezte, az elmúlt negyven év alatt Európa, sőt az Amerikai Egyesült Államok számos katedrálisának, templomának énekes szolgálatában vett részt a komáromi kórus szentmiséken, istentiszteleteken. „A kóruszene bölcsője a templom, Isten háza” – mutatott rá.
Stubendek István (Fotó: Szalai Erika)
Arra a kérdésre, hogyan sikerült felkészülniük a zárómise zenei szolgálatára, Stubendek István elmondta, most is, mint minden fellépésre, legyen az világi vagy egyházi esemény, énekkaruk nagy figyelemmel készül.
„A NEK zárómiséjére való előkészület hosszú időt vett igénybe, mivel huszonhat szerzeményt kellett megtanulni. Persze, voltak köztük olyan kórusművek, amelyeket már ismertünk. A zárómise előtt két főpróbán vettünk részt Budapesten, jeles karnagyok vezénylete alatt” – mondta, megemlítve többek között Medveczky Ádám, Sapszon Ferenc vagy Tardy László karnagyokat.
Stubendek István szerint a sok gyakorlás mindig eredményre vezet, különösen, ha hozzáértő szakemberek keze intésére kell – még ilyen nagy kórusban is – énekelni. „A három emeletnyi magasságban, 28 sorban éneklő kórus a Kárpát-medence különböző vidékéről érkezett, Felvidékről is sokan voltak, mellettem a tesmagi énekkar tagjai zengedezték a zsoltárokat” – emlékezett vissza a szeptember 12-i világeseményre.
Fotó: Szalai Erika
Azt, hogy mekkora élmény és egyben milyen megrendítő tapasztalat lehetett ezen a rendkívüli és egyedülálló eseményen részt venni, jól érzékeltetik a karnagy szavai. „A Hősök terén, a zárómise zenei szolgálata fenséges és csodálatos volt! A Magyar Operaház Zene- és Énekkara, ragyogó szólisták, kiváló karnagyok, s nem utolsósorban a több mint kétezer énekes azt mutatta meg, hogy csak Harmóniában érdemes élni, tevékenykedni, s erre a zene a legalkalmasabb nevelő eszköz. Ezért mondta Kodály Zoltán: „Legyen a zene mindenkié!” – foglalta össze hitvallását a kórusalapító. Intően megjegyezte azonban, ez egy szolgálat, amelyet csak alázattal lehet végezni, nem feledve a célt. „Ne feledjük, hogy mi az éneklésünkkel csak szerényen, képességünkhöz mérten, alázattal szolgáltuk azt a liturgikus cselekményt, amelyben megjelenik közöttünk Krisztus az Oltáriszentségben. Azon a vasárnapon a Hősök tere katedrálissá változott – Budapestet így is el lehet képzelni! S ez a csoda mindennap mindenhol megjelenik a világban, ahol szentmisét mutatnak be: „Íme, hitünk szent titka!”. S a ma emberének ez hiányzik, a lélek kenyere” – vélekedett.
Stubendek István zárógondolatként annak a reményének adott hangot, mely szerint ezen a vasárnapon a kórus tagjait, de másokat is – a zenén kívül – megérintette ez a csoda, s „életünkben tovább viszik ezt az ajándékot lelkük gazdagítására”.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
