Kép: TASR

Ferenc pápa kedden délután a fiatalokkal találkozott a kassai Lokomotív stadionban. A rendezvényen több mint 20 000, többségében fiatal résztvevő fogadta, de az idősebb generáció képviselői sem hiányoztak.

Az egyházfő a pápamobilján körbement a megtelt stadionban, és innen köszöntötte a jelenlévőket.

A találkozó programjában a fiatalok tanúságtétele, a Szentatyával folytatott párbeszéd és a pápa beszéde szerepel.

A stadion kapuit már 8 órakor megnyitották. Délelőtt szentmisét tartottak, amelyet Dominik Duka bíboros celebrált. A program részét képezte az Anna Kolesárováról való megemlékezés, akit három évvel ezelőtt ebben a stadionban avattak boldoggá.

A találkozót elsősorban a 15-30 év közötti korosztálynak szánták, de a tömegben sok idős ember is jelen volt. Mind a 21 000 résztvevőnek biztonsági ellenőrzésen kellett átesnie.
A pápa kedden Eperjesre is ellátogatott, ahol szentmisét celebrált. Később a Luník IX-en találkozott a roma közösséggel. Kassáról még este visszarepül Pozsonyba.

(TASR)