Urbán Péter az oktatásügyi minisztérium munkatársa. Tavaly novemberben vehette át a IUVENTA – Szlovák Ifjúsági Központ díját a fiatalok körében végzett munkájáért. 2006 óta tanít és oktat: először egy holland általános iskolában, majd rövid ideig középiskolai tanárként, végül egyetemi oktatóként. A TANDEM nonprofit szervezet megalapítása óta trénerként és képzőként szervez programokat, amellyel segíti a diákokat és a pedagógusokat a nem formális tanulásban.
Január közepén mutatta be az oktatásügyi minisztérium azt a javaslatát, melynek értelmében 2024-ig fokozatosan, 40 központban 400 mentor segíti majd a pedagógusok munkáját. Az oktatásügyi reform, szándéka szerint, a 21. századra készíti fel a tanárokat – ennek része a mentorközpontok létrehozása, mely koncepció kidolgozásáért – többek között – a rimaszombati születésű, jelenleg Komáromban élő Urbán Péter a felelős szakember. Interjúnkban kérdeztük a motivációjáról, a mentorközpontok feladatairól, de szóba került az is, hogy a pedagógustársadalom képes-e a változásra.
Évek óta a civil szférát erősíti. Hogyan került az oktatásügyi reformok kellős közepébe? Miért vállalta ezt a feladatot?
Martin Kríž, a minisztérium innovációért és kurrikulumért felelős osztályvezetője kért fel a munkára, ő hívott, hogy legyek a csapatának a tagja. A TANDEM-ben végzett tevékenységemen keresztül már ismerte a munkásságomat. Egy olyan csapatot szeretett volna létrehozni, amelynek a feladata, hogy új dolgokat vigyen az oktatási rendszerbe, amelyek a civil szférában már jól működnek. Felvázolta nekem az elképzelését a regionális központokról, amely a tanárok munkáját támogatná mentorok segítségével. Én ezzel az ötlettel azonosulni tudtam, mert látom, hogy szükség van az ilyen segítség állami szintre való bevezetésére, kiegészítve az MPC (Pedagógiai Módszertani Központ) által kínált képzéseket. A felkérés elfogadását követően félállásban kezdtem dolgozni a csapatban és én lettem ennek a témának a felelőse. Csapatunk munkájának eredménye már az a koncepció is, hogy átlagosan két járásra jusson egy mentorközpont, mely központokban tíz mentor dolgozik majd, akik a régió iskoláit látják el.
Ki válhat mentorrá?
Olyan pedagógusok, akik részben maradnak a pályájukon továbbra is, tehát tanítanak, de a munkaidejük másik felét arra szánják, hogy a kollégáikat mentorálják, segítsék, támogassák, személyre szólóan és nemcsak képzések formájában. Ehhez természetesen a legjobb szakemberektől kapnak útmutatást meghatározott témákban.
Mielőtt azonban bevezetnénk, szerettük volna letesztelni a koncepciót, ezért két régióban már elindítottunk egy-egy központot. Az egyiket Rozsnyón, a másikat Túrócszentmártonban – ezeken a helyeken már ebben a tanévben, szeptembertől működnek a központok.
Az előbbi helyen 8 mentorral, az utóbbiban 7 mentorral. Velük állandó kapcsolatban vagyunk, közben azon dolgozunk, hogy kiírásra kerüljön a pályázat az új központok megnyitására. 2022 szeptemberére szeretnénk, ha már 16 ilyen központ működne, jövőre újabb 16, tehát összesen 32. 2024 szeptemberétől már mind a 40 központ működne a 400 mentorral. Itt jegyezném meg, hogy a 10 mentor átlagnak számít. A kijelölt régiókban megvizsgáltuk az iskolák és az osztályok számát is, és ehhez mérten egyes helyeken kicsivel több mint tíz, máshol valamivel kevesebb lesz a mentorok száma.
A magyar tannyelvű iskolák pedagógusai magyarul vagy szlovákul kapják a mentorálást?
Természetesen arra is ügyelünk, hogy legyenek magyar nyelvű mentorok is. Azokban a régiókban, ahol működnek magyar tannyelvű iskolák, az előírás szerint meghatározzuk a magyar diákok aránya alapján, hogy a központban hány mentornak kell tudnia magyarul.
Nagy kihívás 400 mentort találni?
Az egész országban több, mint 70 ezer pedagógus van, ebből kell találni négyszázat. Járásonként 8-15 főt. Már most látszik, hogy Pozsonyban lesz a legnehezebb, mert ott hiány van a pedagógusokból, főként néhány szakból.
Kiknek szól a mentorprogram és milyen gyakorlati haszna van?
Alapvetően az általános iskolákat célozzuk meg, az ott tanító pedagógusokkal kezdünk, mert az egész program finanszírozása a Helyreállítási tervből valósul meg, mint az alapiskolai reform része. Tehát a célcsoportot az alapiskolás tanárok alkotják, de ha középiskolai tanárok is szeretnének jelentkezni, nem küldjük el őket. Idővel pedig bővíteni szeretnék a középiskolai tanárokra is.
Az országos szintű oktatással foglalkozó civil szervezetek már egy ideje felismerték, hogy a képzések mellé egyéni támogatást is kell kínálniuk a pedagógusoknak. Erős mentorprogramokat dolgoztak ki, melyekkel jó eredményeket érnek el.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mentorálás egy nagyon hatékony eszköz a pedagógusok támogatására, mert így a képzéseken elsajátított tudás hatékonyabban beépül a gyakorlatba, a pedagógusok módszereibe, oktatási stílusába. A mentorálás nem tantárgyfüggő, hanem tantárgyakon átívelő általános témákkal foglalkozik, amelyekre bármilyen órán szükség lehet – a diákok értékelése, inklúzió, differenciált oktatás, a személyre szabott oktatás, mind olyan témák, amelyek minden egyes tantárgyban jól jöhetnek. Nem beszélve arról, hogy a most készülő reform gyakorlatba ültetésében is kulcsszerepük lesz a pedagógusoknak, hiszen ők vannak nap mint nap a diákokkal. Azért lesznek ott a mentorok, hogy ne fordulhasson elő az, ami 2008-ban a Mikolaj-féle reform idején, hogy elvártak ugyan tőlük dolgokat, de nem kaptak hozzá semmilyen támogatást.
Mennyire terheli ez le a programba bekapcsolódó pedagógusokat? Ez munkaidőben, vagy azon kívül végzendő tevékenység?
Szinte mindig munkaidőben kerül majd sor a mentorálásra. A mentor beülhet az óraadó tanár órájára, előtte megbeszélik, mit és hogyan kell csinálni, majd értékelik a történteket, a tanár visszajelzést kap a mentortól. Egyéni konzultációkra, segítő beszélgetésekre sor kerülhet lyukas órákon is, vagy délután, a felkészülés részeként. Mi azt gondoljuk és azt reméljük, hogy ez nem egy további megterhelést jelent a pedagógusoknak, épp ellenkezőleg. Ez egy olyan segítség, aminek a hatására hatékonyabban tudnak majd készülni az óráikra.
Felmerült bennem a kérdés, hogy az egyetemeken a tanárképző karokon ezt, vagy az ehhez hasonló módszertant nem tanítják?
Az egyetemek arra készítik fel a leendő pedagógusokat, hogy a választott szakban, vagy szakpárban megkapják a szakmai tudást. Mindezek mellé kapnak tantárgyspecifikus módszertani képzést is, hogy hogyan tanítsanak jól, továbbá általános pedagógiai/pszichológiai felkészítést, hogy tisztában legyenek a célcsoport, vagyis a diákok személyiségfejlődési szakaszaival, életkori sajátosságaival. Ez egy általános tudás. Hogy ez mennyire elégséges, arról lehet vitatkozni. Nem gondolom, hogy az, amit mi építünk, helyettesítheti az egyetemet. Ha valaki elvégzi az egyetemet, még nagyon hosszú út áll előtte, hogy az adott hivatásban valóban otthonosan kialakítsa az identitását, saját módszereit, azonosuljon vele és gyakorlatot szerezzen benne. Ehhez ugyanis idő kell. A pedagógus viszont az egyetem elvégzése után egyből bekerül az iskolába, azonnal tanítania kell. A mentorok az adódó nehézségeket szeretnék tompítani, amelyek abból fakadnak, hogy mindent és azonnal a gyakorlatba kell átültetni, azt, amit eddig főleg elméletben tanultak. Nem beszélve arról, hogy a 21. században gyorsan változik minden. Az egyetemi rendszer hatalmas, sokszor nehézkesen és lassan működő struktúra, amely nem mindig képes azonnal reagálni ezekre a változásokra.
Nyitottak a pedagógusok a mentorálásra?
Szükség van hozzá belső motivációra, igény a változásra. Ezért feltételezem, hogy azok a pedagógusok lesznek a leginkább nyitottabbak rá, akikben van igény a fejlődésre.
Ahogy a pedagógusokat hallgatom, nekem az a benyomásom, nagyon sokan érzik, hogy sok eszköz, módszer, ami korábban működött, már kevésbé hatékony a „mai fiataloknál”.
A régi már nem elég, de új még nincs. Ebben a helyzetben sokat tud segíteni egy mentor, akivel négyszemközt lehet konzultálni, aki nem ítélkezik, nem osztályoz, hanem meghallgat és segít kialakítani azt a hiányzó újat, ami működik majd.
Mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik nem éreznek így? Kötelezővé lehet tenni a mentorálást?
Nem vagyok híve a kötelező dolgoknak. Ez egy lehetőség lesz. Bízom a módszerben, abban, hogy ha elkezdenek élni vele a pedagógusok, akkor elterjed a híre, hogy valóban hasznos.
Az ország 29 éves fennállása óta Branislav Gröhling a 18. oktatásügyi miniszter. Milyen biztosítékot lát arra, hogy ez a reform megvalósul és nem kerül a fiókba, mint a Tanuló Szlovákia?
Garancia nincs semmire, főleg nem a politikában és főleg nem hosszú távon. Én hiszek abban, hogy ez egy fontos és hasznos dolog. Ezért a legjobb tudásom szerint végzem a rám bízott feladatot. Amikor megkaptam a felkérést, bennem is sok kérdőjel volt, aztán arra jutottam, hogy ha nem adok neki esélyt, akkor soha nem tudom meg, hogy vajon ebből lehet-e jó dolog, vagy sem. Ha meg sem próbálom, akkor milyen alapon kritizálom majd azokat, akik megpróbálják? Érdekes, de a világjárvány miatt azt is gondolom, hogy most egy olyan időszak van, amikor termő talajba hullhat egy ilyen kezdeményezés. A járvány megmutatta, hogy a pedagógustársadalom képes a változásra, ha nagy szükség van rá. Ha 2020 februárjában megkérdezett volna 100 pedagógust, hogy hányan tudják elképzelni, hogy online fognak oktatni hónapokon, éveken keresztül, 99 azt mondta volna, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Aztán jött a koronavírus, és mivel nem volt más lehetőség, kénytelenek voltak megcsinálni. Számos pedagógustól hallottam, hogy nem tudja elképzelni, hogy a járvány után ugyanúgy oktasson, mint előtte. Ha most nem történik e téren változás, akkor mikor? Ezért vagyok bizakodó. Ezért hiszem azt, hogy a pedagógusok részéről is lesz nyitottság.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
