Szabadságunkat magunknak kell kiharcolnunk – Rákóczi-ünnepség Borsiban

A Borsi Rákóczi Kastélyközpont március 27-én, vasárnap megemlékezést szervezett a Nagyságos Fejedelem születésének évfordulója alkalmából. Társrendezőként vett részt a helyi önkormányzat és a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás.

Háromnegyed 12 előtt befutott a zarándokvonat Budapestről, utasait a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete több száz pogácsával fogadta, ahogy a többi vendéget is.

A Debreceni Helyőrség Katonazenekara a Rákóczi-indulóra zendített rá.

A különvonat vendégei megebédeltek a helyi kultúrházban, majd indult az ünnepi felvonulás, mely már hagyományosan a művelődési háznál kezdődik. Az élen a katonazenekar játszva menetelt. Amikor a menet eleje a református templom elé ért, megszólalt a harang és kísérte a menetet, emlékeztetve rá, hogy itt keresztelték a település nagy szülöttét.

A mellszobornál a dr. Diószegi László rendezte műsor vette kezdetét a Krasznahorka büszke várával…. Ebben fellépett a Sarjú Banda, a Kis Ilosvai (Nagyida), a Kincskeresők (Rozsnyó), Bazsarózsák (Imreg), a Rozmaringsarj (Abaújszina), a Zubogó (Sátoraljaújhely), a Pacóka (Sárospatak) és a bodrogközi települések iskolásai.

A fergeteges műsorban elhangzottak idézetek II. Rákóczi Ferenc emlékirataiból és korabeli nóták is. A táncosokat méltán tapsolta meg a nagyjából hatszáz fős közönség.

Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ünnepi beszéde bevezetőjében megköszönte a színpompás, gyönyörű, szívet melengető műsort, melyhez hasonlót már régen nem látott, s egyben Diószegi László koreográfusnak gratulált a Kossuth-díjhoz, melyet idén, március 15-én kapott.

A fejedelem gondolatai több mint 300 év után is aktuálisak – mondta az államtitkár. – Amit a kurucok zászlaikon hirdettek, azt mi nemzetünk lelkének zászlaján hordozzuk: Cum Deo pro patria et libertate. Ez célt, tartást ad és feladatot jelöl évszázadokon át.

„Talán száz, vagy kétszáz évenként születnek olyan magyar hazafiak, akik meg tudják szólítani és maguk mellé tudják állítani a nemzet egészét.”

Ilyen volt Hunyadi János és Mátyás, Kossuth Lajos és Rákóczi is. A fejedelem nemcsak azért egyik kedvence, mert szinte egy napon ünneplik születésnapjukat, hanem azért, mert gondolatai már gyermekkorában megszólították. Rákóczi nem a fényes karriert, hanem a szolgálatot választotta. Nem hódolt be, így a magyar szabadság örök jelképévé vált.

Erkölcsi tartása, az övéiért mindent feláldozó odaadása példa ma is mindannyiunk számára.

Az, hogy őt emlegetjük, mutatja, hogy nem a megfutamodókra, hanem a mindig bátran kiállókra, a helytállást választókra emlékezünk! Mi lenne ma velünk, ha a fejedelem a kényelmes életet választja, vagyonát őrzi, könyvtárában írogat és olvasgat, estéit szórakozás tölti ki, mit sem törődve nemzete sorsával? De ő nem így tett! Hálával gondolunk rá, akinek a Rákócziak, Zrínyiek, Frangepánok vére csörgedezett ereiben, mely őt hazafiságra kötelezte. Az ő és nemzetünk nagyjai kiállása nélkül mi sem állhatnánk itt.

Magyar nemzetről sem beszélhetnénk, csak magyarul beszélők halmazáról. A szabadság iránti vágyat és cselekvést köszönhetjük neki. Ez nemzeti karakterünkké vált.

Tervét nem valósíthatta meg ugyan, de ő ébresztette rá nemzetünket arra, hogy szabadságunkat magunknak kell kiharcolnunk, ahogy tettük ezt neki köszönhetően 1848-ban, 1956-ban és 2010-ben.

Szabadságunk visszaszerzése – az ő felfogásában – nemcsak nemzetünknek, hanem szolgálat lett volna az egyetemes Európa és a kereszténység számára. Mintha ezek a gondolatai 2022-ben fogalmazódtak volna meg. Az iránta érzett hála jele, hogy utcák, terek, intézmények viselik nevét. Különleges alakját még a kommunizmus sem volt képes eltörölni!

Hogyan bírta arisztokrataként, az ország leggazdagabb embereként a kihívásokat és a testi-szellemi megpróbáltatásokat? Sosem kímélte önmagát, élte katonái egyszerű és kemény életét, mert a szabadság iránti elkötelezettsége nem ismert akadályokat. Mindenét kockára tette.

„Minden cselekedetem célja kizárólag a szabadság szeretete volt, és az a vágy, hogy hazámat az idegen járom alól felszabadítsam…”

Ezzel megszólította az ország ruszin és szlovák lakosságát is. Mindenkit, aki felismerte, hogy az ország fejlődése csak a szabadságnak és függetlenségnek köszönhetően valósulhat meg.

Potápi Čaputová államfőt idézte, aki szerint az újjászületett Rákóczi-kastély annak jelképe, hogy a több százados közös múltnak össze kell kötnie bennünket. Az olyan személyiségeknek köszönhetően, mint Rákóczi is, a történelmi Magyarország közös történelmünk része, melyre büszkék lehetünk.

A borsi várkastély mindannyiunké! Azoké, akik Rákóczi örököseinek tartják magukat. A múlt iránti hűséggel a jelenben kell vállalnunk igényességgel a jövőért.

Potápi Árpád János (Fotó: Balassa Zoltán)

A felújított várkastély a magyar minőséget tükrözi. Ez egyben őseink igényessége iránti tisztelet. Gratulált a jelenlevő Földváry Gábornak, a miniszterelnökség örökségvédelmi felelős kormánybiztosának a kastély helyreállításához.

A munka befejezése után nem a babérokon való pihenés, hanem ismét munka következik. A közös munka eredményeit közösen kell megvédelmeznünk, ezért buzdított mindenkit, hogy az egy hét múlva esedékes választásokon vegyen részt.

A szobor megkoszorúzása után a várkastély udvarán Wittinger Zoltán, a felújítás vezető tervezője építészettörténeti előadást tartott az érdeklődők számára. Elmondta, nem sikerült minden részletre kiterjedően tisztázni a várkastély építészettörténetét, mert nem maradtak kézzelfogható bizonyítékok.

Luxemburgi Zsigmond Perényi Miklósnak adományozta Borsit. Adományként e családtól Henyey Miklós várnagy és felesége, Dombay Anna kapta. Az asszony a híres Werbőczy István unokája volt. Lányukat, Henyey Margitot Zeleméri Kamarás Miklós tokaji várkapitány vette nőül. Miklós nagybátyja az egri hős, Dobó István volt.

A Henyey reneszánsz kastély és a Zeleméri-kúria feltehetően két egymástól független épület volt. Valamikor a 16. század folyamán építették egybe.

Miklós leánya, Zeleméri Kamarás Borbála Lorántffy Mihályhoz ment feleségül. Az ő leányuk, Zsuzsanna 1618-ban nyújtotta kezét idősebb Rákóczi Györgynek. Így került az uradalom a Rákócziak birtokába.

Wittinger Zoltán (Fotó: Balassa Zoltán)

Valamikor feltételezték, hogy Zrínyi Ilona Sárospatakról Zboróra igyekezve, véletlenül szülte Borsiban a fiát. De Borsit tudatosan választották a nagy esemény színhelyéül. Már 1675 novemberében ide költöztek. A település a töröktől messze volt, Kassa közelében, ahol komoly katonai erő székelt, Erdélyhez nem tartozott, így a béke szigetének tűnt.
Röviden a további terveikről is szólt.

A területet a Bodrog partjáig felújítják. Tanösvényt létesítenek és kikötőt építenek, mely a turistákat Sárospatakra viszi majd.

Ezután kisvártatva fúvószenekari koncert következett a kastély udvarán, melyet a debreceni helyőrség zenekara adott.

Közben az érdeklődők, de a diákcsoportok is folyamatosan látogatták a Rákóczi három születése című tárlatot a késő délutáni órákig.

Rákóczi nekünk világít (Fotó: Balassa Zoltán)

17 órakor a zarándokvonat elindult Budapestre, s a sikeres rendezvény ezzel véget is ért.

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)