Minden évben nagyjaink kerek évfordulói alkalmából emlékezünk meg róluk. Azután szépen meg szoktunk feledkezni róluk és korokat átívelő üzenetükről is.
Azzal kellett szembesülnöm, hogy tavaly nem róttuk le kegyeletünket sok mindenki előtt. Pedig megérdemelték volna. Igaz, sokan távoztak az élők sorából abban az évben. Igazi csillaghullás volt! Korszakváltás. Ezt a listát kár lenne elővenni. Inkább az Úr 2023-as évére vonatkozó évfordulókat kívánom megemlíteni, hiszen kötelességünk megemlékezni azokról, akik erre tevékenységükkel rászolgáltak. Ezzel megmaradásunkat szolgálták.
Rögtön az év elején három ilyen eseményünk is kínálkozott.
Petőfi Sándor, majd Madách Imre születése és Himnuszunk szövegének befejezése.
De már kevesebb szó esett annak megzenésítőjéről, Erkel Ferencről, akinek születése 130. évfordulójára június 15-én lesz alkalmunk emlékezni. Kevesen tartják számon, hogy a pozsonyi harangok muzsikája ihlette meg. Így Pozsony is a szellemi Magyarország leválaszthatatlan része lett. Természetesen nemcsak ezért.
A fénylő csillagok mellett más, számos, ám szerényebb teljesítményt nyújtó személyről is kötelességünk emlékezni. Nem biztos, hogy kevesebb tudással, képzettséggel, intellektussal rendelkeztek, csak körülményeik, lehetőségeik, helyzetük nem tette lehetővé, hogy teljes mértékben kibontakozzanak. Nem kaptak kellő időben támogatást. Életüket sokan idő előtt fejezték be. Mégis, nélkülük a kép nem lenne teljes.
Ahogy a csillagos égen vannak erősebben fénylő csillagok, de mellettük ott vannak a haloványabb társaik is. Mégis az éjszakai égbolt nem lenne teljes nélkülük.
Vegyük hát számba azokat, akik valamilyen módon felvidéki szülőföldünkhöz kötődtek. Ők bizonyítják, mi ezen a tájon otthon vagyunk!
Rögtön az elején Zay Ferencet kell említenünk, aki kassai, illetve felsőmagyarországi főkapitány lett (1568). Zayugrócon (Trencsén vármegye) született 1498-ban, 525 éve. Vitéz, ügyes és magas intellektusú emberként jellemezték.
Szepsi Csombor Márton református prédikátor, az első magyar nyelvű útleírás szerzője (Europica varietas, Kassa 1620) Varannón fejezte be földi pályafutását 1623-ban, nagyon fiatalon. Tehát 400 évvel ezelőtt.
Barabás Miklós festőművészt csak azért említem, mert még a nacionálkommunista korszakban szlováknak minősítették. Ő Erdélyben született, Márkosfalván, de valaki a szepességi Márkusfalvával keverte össze szülőhelyét. Így is szaporodnak a szlovákok a múltban. 125 éve hunyt el február 12-én.
A stomfai születésű Hirschler Ignác volt hosszú ideig Magyarország egyetlen szemészorvosa. Tragikus fintora a sorsnak, hogy élete vége felé elveszítette látását, s azt a sikeres műtét csak részben hozta helyre. Pontosan száz éve született március 3-án.
Március 6-án távozott az élők sorából egy évszázada Fejérpataky László történész, aki Eperjesen látta meg napvilágot (1857). Az Országos Széchényi Könyvtár igazgatójaként és a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként tevékenykedett. Az MTA tagja volt. Áldásy Antal heraldikus a következőképpen méltatta: „A proletárdiktatúra világbolondító elveit hirdető elvtársaknak a Nemzeti Múzeum tradícióit lábbal tipró törekvéseit, a gyűjtemények egységének megbontását szinte emberfölötti erővel tudta csak megakadályozni ….tudományos munkásságával, az általa alapított iskolával a történeti segédtudományok művelését hazánkban az európai tudomány színvonalára emelte.”
Id. Andrássy Gyula a gömöri Oláhpatakán született március 8-án, két évszázada, ám mivel Kassán anyakönyvezték, ezért sokszor ezt a város jelölik meg tévesen szülőhelyeként. 1867-ben magyar miniszterelnök lett, majd a Monarchia külügyminisztere. Sok anekdota terjengett személyéről. Amikor külügyminiszterré nevezték ki, egy újságíró a programja iránt érdeklődött. Az nagyon egyszerű – mondta Andrássy -, nem szabad hibát elkövetni!
A következő megkerülhetetlen személyiség Pákh Albert 200 éve Rozsnyón született, március 11-én. Petőfi barátja a nívós Vasárnapi Ujság alapítója és szerkesztője volt. Ez a lap elektronikus formában megtalálható a világhálón és sok hasznos tudnivalót tartalmaz. Az MTA levelező tagja volt.
Április 21-én lesz 95 éves Vadkerti Katalin. Az érsekújvári születésű történész elsősorban azzal írta be nevét a köztudatba, hogy trilógiát írt a második világháborút követő megpróbáltatásainkról (reszlovakizáció, deportálások, a belső telepítések és a lakosságcsere).
Csoma József heraldikus és genealógus Abaújdevecseren látta meg a napvilágot – 175 éve – 1848. június 27-én. Abaúj-Torna vármegye nemes családjai (1897) c. munkáját 1992-ben adták ki újra. Heraldikai munkásságát éppen Fejérpataky méltatta. Télvíz idején Kassán lakott a Mészáros utcában.
Július 4-én született hetven éve B. Kovács István régész, gömörológus. A nívós Gömörország c. lap, mely párját ritkítja a Kárpát-medencében szerkesztője. Munkásságát Magyar Örökség-díjjal ismerték el.
Baross Gábor „vasminiszter” a trencsén vármegyei Pruzsinán született 175 éve (1848. július 6.). A vasút fejlesztése terén szerzett érdemei miatt nevezték így. Legendás munkabírással rendelkezett, de az felőrölte erejét és 43 évesen távozott az élők sorából. Felfogása szerint a miniszteri intézkedéseket nem az apparátusnak kell meghoznia annak nevében, hanem azoknak a miniszter akaratából kell létrejönniük. Életművét Széchenyihez mérték.
Latabár Endre színész, rendező és igazgató 1873. július 10-én halt meg Miskolcon, miután Kassán két ízben sikeres színigazgató volt (1861-63 és 1865-73). Sokoldalú, tehetséggel rendelkező ember volt. Nyolc gyermeke született. Híres színészdinasztia alapítója lett, melynek hatodik nemzedéke ma is szerepel a világot jelentő deszkákon.
Cseh-Szombathy József Komáromban született 1748. július 11-én. 275 éve. A család nagyszombati eredetű volt, innen vette nevének második felét. Az 1763. nagy földrengés alkalmával a romok alól az éppen rokonai látogatására érkezett Bessenyei György madari református lelkész mentette ki. Országos főorvosi rangig emelkedett (1784). Hatvani István növendéke volt. Róla még az alábbiakban szó esik majd.
1873. augusztus 10-én, tehát 150 éve alakult meg az első magyar turistaegyesület, a Magyarországi Kárpátegyesület (MKE) Tátrafüreden.
Schell Péter báró 125 éve Nagyidán született (1898. szeptember 5.). A kisebbségi politikai életben vett részt az első Csehszlovák Köztársaságban. A huszárfőhadnagy belügyminiszterségig vitte (1944). Négy napig vezette a tárcát, majd a nácik koncentrációs táborba hurcolták. A világháború után Amerikába vándorolt ki. Ott is hunyt el (1974).
Pray György jezsuita történetíró 1723. október 11-én született Érsekújvárott. Trencsénben, Nagyszombatban és Rozsnyón is oktatott. A Halotti beszéd és könyörgés egy részét ő találta meg és tette közzé. Mária Terézia Magyarország királyi történetírójává tette meg.
Otrokócsi Fóris Ferenc gályarabságot szenvedett prédikátor volt. 1648 októberében – 375 éve – született, Otrokócson vagy Rimaszécsen. Ruyter holland tengernagynak köszönhetően szabadult. Hazatérése után idegbaj jelei mutatkoztak nála. Kassán a város egyetlen református lelkészeként működött. De betegsége miatt elzavarták állásából. Külföldre menekült. Majd visszatért Kassára, ahol bizalmatlanul fogadták. Nemsokára katolizált, Nagyszombatba távozott. Élete vége felé, Istentől vett megbízatásának tekintette, hogy a protestánsokat katolizálja. Többek között összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott.
Egy kerek évfordulóra kell felhívnunk a figyelmet a következőkben. Csokonai Vitéz Mihály költő negyed évezrede, 1773. november 17-án született Debrecenben. Belevetette magát a politikai életbe. A pozsonyi diétán vett részt, majd Komáromban időzött, ahol Vajda Júlia – Lilla – lett a múzsája. De ez a szerelem nem teljesülhetett be. Fülöp Sándor református lelkész írt szívbe markoló verset, amikor Lilla házát Komáromban lebontották.
Hatvani István, az „ördöngős professzor”, sőt „magyar ördögnek” nevezett zseni 305 éve született Rimaszombatban (1718.11.21.). Érdekes, nem emlékszem, hogy a kerek évfordulót tájainkon kellő módon megünnepeltük volna. A Gömörország külön számot szentelt neki és a Honismeret is megemlékezett tisztességgel életpályájáról. De most mód nyílik, hogy szélesebb körben is megemlékezzünk róla. Azt vallotta, jó lelkész csak abból lesz, aki ért a matematikához! Na, ezzel megemelte a lécet!
Augustini Keresztély városi főorvos 425 éve Sziléziában látta meg a napvilágot, 1598. december 4-én. 1622-ben telepedett le Késmárkon. A királyt súlyos betegségéből kigyógyította, így lett II. Ferdinánd udvari orvosa. Hamvai a kakaslomnici evangélikus templomban porladnak.
Rázgha Pál német evangélikus lelkész Kossuth lelkes híve volt. 1798. december 10-én – 225 éve – született Bazinban. Az 1848/49-es pozsonyi vértanúk egyike. Haynau végeztette ki. Gyermekei és felesége hiába könyörögtek.
Egri Viktor író Nagyszombatban született 1898. december 26-án. Ennek is már 125 éve. Egyik nagybátyja Kossuth Lajos orvosa volt. Nagyon régen vele kapcsolatosan az ipolybalogi plébános mesélte nekem. Ellátogatott a templomba és szóvá tette, hogy milyen giccses gipszszobrok kerülnek mostanában a templomokba. Az akkori plébános olyan választ adott, amire a hithű kommunista nem tudott mit mondani. Az egyháztól a kommunisták elvették földjeiket, ingatlanaikat, így nem maradt pénzük művészi remekek készíttetésére, mint korábban! Az Égő föld (1937, átdolgozva: 1958) c. regénye a népvándorlás korába visz bennünket. Izgalmas olvasmány. Egri termékeny, sokműfajú író volt.
Nyilván ez a felsorolás nem teljes. Sokan dolgoztak nemzetünk érdekében anélkül, hogy elismerésre számíthattak volna. Nem is azért tették! Arra sem gondolhattak, hogy számon tartják őket. Csak nevelték gyermekeiket, tovább adták a tízparancsolatnak azt a követelését: Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön. Tisztelni az anyanyelvüket, nemzetiségüket, horribile dictu: identitásunkat is velünk született kötelezettségünk. Így biztosítjuk fennmaradásunkat. Ezért nem jár köszönet! Ez megkerülhetetlen erkölcsi parancs. Nem teljesíthetetlen, mégis sokan nem vállalták.
A felsorolt jeles emberek közül sokan nem voltak magyar származásúak, mégis nemzetünket gazdagították. Fejet hajtunk teljesítményük előtt. Tudjuk, nélkülük nem lennénk azok, aki vagyunk.
Keveset vagy sokat tettek? Nem tisztünk megítélni. Hiszen egyeseknek voltak bolondériáik is, mégis értékeket hoztak létre. Inkább annak örülünk és megköszönjük a Világmindenség Urának, hogy helyt álltak, dolgoztak és értékeket teremtettek, melyek a magyar nemzetet és az emberiséget gazdagították. Megbecsülést szereztek. Példát mutattak!
Erre ezért nem szabad büszkéknek lennünk, mert nincs rá felhatalmazásunk. Öntudatunkat azonban mégis táplálhatják. Örülhetünk, hogy nemzetünket érte ez a kitüntetés.
Végezetül hadd hívjuk föl a figyelmet arra, hogy forradalmunktól és szabadságharcunktól is 175 év választ el bennünket. Ezekre a daliás időkre is emlékeznünk kell. Hiszen ez mindmáig erőt sugárzó tényező. 1956-ban is erre hivatkoztak és ma sincs okunk megtagadni elődeink erőfeszítését, hiszen ez nemzettudatunk leválaszthatatlan része.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
