(Fotó: Csicsman pictures/Táncfórum Facebook)

Alig öt nap múlva újra Komárom ad otthont a szlovákiai magyar néptáncosok és népzenészek országos találkozójának. A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete május 19-én és 20-án szervezi meg a nagyszabású táncháztalálkozót.

„Jövő héten immár ötödik alkalommal szervezzük meg a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót. A fesztivál a Táncfórum legnagyobb és egyben egyetlen országos rendezvénye, melyen az összes Táncfórum-tag, együttes megjelenik” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Gálik Gábor, a Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének vezetője, a rendezvényfolyam főszervezője.

Az idei eseményfolyamra közel harminc együttes jelentkezett be, némi lemorzsolódást követően huszonhárom együttes lép majd fel a két nap folyamán. Mintegy hétszázötven néptáncos ad majd műsort – magyarázta a főszervező.

„A célunk öt éve ugyanaz, hogy legyen az országos szervezetünknek egy olyan magas kultúrát közvetítő minőségi országos fesztiválja, ahol a saját együtteseink a lehető legjobb körülmények között és a lehető legnagyobb színpompában meg tudjanak mutatkozni a nagyközönség előtt” – szögezte le Gálik Gábor.

Szlovákiai magyar amatőr táncegyüttesek mellett számos zenész és professzionális produkció is érkezik Komáromba. Igen színes műsorkínálattal készülnek, a kisgyermekektől a felnőttekig mindenki megtalálja a maga programját.

Pénteken a kapunyitást követően a Táncfórum gálájával veszi kezdetét a fesztivál. „A tavalyi évben megszerveztük az országos szakmai versenyünket Táncpódium címmel. Két nívódíjas együttesünk, a Kis Megyer és Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes, valamint a Csalló Néptáncegyüttes mutatkozik be a nívódíjas gálán pénteken este” – folytatta Gálik.

Ugyancsak pénteken este a Tatros Együttes ad koncertet, majd táncház zárja a napot a Pósfa zenekarral és a Tatrossal kiegészítve. A pénteki program az Eseménynaptárunkban ITT olvasható.

Szombaton a Tiszti pavilonban Ringató foglalkozással várják a legkisebbeket. Ugyancsak itt valósul meg a nap folyamán számos néptáncoktatás.

A Tiszti pavilon belső udvara folkudvarrá alakul. Itt gyermekprogramok, népi játékok és kézműves foglalkozások valósulnak meg. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia egész napos programmal készül Folkszöglet címmel, melynek keretén belül többek között amatőr népzenei együttesek mutatkoznak be.

Idén is lesz kirakodóvásár. Felvidéki kézművesek hozzák el fantasztikus portékájukat a Tiszti pavilon udvarára.

A nagyszínpadon a Táncfórum gáláját lehet majd követni.

A felvidéki amatőr néptánccsoportok mellett a Duna Népművészeti Együttes is fellép, szombaton két programot ad elő. A nap folyamán gyermekprogrammal készülnek, majd este a Szerelmünk, Kalotaszeg című előadást mutatják be. A szombat esti gazdag műsorfolyamot az Antonio Projekt zárja.

A teljes szombati program az Eseménynaptárunkban ITT olvasható.

A Táncfórum 2018-ban hozta vissza a rendezvénysorozatot, melyet a kilencvenes években igen nagy sikerrel szerveztek meg. A fesztiválnak kétszer adott otthont Dunaszerdahely, a koronavírus-járvány miatt egy alkalommal online szervezték meg. 2022-ben új helyszínként Komáromban gyűltek össze a néptáncosok és a népzenészek. Erről szóló beszámolónk ITT olvasható.

További részletek és aktuális információk a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó 2023 hivatalos közösségi oldalán olvashatók.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)