Mi lenne méltóbb és ütősebb, mint ama szégyenletes, hála Istennek kudarcba fulladt 2004. december 5-i népszavazás évfordulóján éppen annak emlékét idézni fel, aki Szentágothai János akadémikus szerint: „A magyar nép géniusza a tudomány területén legmagasabb fokon Bolyai Jánosban öltött testet”.
Nemzetünk trianoni feldarabolása után ez a magyarságunk szellemi-lelki összetartozásának megbontását célzó népszavazás arcpirító volt ugyan, de nem hagyott történelmileg mély sebeket hátra. Nem a szégyenfolttal kívánok foglalkozni ebben az emlékező írásban, hanem a pozitív és mindennél erőteljesebb, tudománytörténetileg is páratlan teljesítmény ünneplésével, tudatosításával. Annak történelmi, érvényét nem veszítő csúcsrefrénjével, hogy ez esztendőben éppen 200 éve, 1823. november 3-án adta tudtára a marosvásárhelyi református kollégium volt diákja 21 éves korában édesapjának:
tudománytörténeti jelentőségű felfedezést tett. Így Erdély és más tájegységeink, a magyar nép géniuszai, tudósok és írók, költők, tanítók és papok, művészek és sportolók sokkal hatalmasabb erővel kötik össze a lelkeket, mint ahogyan azt vérszegény bomlasztók gondolják.
A 2000-es évek közepén Debrecenben ülésezett a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma. Az Irodalmi Szekció elnökeként elnöktársammal, dr. Ötvös László bibliakutató testvéremmel meghívtuk szekcióülésünkre dr. Toró Tibor romániai magyar fizikust. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a székelyudvarhelyi református kollégium egykori diákja, akkor már nemzetközileg ismert és elismert tudós, aki a neutrínók kvantumdinamikai sajátosságait kutatta, lenyűgöző, szellemtörténetileg is szédítő mélységeket és magasságokat bejáró előadást tartott.
Témája mi lehetett volna más, mint Bolyai János. Nemzeti összetartozásunk sarkcsillagát, Bolyai életművét és tudományos eredményeit Toró akadémikus a hit és az egyetemes fizikatörténet kontextusában adta át az irodalmár hallgatóságnak.
A székely zseni életútjáról röviden
Most, Bolyai János (1802–1860) tudománytörténeti debütálásának 200. évfordulóján a debreceni Hittudományi Egyetem ny. rendszeres teológiai professzora, a matematikus-teológus végzettségű dr. Gaál Botond, az MTA doktora, Széchenyi-díjas tudósunk nagyszerű írását lapozom fel.
Az írás több hazai és határon túli tudományos folyóiratban is megjelent „A semmiből egy új, más világot teremtettem” címmel. Az öntudatos, tudományának területén magát eredetien meghatározó géniuszunk életútjáról a legfontosabb tudnivalók: 1802. december 15-én született Kolozsvárott kisnemesi székely családban. Édesanyja Árkosi Benkő Zsuzsanna, édesapja Bolyai Farkas volt, akit 1804-ben megválasztottak a Marosvásárhelyi Református Kollégium matematika-fizika-kémia professzorává.
János fiuk zenei és matematikai tehetsége már korán megmutatkozott. A Kollégiumban gyorsan haladt a tanulmányaival. 16 évesen beiratkozhatott a bécsi Császári és Királyi Hadmérnöki Akadémiára. 20 éves korában már elvégezte. Temesvárra osztották be egy hadi erődítményhez. Komoly szinten hegedült és jól vívott.
Már akadémiai évei alatt is foglalkozott a 11. axióma kérdésével. A paralellák iránti érdeklődése édesapjától származik, bár ő óvta a fiát e témával való foglalkozástól.
Már Temesváron szolgált katonatisztként, amikor megoldotta a párhuzamossági axióma kérdését, és 1823. november 3-án keltezett levelében írta édesapjának a már idézett öntudatos sorokat: „a semmiből egy uj, más világot teremtettem.”
Széleskörű tájékozottsága, nyolc nyelvet beszélő tehetsége révén ismerte a keresztyénség egyik alapvető tanítását is, amelyet a creatioexnihilo, tehát a semmiből való teremtés kifejezés foglal össze. Fölfedezését latinul fogalmazta meg 1825-ben. Édesapja is írt egy kétkötetes matematikai művet, amely tankönyvül szolgált Marosvásárhelyen.
Ennek első kötetéhez csatolva jelentették meg Bolyai János nem-euklideszi geometriájára vonatkozó művét. Előtte különlenyomatban is megjelent és 1831-ben elküldték Gaussnak, a világhírű matematikusnak. Eredetileg ezt a címet viselte: Scientia Spatii. Azaz: A tér tudománya. Bolyai János élete tele volt zökkenőkkel.
Már 30 éves kora óta betegség gyötörte, s alig volt nyugalmas ideje az alkotásra. A magyarországi matematikusok között nem akadt méltó szellemi partnere, aki művének jelentőségét idejében felismerte volna. Amíg élt, Európában sem érett meg erre az idő.
Csak jóval halála után kezdték gondolatainak értékét fölfedezni.
Orbán Rozáliával kötött házasságából két gyermeke született, Dénes és Amália. Egyenetlen házasságuk később fel is bomlott. 1860-ban halt meg elhagyatottságban, Marosvásárhelyen. Temetésén három ember vett részt és egy katonai díszkíséret. A református egyház halotti anyakönyvébe a lelkész ezt a bejegyzést tette: „Híres nagyelméjű mathematicus volt, az elsők között is első. Kár, hogy talentuma használatlanul ásatott el.” A magyar zsenikre jellemző szellemi magányban, megbecsülés nélkül élt.
Még leírni is fájdalmas, ahogyan előrevetült életében a magyar fa sorsa. A kései honfitárs, a református presbiter költőzseni, Ady Endre által kizokogott sorok jellemzik őt is: „Lelkemben a magyar fa/Lombjai esnek, hullnak:/Lombosan, virágosan,/Így kell, hogy elpusztuljak”. Dsida Jenő is verselt a másik erdélyi, a püspökké lett Makkai Sándorról, aki regényt írt a magyar fa sorsáról. A versben az ítélkező erdőről regélt, amely a villám sújtotta fát, „a vakmerő, üszkös, torzfekete csonkot/kitagadta! Kitagadta!”. Az Erdélytől messze vándorolt Wass Albert sem tudta tollát megvonni a fájó emlékezéstől, amint az orkán utáni fák tört gerinccel útra dőlnek: „Szegény, szél-járta, árva fának:/a magyar fának ez a sorsa!”. De a Bolyait temető tiszteletes úr írta le először az oly sok esetben valós erdélyi és magyar sorsigazságot. Fentebb idézett két mondatánál ma sem tudnánk jobban összefoglalni Bolyai életének tanulságait és magyar nemzetünknek szóló üzenetét!
Bolyai még Kantot is bírálta
A mindennapi szemlélet azt sugallta, hogy a körülöttünk lévő világ euklideszi. Azaz az euklideszi geometriával, tehát pontok, egyenesek és síkok segítségével leírható. Kant is ezt tanította. Bolyai viszont élesen bírálta Kantnak a térrel kapcsolatos gondolatait: „A különben sok érdemű, és szépelméjű Kant alaptalan, s helytelenül el-ficamodva az értelmetlen tant tanálta is állítani: hogy az űr … nem önálló-mi, hanem csak nézlet vagy látványaink idomja!”.
Ma már másként látjuk a tér valóságát. Hiszen az általános relativitáselmélet kapcsán állíthatjuk, hogy éppen a tér az a valóság, amely ilyen vagy olyan tulajdonságokat is mutat. Tehát nem csupán a képzeletünkben van meg, miként Immanuel Kant esetében, hanem valóságos természetelem.
Bolyai valójában a maga bátor lépésével arra mutatott rá, hogy logikailag lehetséges a nem-euklideszi geometria is. Amikor 1891-ben George Bruce Halsted professzor Bolyai új térelméletét angolra fordította, az előszóban ezt írta: „Ez a huszonnégy oldal a legrendkívülibb két tucat oldal a gondolkodás történetében.”
Gaál akadémikus professzor úrnak köszönjük tudománytörténeti esszéjét. És az emlékeztetést: Bolyai indította útjára a folyamatot a zárt axiomatikus világ felnyitásával, ami Einsteinig vezetett, aki a fény állandó sebességének feltételezésével hatalmas eredményt hagyott az utókorra. Ilyen értelemben a kálvinista székely Bolyainak tényleg igaza lett: „a semmiből egy új, más világot teremtettem”! Kiváltképpen igaz ez december 5-én! Hála az istenadta „magyar nép géniuszának”. És köszönet az emlékező emlékeztetőknek!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
