(Fotó: Forró Krisztián, Facebbok)

Meggyőző fölénnyel Peter Pellegrini, a szlovák kormánykoalíció jelöltje nyerte a köztársasági elnökválasztást, a szavazatok teljes feldolgozottságánál 7 százalékot vert Ivan Korčokra, így ő lesz Szlovákia hatodik, közvetlenül megválasztott államfője, 60 százalékot meghaladó részvétel mellett.

Peter Pellegrini értékelő beszédében megköszönte a bizalmat, mint mondta kiáll a szlovák érdekek mellett és elnökként is a béke oldalán áll. A kormány tekintetében pedig kiegyensúlyozott együttműködésre fog törekedni.

Külön köszönetet mondott Forró Krisztiánnak és a magyar választóknak. Nagyra értékelését fejezte ki a déli járásokban rá leadott szavazatokra és kiemelte, hogy ezek nagymértékben hozzájárultak megválasztásához.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán gratulált az új államfőnek. Bejegyzésében kiemelte: Peter Pellegrini győzelme újabb megerősítése a szuverenitásvédő és békepárti erőknek.

(HA/Felvidék.ma)