A kedden záruló párizsi Mesterséges Intelligencia Akciócsúcson, ahol több mint száz ország képviselői vettek részt, az Egyesült Államok a szabályozások korlátozását szorgalmazta, és nem írta alá a zárónyilatkozatot, amelyben hatvan ország a „nyílt”, „befogadó” és „etikus” mesterséges intelligenciára szólított fel.
Az aláírók – köztük Kína, a két társzervező, Franciaország és India, valamint Magyarország is – a mesterséges intelligencia (MI) irányításának jobb koordinációja mellett foglaltak állást, amihez szerintük globális párbeszédre” van szükség. Felszólítottak a piaci koncentráció elkerülésére is, annak érdekében, hogy ez a technológia hozzáférhetőbbé váljon mindenki számára.
A találkozó célja közös álláspont kialakítása volt a globális mesterséges intelligencia irányításáról. Az állam- és kormányfők és az ágazat vezetői részvételével a párizsi Grand Palais kiállítócsarnokban tartott kétnapos találkozó második napját J. D. Vance amerikai alelnök beszéde és az amerikai mesterséges intelligenciába történő 500 milliárd dolláros beruházási terv bejelentése fémjelezte.
„Amerika mindannyiukkal partner akar lenni, de olyan nemzetközi szabályozási rendszerekre van szükségünk, amelyek inkább ösztönzik a mesterséges intelligencia technológiáinak létrehozását, mintsem elfojtják azt”
– mondta az amerikai alelnök. „Mi minden erőfeszítést meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ösztönözzük a növekedést támogató MI-politikákat” – tette hozzá.
J. D. Vance azt is hangsúlyozta, hogy
„az Egyesült Államok vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligencia területén, és ezt meg is kívánja tartani”,
hozzátéve, hogy az amerikai mesterséges intelligenciát nem fogják a cenzúra eszközévé tenni.
Az amerikai alelnök – akit munkaebéden fogadott Emmanuel Macron – óva intett a „tekintélyelvű rezsimekkel” való partnerségtől, Kínára utalva.
„A velük való partnerség olyan, mintha a nemzetedet egy olyan tekintélyelvű mesterhez láncolnád, aki arra törekszik, hogy beszivárogjon, telepítse és átvegye az információs infrastruktúrádat” – fogalmazott.
Az amerikai törekvésekre válaszul Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy szabályokra és bizalmi keretre van szükség a mesterséges intelligencia fejlesztésének támogatásához.
„Szükségünk van ezekre a szabályokra ahhoz, hogy az MI előrehaladhasson, és tovább kell fejlesztenünk az MI nemzetközi irányítását”
– mondta záróbeszédében a francia elnök. A csúcstalálkozó Franciaország számára számos jövedelmező bejelentést eredményezett, köztük 109 milliárd eurónyi magánbefektetéseket.
Narendra Modi indiai miniszterelnök – aki társelnöke volt a csúcstalálkozónak, és a következőnek is házigazdája lesz – jelezte, hogy számára
az a kihívás, hogy a „globális dél”, köztük India és annak 1,4 milliárd lakosa ne maradjon le a technológiai forradalomban.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a találkozón jelentette be, hogy
az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére.
Az EU 50 milliárd euró közpénzt irányoz elő a szövetségben részt vevő nagy cégcsoportok által felajánlott 150 milliárd eurón felül.
„Ez lesz a világ legjelentősebb partnersége a köz- és magánszféra között a megbízható mesterséges intelligencia fejlesztésére” – mondta, utalva az EU AI Champions Initiative névre keresztelt szövetségre, amely több mint hatvan vállalatot tömörít.
(MTI)