Ünnepélyesen megnyitották Ervin Gábor pap és vértanú boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát. A megnyitóra október 20-án, hétfőn került sor a budapesti prímási palotában, ahol az eljárásban közreműködő bizottsági tagok esküt tettek. A hírről a Magyar Kurír számolt be.
Az eseményen Erdő Péter bíboros, prímás ismertette a kezdeményezés hátterét, és rámutatott: Ervin Gábor élete és mártíriuma ma is erős üzenetet hordoz a magyar társadalom számára.
A megnyitó a Szentlelket hívó énekkel kezdődött, majd Depaula Falvio, az eljárás posztulátora köszöntötte a jelenlévőket. Erdő Péter beszédében felidézte Ervin Gábor különleges életútját, aki zsidó származásúként, tudatos hittel lett katolikussá. Mint mondta, „szent és aktuális az ügy, ami összehozott bennünket”. A bíboros arra is figyelmeztetett, hogy a papságot ma gyakran éri bírálat, miközben sok pap életében és áldozatában ott rejlik a csendes hősiesség és szentség példája.
Erdő Péter hangsúlyozta:
Ervin Gábor életútja az evangéliumi tanúságtétel rendkívüli példája.
Bár papként nem volt köteles viselni a zsidótörvények jeleként előírt sárga csillagot, ő mégis felvarrta, hogy kifejezze szolidaritását üldözött honfitársaival.
„Úgy tudta ezt megtenni, hogy ebből másoknak baja nem származott. Ervin Gábor tanúsága különleges volt, helyettesítő áldozat sokakért”
– fogalmazott a főpásztor.
A bíboros emlékeztetett: Ervin Gábor a Magyar Szent Kereszt Egyesületben végzett embermentő munkát, menleveleket osztott az üldözötteknek, és rejtegette is őket. Letartóztatásának körülményei mindmáig nem ismertek, de bizonyos, hogy a náci és nyilas üldözés idején életét adta másokért. Életszentségének sajátos formájával találkozunk benne: hősi fokon gyakorolta az erényeket, egész életét az odaadás jellemezte – emelte ki Erdő Péter.
A bíboros arra is felhívta a figyelmet, hogy korunkban különösen nagy szükség van a szentek életpéldájára, mert ők a közösségi összetartozás és a lelki egészség forrásai.
„Emeljük fel a fejünket, az ő örököseik is vagyunk. Az üzenik az egész társadalomnak, hogy mi összetartozunk, és arra hívnak, hogy ne a megosztottság, a gyűlölködés jellemezze az életünket”
– zárta gondolatait.
Az ülésen az eljárás tisztségviselői és bizottsági tagjai esküt tettek, majd aláírták megbízólevelüket. A Városmajori Katolikus Egyesület képviseletében Mihálffy Imre elnök úgy fogalmazott: a közösségnek „történelmi öröksége és adóssága is van – bocsánatot kell kérnünk az áldozatok leszármazóitól, és elődeink mulasztásával szemben valami jót kell felmutatnunk”.
***
Ervin Gábor élete és öröksége
Ervin Gábor (1908–1944) magyar katolikus pap, hittanár, a nyilas terror vértanúja. Eredetileg zsidó családban született, hétéves korában katolizált szüleivel együtt. Tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben végezte, 1934-ben szentelték pappá, majd Budaörsön szolgált káplánként. Később a Salvatore tanítóképzőben és a Patrona Hungariae Leánygimnáziumban tanított hittant.
A II. világháború idején az üldözöttek védelmére alakult Magyar Szent Kereszt Egyesület tagjaként és titkáraként segítette a rászorulókat. Bár a zsidótörvények rá nem vonatkoztak, 1944-ben maga is viselte a sárga csillagot, hogy szolidaritását kifejezze édesanyjával, testvéreivel és a magyar zsidósággal. Saját életét kockáztatva rejtegetett menekülőket, menleveleket közvetített, s tiltakozott az erőszak ellen.
December elején a nyilasok betörtek lakására, őt és édesanyját elhurcolták. Szemtanúk szerint a Kapás utcai nyilas székházban megkínozták, majd mindkettőjüket a Duna-parton kivégezték. Halála 36 éves korában következett be.
Ervin Gábor szellemi hagyatéka is figyelemre méltó: fiatalon írt tanulmányai, különösen Széchenyi vallásosságáról szóló műve, valamint filozófiai írásai mély hitről és erkölcsi érzékenységről tanúskodnak.
Születésének századik évfordulóján, 2012-ben tudományos konferenciával és emléktábla-avatással tisztelegtek emléke előtt.
Most, boldoggá avatási eljárásának megnyitásával az Egyház és a társadalom közösen ismeri el mindazt, amit élete és vértanúsága az emberi szolidaritás és a hit melletti bátor kiállás példájaként üzen a jövő nemzedékeknek.
BN/Felvidék.ma/Magyar Kurír