Ha egy ember meghal, az mindig rossz hír – de milyen hír az, ha tömegesen halnak meg az emberek? Ezren és ezren. Mert ez van: állandósuló, tudatosan halált okozó híreket kapunk.
A háborút mindig legalizált gyilkosságnak tartottam – ideje volna végre megtiltani, az uszítókat pedig bíróság elé állítani. Nem érdekel, a háborús uszítók mennyire képesek fölfogni, miket művelnek, de amit tesznek, az halálos bűn az emberiség ellen. Az ilyeneket életfogytiglani kényszermunkára kéne ítélni, vegyék már észre, mit cselekszenek. Ha annyira lelkesednek a háborúért, miért nem maguk vívják meg? Miért másokat küldenek meghalni, oroszokat, ukránokat egyaránt, s hovatovább más európaiakat is. Volt egyszer egy isztambuli egyezmény, amit alig emlegetnek, de amely lezárhatta volna az ellenségeskedést és a fölösleges öldöklést, pusztítást. De aztán a Nyugat képviseletében megjelent Boris Johnson, s arra vette rá az ukránokat, ne írják alá, mert „mi” – a háborús lobbi – majd segítünk, s legyőzzük az oroszokat. Mintha az volna a világon a legegyszerűbb.
Vajon mitől kaptak ilyen vérszemet? Nem kéne már ezeknek megmondani, hogy az oroszoknak is van atombombájuk? Meg hogy az oroszok elég türelmesek tudnak lenni, de hogy egyszer az ő türelmük is elfogy? Lásd Ukrajna lerohanását – ezért lettek az oroszok az agresszorok. Ám azért ne feledjük, mennyit provokáltak az ukránok, szinte kikönyörögték ezt a háborút primitív, kontár politikával. Ne gondoljuk, hogy ha az oroszok mégis szorult helyzetbe kerülnek, akkor nem találják meg azt a nevezetes piros gombot, amitől egész Európa lángba borulhat.
A háborús uszítók, legújabban a NATO főtitkárának vezetésével ezt szintén nem tudják.
A békének természetesen ára van, néha nagyon drága, de az emberéletnél drágább nincs.
Ezt különösen a németek nagyon jól tudhatnák, kancellárjuk mégis föltűnően tájékozatlan ebben. És vele együtt az egész Európai Unió. Akkor fognak észbe kapni, amikor az európai gazdaság már menthetetlenül romba dől – s azt, ki másra, a magyarokra kenik? Vagy még akkor sem? Mikor fogják megtanulni, hogy a nemzetközi (egyébként minden) problémát a leghatékonyabban okos és megértő tárgyalással lehet megoldani?
A hidegháború idején azt sulykolták belénk errefelé a szovjet érdekszférában, hogy a NATO egyáltalán nem védelmi, hanem támadó jellegű szövetség, hogy a békeszerető Varsói Szerződés is azért, ellensúlyként jött létre. Ha ez így megy tovább, el is hiszem ezt a komcsiknak.
Annál inkább, hogy amit manapság nyugatról hallani, föltűnően hasonlít nemcsak arra, amit Hitler és Sztálin mondogatott és tett, hanem arra is, amit elméletbe öltöztettek a kommunisták: állandóan a világbékéről papoltak, de erőszakos világuralomra gondoltak. Ideológiájuk szerint a szocializmus, majd a kommunizmus, mint felsőbbrendű társadalmi rendszer szükségszerűen és törvényszerűen az egész világon győzni fog. Mert ezt mondták, ha valaki nem tudná, vagy nem emlékezne erre.
Nem nehéz észrevenni, hogy most is erről van szó. A tőke istenségéről és a politikai világuralomról. Lásd a tudományos kommunizmus elméletét, vagy akár Orwell 1984 című hátborzongató jóslatát. De ha ezek az őrültek mindenáron háborúzni akarnak, menjenek a szomszéd galaxisba, ott nyírják ki egymást, ha csak az kell nekik.
Nekünk béke kell. A gyermekeinknek és unokáinknak is. A normális embereket hagyják ki végre ebből a háborúsdiból.
De azért magyarázza már meg valaki ezeknek a fegyvert és háborút imádó hataloméhes őrülteknek, hogy mi az a béke. Mert nyilvánvalóan nem tudják, mi fán terem.
Aich Péter/Felvidék.ma
