Már másfél hónap telt el a választások óta, de még mindig nincs világos elképzelésünk arról, hogy mit is akar az új négyes fogat. Vannak felröppenő hírecskék, találgatások, de ezek csak olyan vásári lufik, amelyek gyorsan kipukkadnak. Eddig többnyire a tagadások tagadását hallottuk. Tipikus kelet-európai politizálás szemtanúi vagyunk. Isteni színjáték zajlik a szemünk előtt. Színház az egész világ. Bizonyára vállat vonhatnánk mindezek fölött, amennyiben az új kormánykoalíciót alkotó pártok a választási kampány idején nem határolódtak volna el a volt kormány praktikáitól, kisstílűségétől, erkölcstelenségétől. De mivel ezt tették, nem mehetünk el szó nélkül ígéreteik mellett. Magukat feddhetetlen erkölcsű, tiszta lappal induló, makulátlan politikai erőkként prezentálták. Ígértek sok újat, valami mást, emberközeli politikát. Átláthatóságot. A választók rétegei, akiknek elegük volt a nagyképű, hazug, csaló politikai garnitúrából, az új kormánykoalíciót alkotó pártokra a voksokat részben az ígéretekért, részben a változás reményében adták le.
A változást nem biztos, hogy megkapjuk. Lehet, hogy kevesebb lesz az arrogancia, a nyílt rablás. De átfogó változás a szövetséget alkotó pártok félelmei miatt nem lesz. Nem hallani arról, hogy reformok következnek, hogy átalakítják a közkiadásokat közép és hosszú távon, csökkentik az állami szektorban túlburjánzott foglalkoztatást, megreformálják a törvényalkotó nagyház 150 tagjának jutalmazását, esetleg számukat 100 főre csökkentik. Nem hallani a leszakadt régiók felemelkedését biztosító fejlesztésekről. Nincs igazi gazdaságösztönző elképzelés. Az egyedüli „szent tehén” még mindig az egykulcsos adórendszer, különféle adókedvezmények a multiknak, pedig ma már bizonyított tény, hogy Szlovákiába a külföldi tőke beáramlásának nem az egykulcsos adórendszer volt a fő ösztönzője, hanem az olcsó munkaerő.
Nincs törekvés igazi, nagy horderejű elképzelések megvalósítására, a politikusok féltik megszerzett pozícióikat. Félnek a választóktól. Egyszóval: nincs köztük bátor, hiteles ember, aki képes lenne az kiállni az emberek elé és elmondani, milyen állapotban van az ország, annak kincstára, a közterhek, és, hogy miként lehet ezt helyre hozni. Nem varázspálca suhintásával, hanem megfeszített közös munkával, áldozathozatallal. Ebből a munkából, áldozatvállalásból milyen mértékben venné ki részét a kormány. Mit tud megoldani saját erejéből, mit külső segítséggel, mihez kell hozzájárulni a lakosságnak, az egyszerű embernek, és mivel járulhatnak hozzá a konszolidációhoz a kiváltságosok, a túl gazdagok, a fehér galléros gazdasági bűnözők, és mivel a multinacionális nagy vállalatok, bankok, biztosítók, a pénzügyi szektor. Milyen eszközökkel lehetne visszaszerezni azokat a törvénytelenül kifizetett óriási összegeket, amelyeket hamis, rossz szerződésekkel legalizált az előző kormány…
Most is a gyors, azonnali megoldást keresik, mint az áfa ismételt egykulcsosítását. Ijesztgetik a nyugdíjasokat, az alacsony bérért dolgozókat. A nadrágszíj meghúzása az egyedüli elképzelés. Pedig jó lenne rájönni, hogy az állam is vállalkozhat, gazdálkodhat felelősen, meggondoltan. Nem kellene feltétlenül az EU-nak hajbókolni, mert nem biztos, hogy minden jó, amit az EU vagy az Európai Központi Bank igyekszik ránk erőszakolni.
Végre valahára meg kellene érteni, hogy a társadalom újraszervezése a legfontosabb. A nagyszerű makrogazdasági adatok mellett figyelni kellene a mikrogazdaságra is. Mert az egyes régiók közti óriási fejlettségi különbségeket a rossz mikrogazdasági feltételek okozzák. A szocializmusban – sajnos – ezzel többet foglalkoztak, mint jelenleg. Igaz, sok esetben mesterségesen voltak fent tartva azok az üzemek, szervezetek, amelyek munkát és megélhetést jelentettek a régiókban, ám az sincs rendjén, hogy ezzel a kérdéssel ma az állam egészéért felelősséget vállaló elit egyáltalán nem törődik.
Napokban hosszú, maratoni tárgyalások folytak a kormányprogramról. Nem lettünk okosabbak a kész dokumentumtól sem. Nem tudtuk meg belőle, mi vár ránk valójában. Félő, hogy megalkotói idő nap előtt feladták szándékukat, hogy nem nézik kiskorúnak többé a mezei polgárt. Ami napvilágot látott, agyafúrtan van megfogalmazva, hogy ne lehessen számon kérni. A konkrétumok, a zord valóság meg majd jön ősszel, a jövő évi költségvetés számaiban, a megszorításokban, a takarékossági intézkedésekben…
Szeretném, ha tévednék és a józan ész, a magas szintű politikai kultúra győzedelmeskedne.
Merva Tamás, Felvidék Ma
