O tempora, o mores! – mondta sopánkodva Cicero és utána évszázadokon keresztül a többi erkölcscsősz. Micsoda idők, micsoda erkölcsök! Rendszerint a fiatalok meggondolatlan, vagy éppen erkölcstelen viselkedésével kapcsolatos megjegyzéseket előzte, vezette be ez a kijelentés.
„Ezek a mai fiatalok! Bezzeg a mi időnkben…” Ha kicsit vájkálunk a régebbi korok fiataljainak viselt dolgaiban, akkor bizony egyhamar kiderül, ők sem voltak jobbak a deákné vásznánál. De az utóbbi időben viszont egy sokkal veszélyesebb jelenséggel állunk szemben.
Az emberi butaság története egyidős az emberiséggel. Sok hiszékeny ember van, szinte mindenkit át lehet verni, becsapni, meglopni. Az internet ennek a lehetőségét exponenciálisan megnövelte.
Véletlenszerűen eljutott hozzám egy cikk, amely azzal foglalkozik, hogy a mai tizenévesek milyen módon versenyeznek. Hát elállt a lélegzetem! Azzal nem dicsekedhetem, hogy én valamilyen jó gyerek voltam. Egyszer a piacon egy elárusítónőt saját paprikájával dobáltam meg, majd egy dinnyét ledobtam fentről az utcára, valakinek a fejére.
Tudtommal, nem lett semmi baja. Mivel ész nélkül futottunk, a rendőr nem kapott el minket. Másszor meg, mivel rossz fékjeim voltak a kerékpáromon, egy parasztasszonyt gázoltam el (letérdelt állapotban a lábain hajtottam át, mert az utolsó pillanatban gondolta meg magát és igyekezett az orrom előtt átszaladni az úttest másik oldalára). Egyszer saját téli tüzelőnket gyújtottam föl, majd elsőként szaladtam oltani… Máskor bekötöttem a fejemet, piros tintával egy nagy foltot tettem a kötszerre. Apám nyitott otthon ajtót, elsápadt! Majd egy alkalommal tízkoronást hamisítottam. Az egyik oldala egészen jól sikerült, a másik nem. Betettem apám pénztárcájába. Amikor fizetni próbált vele, a másik oldalára fordult és mindjárt kiderült hamis volta.
Egyszer iskolából hazajövet elmondtam, hogy egymást zártuk be az osztályban található szekrénybe. – Miért tettétek? – érdeklődött apám. – Azért – válaszoltam – mert kíváncsiak voltunk, valóban sötét van-e ilyenkor a szekrényben! Apámat elkapta a nevetés, mely azután az egész családra átragadt és perceken keresztül hahotáztunk. De butaságom történetéből ennyi elég is. Néha, ha ezek és más esetek eszembe jutnak, szégyenkezve elmerengek, vajon miért csináltam ezeket? Mi késztetett rá? Ha apám tudott volna mindegyikről, bizony gyakrabban díjazott volna nadrágszíjjal. Tudom, ez sem segített volna. Mentem a saját fejem után.
Most azért jutottak eszembe fiatalkori történeteim, mert egy cikket sodort elém az internet. Ahogy a tenger szokott sok mindenfélét partra vetni, a világháló is ezt teszi. Akár kérek belőle, akár nem. A legtöbbet kidobom. Ez alkalommal egy olyan írást kaptam, mely szerint, a fiatalok egymást arra bátorítják a neten, hogy egyenek mosótablettát. Azután akadnak kevésbé veszélyesnek látszó felhívások is. Öntsék le magukat több liternyi festékkel, egyenek meg egy merőkanálnyi fahéjat, banán fogyasztása után igyanak sprite-ot, a Mentos cukorkát diétás kólával öblögessék. Főzzék meg a kólát. A visszamaradt, aszfaltra emlékeztető „gusztusos” anyagot egyék meg! Együnk romlott halkonzervet! A viking surströmming úgyis svéd nemzeti eledel! (Állítólag, ha ezt a konzervet kinyitják, mindenki kilométerekre menekül.) De csípős paprika is megteszi… Az legalább nem büdös. Eredmény? Nem nehéz kitalálni: hányás és fájdalom. Rosszabb esetben mérgezés, egészségkárosodás.
A facebookon gyerekeket arra ösztönöznek, hogy 48 órát bujkáljanak a szüleik elől! Milyen jó traumatizálni az ősöket! Régen az egyik gyerek, miután anyja kimeszelte a szobát és befűtött, hogy gyorsabban száradjon, egy üveg vizet tett a kályhába. A robbanás után jó kormos lett a fal…
Valamikor a múlt század 60-as éveiben egy lengyel szerző könyvet írt arról, hogyan stresszeljük szüleinket. Az egyik ötletére emlékszem: engedjük tele a szobát vízzel és játsszunk tengeri csatát. Természetesen, ezt nem gondolta komolyan, csak szórakoztatni akart. De ha valaki megtette volna…
De most ördögi ötletek sorjáznak. Egy következő vagánykodási lehetőség: igyunk meg egy perc alatt egy üveg vodkát. Gyerekkoromban hallottam, az egyik kocsmában a vagányok fogadtak, hogy egyikük egy liter rumot egyszerre benyel. Holtan rogyott össze!
Mindezeket a dolgokat viszont föl is kell játszani és föltenni a világhálóra!
Nagy dicsőség! Csak arra tudok gondolni, egyesek így kívánnak a figyelem középpontjába kerülni, anélkül, hogy bármi erőfeszítést kelljen tenniük. Komoly szellemi teljesítményhez nem fűlik a foguk, mert ahhoz tanulni, gyakorolni, koncentrálni kell és akkor nincs idő bulizni és butaságokra elfecsérelni az időt: vagyis az életet. Ez is bizonyítja, az ember önmagának legnagyobb ellensége.
Hérosztratosz i. e. 356-ban felgyújtotta Artemisz istennő világszerte csodált templomát, hogy beírja nevét a történelembe. Sikerült!
De vannak barbárabb felhívások is. Barátunkat öntsük le forró vízzel, forró rezsóra tegyük a karunkat, öntsük le magunkat gyúlékony anyaggal és azt gyújtsuk meg! Hogy ez akár életünk végéig tartó egészségkárosodással járhat!? Kit érdekel, akkor is én vagyok a Jani! Megcsináltam, feltettem a világhálóra és sokan megnézik!
Gaius Mucius jutott eszembe ennek kapcsán. Apám ugyanis gyermekkoromban római legendákat olvasott föl nekem. Latinul is, amire nagy kerek szemekkel reagáltam – elmondása szerint. (Hiába, sanyarú gyermekkorom volt.) Az etruszk Porsena Rómát ostromolta, mely lassan kifogyott tartalékaiból. Így abban reménykedett, nemsokára elfoglalhatja. Egy nemes ifjú, Gaius Mucius elhatározta, hogy Porsena táborába lopózik és megöli az ostromló sereg vezérét. Terve majdnem sikerült. A király sátrában azonban nagy volt a tolongás, mert a katonáknak a zsoldot fizették és Porsena helyett, tévedésből annak írnokát ölte meg, mert hasonló ruhát viselt. Nem kérdezhette meg, melyik a király, mert akkor elárulta volna magát. Természetesen elfogták, bíróság elé került.
Bátran vállalta tettét. Porsena mérgében és félelmében máglyát rakatott mellette, s kínhalállal fenyegette, ha nem tájékoztatja a rómaiak vele kapcsolatos terveiről. A fiatalember válasza egyértelmű volt: „Íme, lásd, milyen értéktelennek tekintik a testüket azok, akiknek a dicsőség lebeg a szemük előtt!” Közben a jobbját a tűzbe tette, miközben úgy tett, mintha nem érezne fájdalmat. A király ezt látva, visszaadta szabadságát és életét. Mucius kezének elvesztéséért a Scaevola, Balog melléknevet kapta s Porsena végül önként ajánlotta föl a békét Rómának, mert Mucius azt is közölte vele, 300-an vannak, akik, mint ő, merényletet készülnek elkövetni ellene.
E római fiatalember bátor tette és kiállása nem öncélú magamutogatás volt.
Ma már az iskolákban nem tanítják a latin nyelvet. A történelmet is csak felületesen. Ez az egyik eredmény. De azért nem kellene csemetéinket beengedni a virtuális világ dzsungelébe, mert jóvátehetetlen bajuk eshet!
Egy elképzelés szerint, az emberiség IQ-ja az idők folyamán nem változik, konstans. Csak az a baj, hogy egyre többen vagyunk.