Az evangéliumban több alkalommal találkozhatunk vitabeszéddel. Ezek között szerepel az adópénzről folytatott vita, és ez a történet is. Témájában nagyon különböző vitabeszédeket az köti össze, hogy mindegyik esetben lehetetlennek látszó esetet terjesztenek Jézus elé. Magyarul ezúttal a szadduceusok akarnak csapdát állítani neki. Ezeket bemutatandó, az evangélista megjegyzi: „hogy nem hisznek a feltámadásban”. A vitának két központi kérdése van, az egyik a házasság intézménye a feltámadás után, a másik a feltámadás utáni emberi viszonyok. A szadduceusokat a babiloni fogság utáni zsidóságban találjuk meg, mint egy igen befolyásos papi csoportosulást. Jézus idejében pedig igen erős politikai befolyással is rendelkező vallási irányzattá fejlődtek. Nevüket attól a Szádok paptól kapták, akit Salamon iktatott be tisztségébe (1Kir 2,35). Neve egyben a legitim papságot is jelentette és Ezekiel látomása szerint az ő fiai fognak szolgálni a megújult templomban. A szádokita papságot és leszármazást vallási és politikai tekintély biztosítékának tartották. III. Óniás főpap ellen viszont a Makkabeusok könyve tanúsága szerint saját testvére Jázon lázad fel. A győztes Makkabeusok pedig egy időre magukhoz ragadták a főpapi tisztség gyakorlását. Ennek ellenére a Hazmoneus dinasztia csak a szádokita papság támogatásával tudott uralkodni. Ez a papság a hagyomány őrzésére hivatott, de politikai szerepvállalásuk miatt mégis hajlottak a hellenista újítások befogadására. A Mózes 5 könyve teológiájához ragaszkodtak, de ami a későbbi népies jámborságból származott, azt elutasították. Az apokaliptikus spekuláció ellen is felléptek. A qumráni közösséggel nem volt kapcsolatuk és a templomi liturgia gyakorlása miatt az esszénusok őket elutasították. A rómaiakkal összefonódott politikájuk és Jézus perében is a hatóságok a szádokiták kegyeit kereste.
A feltámadás fejtegetésére nem elméleti eszmefuttatás szolgál, hanem egészen konkrét kérdés, hogyan alakul a házassági kapcsolat a feltámadás után? Jézus nem ad pontos választ erre a kérdésre, hanem inkább arra figyelmeztet, hogy nem szerencsés a földi, emberi viszonyokat kivetíteni a túlvilági életre. Annyi biztos, hogy a túlvilági életben az emberi kapcsolatok tökéletesebbek lesznek, mint a földi életben. A házasság intézménye azonban elveszíti jelentőségét.
Kérdés, hogy ez mennyire volt csupán a szadduceusok kérdése volt, vagy inkább ennek a vitának felidézése kapcsán az evangélista saját olvasóit akarta megnyugtatni. Esetleg talán a celibátust is népszerűsíteni akarta. Egyik lehetőségtől sem zárkózhatunk el. Lukács közösségében a feltámadás, a túlvilági élet milyensége az egyre későbbre tolódó második eljövetel miatt, mindinkább fontos kérdéssé válik. Jézus és az evangélista arra szorult, hogy egyre többet mondjon el a követőknek a meghirdetett túlvilági életről. Jézus feltámadásának története, nem önmagában álló szenzáció, hanem a keresztények számára azt jelenti: ”Mi is feltámadunk!’ Egy idő után alaposan meghatározza az ember életét, hogy mit gondol a halál utáni sorsáról. Az ókori és középkori keresztény közösségekben az élet túlvilági folytatása, a mennyország, tisztítótűz, vagy a pokol képzete alapos lelkesítő vagy elrettentő erőt jelentett az evilági élet számára is. Talán ezzel akart élni Lukács is. A mai közösségek tagjait nem ritkán a kétely hatja át, vallásunk túlvilági tanítását illetően és igyekeznek a keresztény közösséget csoportdinamikailag megszervezett, és szociálisan érzékeny evilági közösségé alakítani. A transzcendentális vonatkozását elveszített keresztény közösség inkább csak klubhoz hasonlít, amelyet nem az eljövendő dolgok lelkesítenek, hanem a jelen körülményeinek kényelmesebbé tétele vezet. Az igazán értékes emberi kapcsolatainknak transzcendens vonatkozásai vannak, és túlélik a halált is.
Felvidék Ma, Benyik György-VP
