Várady Bélát, a kassai Thália Színház alapító színművészét május 21-én búcsúztatták színházában, ahol annyiszor lépett színpadra. Május 16-án hunyt el.
A színpadon elhelyezett koporsónál pályatársai, kollégái álltak díszőrséget, majd Kövesdi Szabó Mária, aki vele együtt kezdte kassai pályafutását a könnyekkel küszködve szavalta Kosztolányi Dezső: Halotti beszédét. „Látjátok feleim, egyszerre meghalt/ és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. /(…)/ Keresheted őt, nem leled, hiába,/ se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,/ a múltba sem és a gazdag jövőben/ akárki megszülethet már, csak ő nem./ (…)/Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer./ Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.”
Majd Pólos Árpád búcsúzott pályatársától. „Nekem jutott a hálátlan feladat, hogy elbúcsúzzam tőle a barátok, ismerősök, kollégák és a nagyérdemű közönség nevében Várady Bélától, Béla bácsitól, Bécitől” – kezdte. Felidézte pályafutását. Tizennyolc évesen szállt föl izgulva a pozsonyi gyorsra. Egy falujáró – tájoló – színháznál kezdte, főszereppel. A közönség tombolt. A siker óriási volt. Rozsnyón egy törékeny asszony sír. Édesanyja sohasem tud megnyugodni. Pedig a legtehetségesebbek közé tartozott. Családot alapít és jobbnál-jobb szerepeket kap. Táncos-komikus. Azután jön egy izgága rendező Beke Sándor személyében, aki azt mondja, most zavaros a víz, most kell halászni. Így fölcseréli a biztosat a bizonytalannal és csikorgó hidegben alapítják meg a kassai Tháliát. Szórakoztatja az óvodásokat, az iskolásokat, a fiatalokat és felnőtteket. Találkozik Seress Rezsővel és döbbenetes alakítás születik.
Gömörhorkán kezdi az új színház a Két úrszolgájának főszerepével. Szaladnak az évek, de nyugdíjba vonulása után is nagy szeretettel alkalmazzák. A Dankó Pistában, az öreg halász szerepében felejthetetlen volt. Önzetlenül segített, nevettetett.
Czajlik József színidirektor az életútját ismertette. „Várady Béla 1933. szeptember 16-án Szilicén született. 1951. szeptember 21-én került a szlovákiai magyar színjátszás háború utáni bölcsőjét jelentő «Állami Faluszínházhoz», ahol színészként tevékenykedett 1959-ig.
1959-től 1969-ig a komáromi Magyar Területi Színház együttesében működött. 1969-ben, amikor a kassai székhelyű második szlovákiai magyar színház megalapítása napirendre került, feleségével – Szabó Rózsival együtt hatodmagával alapító tagnak jelentkezett a keleti társulathoz. Sikereit a bemutatkozó előadástól kezdve – Goldoni: Két úr szolgája c. darabjának főszerepében, majd számtalan feledhetetlen alakítással aratta.
Várady Béla 1971-től 1981-ig a MATESZ kassai Thália Színpadának művészeti vezetője volt. 1981-től mint vezető színész működött egészen nyugdíjba vonulásáig, 1993-ig. Ez azonban nem jelentette pályafutásának végét, hiszen azóta is fáradhatatlanul működött nyugdíjasként a Thália Színházban.
Művészi tevékenységéért öt alkalommal jutalmazták nívódíjjal. 1998-ban Kisvárdán a Határon Túli Színházak Fesztiválján Életmű-díjat kapott. 2003-ban Szlovákia kormányától megkapta a Szlovák Köztársaság ezüst-plakettjét. 2006-ban a Magyar Játékszíni Társaság «Hűség» díjával jutalmazták a határon túli magyar színjátszás művészet-fenntartó és megtartó tevékenységéért. 2009-ben megkapta a «Kisebbségekért» díjat, valamint 2011-ben az Irodalmi Alap Életműdíját.”
Majd az igazgató fölsorolta főbb szerepeit Wilhemtől, Cérna Gáboron, Trufaldinon, Bittó halászmesteren át Csipcsala bácsiig. „A függöny lehullott!” A jelenlévők utoljára tapsolhatnak neki, ahogy illik az ősi színészhagyomány szerint.
S valóban a függöny bezárult. S jelenlévő nyolcvan gyászoló Dankó Pistából Bittó halászmester szerepében láthatta, hallhatta, amint énekel.
Ezt követően a jelenlévők részvétet nyilvánítottak a családnak és Várady Béla földi maradványait elszállították a kassai krematóriumba.
Számomra Seress Rezső szerepében alakított döbbenetes és maradandó élményt. A történelemben és magánéletben csetlő-botló ember állt hozzá alkatilag is a legközelebb. Ízes beszéde fülemben cseng mindmáig, amint legutóbb a villamoson beszélgettünk. Még szerencse, hogy ma már a technika jóvoltából megmaradnak alakításai, melyek ugyan nem adhatják vissza egy élő előadás hangulatát, ám művészetét megőrzik.
Alapítója lett egy színháznak oly korban, mely nem kedvezett sem a kultúrának, sem a nemzetiségi létnek. Ő távozott ugyan, de a többieknek kell vinniük a lángot tovább egy olyan időszakban, mely mostohán, sőt érzéketlenül kezel minden nemes emberi értéket és hagyományt.
Nyugodjék békében!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”33953″}
