Igor Matovič (Fotó: TVnoviny)

Igaz, mások lennének hivatottak eldönteni, hogy jó költségvetés született-e Szlovákiában, de Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter úgy érezte, ebben is ő az illetékes, így kijelentette, hogy a költségvetés márpedig „minőségi és felelősségteljes”. Szerinte ez a költségvetés az, amire feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az állam működhessen.

„Büszke vagyok erre a koalícióra, nem lopunk és felelősséggel forgatunk minden egyes eurót annak érdekében, hogy úgy gazdálkodjunk a közpénzekkel, mintha a sajátunkat kellene beosztanunk“ – lelkendezett Matovič. Hozzátette még, hogy okosan kell sáfárkodni a pénzeszközökkel a jövő generáció érdekében.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a szavazást követően köszöntet mondott mindazoknak a képviselőknek, akik igennel voksoltak a költségvetésre. Úgy vélekedett, hogy Matovič pénzügyminiszter felelősségteljesen készítette elő a költségvetési javaslatot. „A koalíció pedig rendületlenül halad tovább, hogy további eredményeket érjen el az ország polgárai érdekében“ – így Heger.

A parlament pénzügyi és költségvetési bizottságának elnöke, Marián Viskupič (SaS) a költségvetést az év törvényének nevezte, s aki esetleg ezzel nem értene egyet, annak címezve kijelentette, a költségvetés az a műfaj, mellyel mindenki elégedetlen, ennek ellenére sikerült olyan kompromisszumra jutniuk, ahol ugyan egy kissé mindenki elégedetlen, ennek ellenére megszavazták.

Nos, a jövő évi költségvetési hiány ugyan alacsonyabb lesz az ideinél, az ellenzék ennek ellenére felesleges pénzpazarlással vádolja a kormányt. „Jövőre folytatódik az ország súlyos eladósodása. Míg a járvány idején Szlovákia az egyik legkevesebb támogatást nyújtotta a gazdasági szereplőknek, az adósság növekedési üteme szempontjából az élvonalban voltunk” – mondta ezzel kapcsolatban Ladislav Kamenický, az ellenzéki Smer parlamenti képviselője, volt pénzügyminiszter.

Az állam gazdálkodásával kapcsolatos veszélyekre az Állami Számvevőszék is felhívta a figyelmet.

„A jövő évi költségvetés kétségkívül tükrözi a járvánnyal kapcsolatos problémákat és az ezekből adódó bizonytalanságot. Tanácsos lenne azonban odafigyelni azokra a hosszabb ideje megoldatlan problémákra is, amelyek miatt veszélybe kerülhet az ország fenntartható fejlődése” – mondta Karol Mitrík, az Állami Számvevőszék elnöke. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány nagy szerepet szán az uniós helyreállítási alapból származó forrásoknak, ám Szlovákia az elmúlt években is katasztrofálisan szerepelt az uniós források lehívása terén. „Tavaly ezen a téren az utolsó helyre estünk vissza” – figyelmeztet Mitrík.

Röviden és velősen összefoglalva: a pénzügyminiszter és a kormányfő maximálisan elégedett, a koalíció tagjai már kissé elégedetlenek, az ellenzék elégedetlen, az Állami Számvevőszék aggódik, az ország polgárai és a jövő generációk pedig nyöghetik…

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny)