Ahogy telnek az évek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az Európai Unió semmit nem old meg a darabokra szaggatott Kárpát-medencei magyar nemzetrészek sorsrendezéséből. Sem Brüsszelt, sem Strasbourgot nem érdekli, hogy a Trianon utáni utódállamok és utódállamocskák hogyan morzsolják fel a nekik juttatott területeken élő magyarságot, s cinikus nemzetállami gőggel miként vetik a másod-, harmadosztályú állampolgárság állapotába azt a hárommilliónyi magyart, ki területükön él.
Egy dolog, egy irányultság világos: mindenütt fogy és pusztul a
magyarság, melynek lélekszáma Trianon óta legalább hatmilliósra
kellett volna hogy növekedjék az évtizedek alatt, ha van normális
természetes szaporulat, van kisebbségvédelem, s nincs egy pusztító
világháború, beolvasztás, kitelepítés, kivándorlás, néha enyhébb,
máskor kíméletlenebb nemzeti elnyomás. Európa nem törődik a keletibb térségek csatlakoztatott államaiban folyó történésekkel, ezt a
spáciumot – ez egyre nyilvánvalóbb! – piacnak tekinti, nem pedig a
kontinentális civilizáció és jogrend terrénumának. Fél szívvel hoznak
ugyan bizonyos rendelkezéseket, de – hogy ne kelljen ezeket
betartani! – ,,ajánlásoknak” keresztelik el őket, mintha bárki
ajánlásait komolyan vennék a Trianon-kedvezett utódállamok és
utódállamocskák!
A kisebbségi magyarság autonómiaigényei fokozatosan felerősödnek a térségben: Erdélyben legalább a Székelyföld területi autonómiáját és teljes körű kulturális és személyi elvű önrendelkezést igényelnénk, Délvidéken magyarjaink egy kilenc közigazgatási entitásból álló magyar autonóm körzetet szeretnének, Kárpátalján hasonló eszmék fogalmazódnak meg a Tisza-Bereg térség szinte színmagyar részein, a felvidékiek kissé óvatosabbak, pillanatnyilag inkább a magyarlakta Dél-Szlovákia gazdasági egyenjogúsítását szeretnék, s a konkrét autonómiaötleteket ugyancsak óvatosan kezelik. Nem csoda, rengeteg rossz tapasztalatunk van, de e rossz tapasztalatokról hasonló
mértékben beszélhetünk Erdély, Vajdaság és Kárpátalja esetében is.
A világ – ez a Kárpát-medencei is! – mégis mozog és alakul, s ha
szaporodnak is a ,,magyarverések” Vajdaságban, Erdélyben, a
Felvidéken, az önrendelkezés eszméjének zsarátnoka mégis inkább
felizzóban, mint kihunyóban.
Kihunyóban Budapesten, ahol ,,a mosom kezeimet” elve alapján
hangoztatja a mostani nemzetveszejtő kormányzat, hogy a nemzetiségi autonómiák ügye mindenütt az ott élő kisebbség és a többség megegyezésének dolga. Az úgynevezett ,,anyaország” nem tehet semmit.
Mondá mindezt Gémesi Ferenc szakállamtitkár, aki a Gyurcsány-
kormányban egymaga helyettesíti immár a Határon Túli Magyarok
Hivatalát, az Illyés Alapítványt és a magyar-magyar konzultációt.
Elég elé vagyunk! – mondjuk mi ,,székelyül”.
Magyari Lajos, Háromszék
