Három évvel ezelőtt alapították meg civil mozgalmukat, melynek egy baráti társaság adta a gerincét. Úgy gondolták, a város, ahol élnek, többet érdemel. Munkához láttak, sokat dolgoztak, és a kezdetekben csodálatos időszakot éltek meg. De nagy változásokon is keresztülmentek: a csapatból meghatározó személyek távoztak.
Akik azonban maradtak, még inkább belevetették magukat a feladatokba. Nekik köszönhetően írók, művészek, sportolók, egyetemi tanárok váltják egymást a Nádor utcai Vikingben, az 1919-es komáromi vérengzés névtelen áldozatainak sírjait gondozzák, emléktáblákat avatnak, legutóbb éppen Skultétyét, a komáromi temetőben, és ha kell nagygyűlést rendeznek, székely zászlót tűznek az épületek homlokzataira.
Riportunkban a magyar identitás erősítését, a múltbeli emlékek ápolását felvállaló Egy Jobb Komáromért Polgári Kezdeményezést (EJK) mutatjuk be.
Csakhogy mifelénk az olyan nemes célok, mint a múlt ápolása, a magyar identitás erősítése, és egyáltalán a közösség érdekében kifejtett munka, komoly ellenállásba ütköznek. Sok a gáncsoskodás, a rosszakarat és az elégedetlenség. Az Egy Jobb Komáromért tagjai naponta találkoznak hasonlókkal. Mint például akkor, amikor az erdélyi magyarokkal szolidaritást vállalva székely zászlókat – mert nekik szülőföldjükön megtiltották – szerettek volna kitűzni a komáromi hivatalok épületeire. Tervük ellenállásba ütközött, de nem csüggedtek. A komáromi Selye János Egyetemen tovább próbálkoztak. Ám ott sem jártak sikerrel. Végül az Endresz csoporttal együtt tűzték ki a zászlókat Dél-Komáromban.
Ekkor jöttek a hangoskodók: miért a „másik” Komáromban tették meg, miért nem idehaza…? De hasonló – abszurd – történetek játszódnak le egy virág, egy fa, egy bokor elültetésénél is – mondja keserűen Knirs Imre, a civil szervezet elnöke, akit arra kértem, hogy az EJK múltjáról, jelenéről meséljen.
„Miért nem nagyobb az a fa? Miért piros az elültetett tulipán, és miért nem sárga?” S így tovább, hiszen az elégedetlenkedő hangoknak se vége se hossza…
Az eltelt majd’ három évben azonban belső ellentétek is nehezítették a célok elérését. S noha a kezdetektől fogva voltak különböző vélemények a csapaton belül, ezek csak később kerültek felszínre, ám annál jobban fájtak.
Az első években nagyszerűen folyt a munka, az anyagi feltételek is kedvezőek voltak. Még idejük sem volt bizonyítani, amikor már jelentős magyarországi támogatásban részesültek. Ám amikor már ismertebbé váltak, és voltak eredményeik, egyre kevesebbet kaptak – meséli Knirs. A legutóbbi támogatásokból aztán végképp kimaradtak: még a nevük sem szerepelt a listán. De az EJK tagjait ez nem különösebben foglakoztatja. Knirs szerint nincs más választásuk, csak dolgozni, akár nehéz anyagi helyzetben is, hiszen helyettük azokat az ügyeket, melyeket ők felvállalnak, nem fogja senki elvégezni. „Egyébként is, annyi a tennivaló, hogy nekünk a világ összes pénze se lenne elég”- fűzi hozzá.
De térjünk vissza a belső feszültségekre! Ennek első jelei – idézi fel a történteket Knirs – már a parlamenti választások után megmutatkoztak. Voltak olyanok, akik az EJK-ban más lehetőségeket láttak: a szervezetben betöltött tevékenységük révén akartak előnyt kovácsolni, hogy azt a helyi és az országos méretű politizálásban hasznosítsák. „Amikor azonban kiderült, hogy mi tényleg melózni akarunk és a politikai színtéren nagyon előbbre lépni nálunk nem lehet, igencsak megritkultunk” – mondja.
Azóta támadják őket jobbról is, balról is: egyesek szerint túl liberálisok, mások meg radikalizmussal vádolják őket.
Amikor Knirset a csoport célkitűzéseiről kérdezem, határozottan válaszol. „Mi egy városban gondolkodunk, és a határok megszűnése után úgy akarunk itt, a Duna jobb és bal partján mozogni, mintha a két város Dél- és Észak-Komárom valóban egy város lenne. De egyúttal többet, jobbat, szebbet is akarunk. Sokat utazom, látom, mit lehetne jobban csinálni. Gyakran olyan városokban is megfordulok, amelyeknek jól láthatóan kevesebb a lehetőségük, mégis sokkal jobban kihasználják azokat, mint mi. Kétségtelen: az elodázott lehetőségekben világbajnokok vagyunk.”
Knirsék jó kapcsolatot építettek ki a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatával. Igyekeznek bekapcsolni a fiatalokat Komárom történelmi emlékeinek ápolásába: együtt járnak ki minden év május 1-én a helyi temetőbe, hogy rendbe tegyék a város jeles szülötteinek sírjait és megemlékezzenek azokról a komáromi hősökről, akik 1919-ben megkísérelték az elszakított város egyesítését.
Az egyetemistákkal való kapcsolattartás azt a célt is szolgálja, hogy az intézmény által „kitermelt” értelmiséget a városban tartsák, és egy, a város iránt elkötelezett generációt neveljenek fel. Komáromnak történelmi múltjából kifolyólag erre nem mindig volt meg a lehetősége. „A kitelepítések legnagyobb mértékben talán Komáromot sújtották, hiszen a város ennek következtében elvesztette polgárságának nagy részét: értelmes, módos embereknek kellett menekülniük. Azok közül pedig, akik itt maradtak, sokan megtört emberekké váltak. A kitelepítés okozta trauma tehát még mindig érezhető a városon” – véli Knirs.
Az Egy Jobb Komáromért elsősorban helyi, illetve regionális szintű kezdeményezéseket karol fel. Ha azonban szükségesnek érzik, kilépnek e keretek közül. Így történt akkor is, amikor a szlovák parlament a kettős állampolgárság intézményét bevezető magyarországi törvényre ellentörvénnyel válaszolt. Komáromban a Klapka téren, 2011. szeptember 1-én más civil szervezetekkel együttműködve demonstrációt szerveztek a – nem csak a felvidéki magyarságot sújtó – jogszabály ellen. A nagygyűlésen felszólalt Miroslav Kusý és Grigorij Mesežnikov is. De Knirsék voltak azok, akik meghívták Komáromba Tőkés Lászlót (az egyetem aulájában tartott eseményre), Papp Lajos professzort (a múzeumban megtartott előadásra), vagy az idei Komáromi Napokra Kű Lajost, korábbi magyar válogatott labdarúgót, a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság atyját, aki Ballai Attila sportújságíró és Jónyer István világbajnok asztaliteniszező társaságában tartott könyvbemutatót nálunk.
Esterházy komáromi emléktáblája, vagy – ahogyan arra már utaltunk – a Skultéty-ügy békés lezárásaként és a legöregebb huszár tiszteletére elhelyezett emléktábla is az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás kezdeményezéséből valósult meg.
Beszélgetőpartnerem azonban a múlt eredményeit nem szívesen sorolja. Mint mondja, az ember ne dicsérje szembe önmagát, szerencsésebb, ha – ezt az egyet – mások teszik meg helyettünk.
Az EJK kezdetektől fogva remek kapcsolatot ápol a dél-komáromi Endresz csoporttal. Ez a civil szerveződés hasonló tevékenységet folytat, mint Knirsék, ezért az együttműködés a két csoport között igencsak gyakori. A székely zászlók ügyéről már volt szó. Emellett azonban minden évben közösen rendeznek történelmi vetélkedőt – ún. Honnapot – a komáromi Csillagerődben a két város középiskolásai számára. Egyébként a társszervezet névadója, Endresz György kiváló pilóta, repülőoktató, aki az I. világháborúban a 64. repülőszázad hadipilótájaként vett részt. Hírneve onnan ered, hogy 1931-ben, Amerikából indulva – gyorsabban mint előtte bárki – repülővel átszelte az Atlanti-óceánt. Gépére az volt felfestve: Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak)…
Végezetül, teszem fel a kérdést Knirs Imrének, mit jelent az EJK elnöki tisztségét betölteni. Csak legyint. „Az elnök az, akinek a vállára a legtöbb gond, baj, probléma nehezedik. Egyébként itt mindenki egyenrangú”- hangzik a válasz. És széles, határozott mozdulataiban van valami mélyről jövő, őszinte tenniakarás…
LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34758, 37954, 40368″}
